Hajdú-Bihar
2020-12-10

Parkoló autón vezette le dühét egy hajdúhadházi férfi

Az autó mellett egy kerítés is bánta a férfi dühét.

Megrongált egy parkoló autót egy hajdúhadházi férfi, mert dühös volt - a rendőrség most befejezte az ügy vizsgálatát. A hatósághoz még október 10-én este érkezett bejelentés, hogy Hajdúhadházon, a Vásártér utcában valaki megrongált egy parkoló autót. A rendőrök rövid időn belül azonosították a feltételezett elkövetőt, egy 32 éves helyi lakost, akit előállítottak a rendőrkapitányságra. A férfi beismerő vallomást tett, és elmondta a rendőröknek, hogy a dühét vezette le az autón. Betörte a szélvédőjét, letépte az egyik visszapillantóját, valamint ablaktörlő lapátját, de még a rádióantennáját is meghajlította. A nyomozása adatai szerint azonban ezzel még nem végzett a dühös férfi. Ahogy végzett a kocsival, egy ingatlan kerítésének is nekiesett és azt is megrongálta. Miután levezette a felgyülemlett feszültségét, fogta magát és hazasétált. A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság garázdaság miatt indított büntetőeljárást az ügyben, az iratokat pedig most átadta az illetékes ügyészségnek.

Fotó: police.hu

Több mint 370 új koronavírus-fertőzött Hajdú-Bihar megyében

Vasárnap meggyújtják a harmadik Adventi gyertyát Debrecenben

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek