Az épp harminc éve megjelent utolsó Nirvana-album kapcsán több írást is közöltünk: először az augusztus végén harmincadik évfordulóját ünneplő Heart-Shaped Box kislemezről, majd az album idei különleges újrakiadásairól írtunk. A sort a lemez megszületését bemutató hosszú anyag követte,  másnap pedig a zenekar egész 1993-as évét szedtük naptárba. Úgy tűnt, hogy a sort az az interjú zárja, amely Robert Fisher grafikussal készült (1991 óta minden Nirvana kiadvány vizuális megvalósításán ő dolgozik), de nem állunk le: megkérdeztünk magyar előadókat, hogy számukra mit jelent az In Utero lemez, milyen régi vagy akár friss élmények társulnak ahhoz.

Beck Zaza (30Y): Veszélyes lemez, a kiábrándultság, a személyes egzisztenciális válság, az én kiszakítottsága környezetéből és önmagából dühös, fájdalmas üvöltése, vonyítása. Mire a Milk It-hez érünk, a hallgató füléből vér folyik, szemében az értelmetlenség haragos könnyei gyűlnek. A Radio Friendly Unit Shifter és a tourette's már az őrület nyelvét beszélik, az élet élhetőségének minimalista összefoglalásaival: „we all want something fair”, illetve „hate your enemies, save your friends, find your place, speak the truth”. A lemezt záró All Apologies egyszerre a beletörődő elfogadás, egyszerre a mindenről lemondás himnusza, hiszen nincs mit tenni, mi emberek az anyaméhből kitaszítottak vagyunk az egyén és a társadalom szintjén is. Ritkán hallgatom, mert nehéz kimászni az örvényéből, közben meg állandóan ez a lemez szól bennem, annyira igaznak érzem.

Bérczesi Róbert (HIPERKARMA): A Nevermind berobbanásakor tizenöt éves voltam és imádtam, hogy végre hallok egy olyan rockzenekart, amely - ha nyomokban is, de - Beatles-t tartalmaz. Ehhez képest az In Utero-n a Heart-Shaped Box-on és az All Apologies-en kívül nem nagyon találni pop-ihletésű dalokat, ez nyilván Kurt Cobain kamaszos válasza volt a hirtelen jött népszerűségre, amit most már tökéletesen megértek, hiszen ha kicsiben is, de magam is megtapasztaltam ezt a bemutatkozó HIPERKARMA album, illetve az azt követő eszement AMONDÓ lemez kapcsán, ám ettől függetlenül engem se akkor, se azóta, se most nem igazán tud megérinteni az In Utero. „Well, whatever, nevermind” - legyintene Kurt.

Binges Zsolt (Fish!, Storm the Studio, Tulpa): Tizennégy voltam, amikor megjelent és mivel csak előtte másfél évvel ismertem meg a zenekart a Nevermind albummal, elég élesnek tűnt a váltás a két lemez között, de hát az is. Elsőre megvett, de nem mondom, hogy értettem is, kellett némi élettapasztalat, hogy leessen mit is akartak, miért is lett ilyen. Az évek során a Very Ape lett a kedvencem a lemezről, bakancslistás, hogy egyszer élőben is eljátszhassam.

Dorogi Péter (Intim Torna Illegál Dorogi): Szerintem nem lehettem tizenkettő, amikor berobbant a Nirvana. De nálam igazán a Heart-Shaped Box-szal indult el minden. A videóklipje örökre rögzült az agyamban. A mai napig visszatérek ahhoz a dalhoz. Volt egyszer egy amerikai turnénk, akkor agyonhallgattam az In Utero lemezt. Totál beszűkült a zenei palettám az utolsó két hétben. Ekkor voltam huszonnyolc. Ugyanazon a színpadon játszani kint, mint anno ők, az volt a turné csúcsa (Ann Arbor, MI: Blind Pig). Ez az ember úgy rakta egymás után az akkordokat, mint senki más.

Gyémánt Bálint: Amikor ez a lemez megjelent, én éppen tízéves voltam, viszont körülbelül hat évvel később, a gimnáziumban elég menőnek számított, sokat hallgattam. Bár szerintem közel sem volt annyira sikeres album mint a Nevermind, azért van néhány szuper dal rajta. Miközben ezt írom, betöltöttem a lemez dalainak listáját és számomra a Rape Me és a Dumb a két legemlékezetesebb dal. Szuper volt újra meghallgatni...

Harcsa Veronika: Szürreális, mennyire eltávolodtunk mindössze harminc év alatt attól a tökéletlen, nyers és sebezhető megszólalásmódtól, ami ez az album. Nem azt mondom, hogy ma nincsenek ilyen zenék, hanem hogy ez ma mind a niche-be tartozik, az In Utero pedig mainstream listavezető volt. Súlyosan nosztalgiázom, nekem ez a régen-minden-jobb-volt lemez.

Hámori Dávid (ex-Fish!, A Király Halott): Ez az a lemez, aminek jelentősége messze túlmutat a minőségén. Alapvetően is kíváncsi lennék egy olyan világra, amiben Kurt velünk maradt volna, de túl ezen a hipotézisen, vajon milyen lenne az In Utero megítélése, ha ezután még készül több Nirvana korong. Kegyetlenség ezt mondani, de a néhány slágert leszámítva egyszerűen fájó ezt az albumot hallgatni. Nyilván ez benne a fantasztikum, hiszen a főhős tökéletesen mutatja meg fájdalmat és közvetíti azt a dalokon keresztül. Emiatt rossz hallgatni. És emiatt fontos hallgatni. Igazi. Koszos. Néhol bűzlik is és szerintem határozottan rossz lemezként vonult volna be a Nirvana történetébe, ha nem ez lett volna a Cobain haláltusája.

Lukács László (Tankcsapda): Az In Utero akkor kezdett el nálam igazán működni amikor a főhős sajnos már nem volt közöttünk. Pedig de jó lett volna tőle hallani a színpadon élőben a Rape Me-t, a Heart-Shaped Box-ot vagy bármelyik másikat erről az albumról...

Sallai László (Platon Karataev): A Nevermind-ot szarrá hallgattam, de az ezen a lemezen szereplő Serve the Servants a kedvenc Nirvana-dalom. Az All Apologies-t nagyon nehéz nem úgy hallgatni, mint egy búcsúüzenetet.

Szűcs Krisztián (ex-Heaven Street Seven, Szűcs): Tartozom egy vallomással: minden tiszteletem, és nagyraértékelésem ellenére sosem volt túl nagy kedvencem a Nirvana. Abból az időszakból - és kicsit hasonló zenei világból - sokkal inkább Alice In Chains-t, Faith No More-t, illetve a második Pearl Jam lemezt hallgattam rongyosra. Talán az is közrejátszhatott, hogy 1991-ben - amikor a magyar otthonokban hirtelen széles körben elérhető lett az MTV Europe - egyből nirvána-gyomorrontást kaptam a Smells Like Teen Spirit klipjétől, amit naponta legalább nyolcszor leadtak és rémálmaimban néha még ma is kísért az öreg takarító, aki lassú haláltáncot jár a partvissal. Ezzel együtt viszont a Heart-Shaped Box talán a kedvenc Nirvana dalom a Come as You are mellett, mert nekem Cobain világából mindig is az tetszett a leginkább, ahogy tulajdonképpeni rágógumi-popdalokat sósavval leönt, megerőszakol és ott hagy az út szélén, a sivatagban. Mindezt persze a smirgli énekével, a rendkívül nyomasztó szövegekkel, a torz gitárok és a dropolt basszus összjátékával valósítja meg és természetesen a minden pillanatban az öngyilkos kétségbeesés és az akasztófahumor közötti pengeélen táncoló lelkiállapotával. Ezzel összhangban a kedvenc pillanatom a klipben az, amikor a műanyag varjú szájszinkront énekel, hogy „Hey, wait”.

Takács Koltay Vilmos (Ganxsta Zolee és a Kartel, Dos Diavolos, Nirvana Tribute by Lugosi Dani és Takács Vilkó): Emlékszem, eleinte mennyire nem értettem ezt a lemezt az elmebeteg dalaival (Scentless Apprentice, Milk It), illetve a koszos, nyers hangzásával. Nehéz volt kimozdulni a Nevermind végtelenségig agyonpolírozott világából, de ahogy az nálam lenni szokott, jó pár évvel később ütött be ez az album, amikor nem is gondoltam volna rá. Egy határozott fuck you ez a lemez minden divatnirvanásnak, mert ők biztosan nem jutnak három dalnál tovább, viszont aki kicsit is mélyebbre lát a Cobain-i hagyatékban, az pontosan tudja, hogy ennél tökéletesebb befejezése nem is lehetett volna e csodálatos fiatalember alkotótevékenységének. A teljes lemezt eljátsszuk december 27-én az Instantban

Varga Ádám (30Y): Sokáig Nevermind-os voltam, szerettem persze az In Utero-t is, de kellett neki sok idő, mire úgy igazán beérett nálam (vagy inkább nekem kellett hozzá érnem). Időtlen album, imádom a szélsőségeit. Szerintem ez a lemez volt az igazi kezdete a Nirvana saját hangjának-hangzásának. Rossz belegondolni, mennyi-mennyi csodálatos lemezről csúsztunk le Kurt korai távozása miatt.

Vitáris Iván (Ivan & The Parazol): A zsenialitás tragikussága, hogy csak három lemez jöhetett ki a trióból. Valószínűleg nem véletlenül volt a lemez első címe I Hate Myself and Want to Die.

Végül pedig következzen egy bónusz "válasz". Egyrészt azért bónusz, mert nem lett feltéve a kérdés számára. Másrészt pedig azért, mert maga Krist Novoselić, a Nirvana basszusgitárosa adta 2020-ban. A Milk It dalszövegéből idéztem a Twitteren és meglepő módon válaszolt rá, tehát ő csak erre a dalra reagált. Íme a válaszának magyar fordítása, valamint egy screenshot, ugyanis még abban az évben törölte a fiókját egy politikai ügy miatt, így az eredeti bejegyzés alatt már nem érhető el az üzenete.

Krist Novoselić (Nirvana): Ez egy fenyegető dal. Súlyosabb, mint bármelyik death metal tétel.