Már önmagában az beszédes volt, amikor első nap átlapoztam a programfüzetet, és kerestem, mely előadókat fogom megnézni, mert ifjú koromban ezzel teltek az első órák. Miután végignéztem, újra elkezdtem elölről, mert azt hittem átugrottam pár oldalt. Második olvasás után kerestem egy másik programfüzetet, hátha az enyémből hiányzik pár lap. Azt is átlapoztam, de ugyan az lett a végeredmény. Mindössze 5-6 előadót ismertem, azokat is csak névről, idézni egy dalcímet sem tudtam senkitől. Az a pár hazai fellépő kivételével. 

Persze, most mondhatnám, hogy mennyire megváltozott a Sziget, mert bezzeg az én időmben minden sokkal jobb volt, de nem teszem. Mert a Szigettel együtt változott minden más is. Én is, az igények is, és úgy anbloc az egész világ is. Már az a gyerek is családapa, aki az első Diákszigeten, 1993-ban megfogant, akkor miért várnám el, hogy ez a rendezvény még mindig ugyan olyan legyen, mint 20-30 évvel ezelőtt. Nem léphetnek fel még mindig azok az előadók, mert akkor meg az lenne a baj, hogy ők is mennyire megváltoztak, már eladták magukat, meg abba kéne már hagyniuk. Zenekarneveket nem írok, mert szinte az összes harminc feletti zenekar megkapja olykor ezeket a vádakat, olyan „rajongóktól”, akik szerencsére makulátlanok és még mindig ugyan olyanok, mint huszonéves fénykorukban, és egy centit sem tértek le arról az útról, amit lázadó fiatalként kijelöltek maguknak. Rengeteg ilyen ember van.  Az a marketinges, aki meg ránk, negyven felettiekre lő, azt kezeltetni kell. Mindig a fiatalok voltak a célkeresztben.

Mi már egy helyi kocsmában átmulatott éjszaka után is három napot engedélyezünk magunknak a regenerálódásra, és benne van a pakliban, hogy a hétfőt még kivesszük szabinak. Mit csinálnánk mi több napig a Szigeten? Semmit, a harmadik nap ennénk otthon a húslevest és magzatpózban szopódnánk a TV előtt a Forma-1 időmérőjét bambulva.

Harminc éve járok be a K- hídon a fesztiválra, valahogy hozzá tartozik az életemhez, nekem itt jelen kell lennem. Nem akarok egy évet sem kihagyni, mert ami másnak a karácsonyi mise, az nekem a Sziget. Amikor 1993-ban eljöttem az első Diákszigetre, a feleségem 1 éves volt, az idei látogatók zöme nem is élt még, a barátaimmal akkor épp négykézláb másztunk itt valamelyik ösvényen, és próbáltunk teljesen vállalhatatlanok lenni.  Otthon a legtöbben azt mondták akkor, hogy drogsziget, minek járok oda, biztos én is drogos vagyok…  A drogokat azóta sem próbáltam, ellenben a sziget divat lett, és akik anno drogosnak tituláltak, azok ma vénségükre itt villognak VIP jeggyel a fesztiválon. Khm, és az is lehet, nem csak isznak...  

A két kép ugyan ott készült, csak az első 1995-ben, míg a második 2023-ban. 

Ez pedig idén ugyan ott. 

Évek óta nem nekem szólnak a nagyszínpad koncertjei, de még mindig több tucat olyan programot találok naponta, amit szívesen megnézek, és uram bocsá, még tetszik is. Nyilván már nem tombolok hajnalig és olykor jobb szeretek csak bolyongani, de még így is tökéletesen érzem magam a szabadság szigetén. Ami szabadságnak azért komoly ára van, mert ne feledjük, hogy egy kőkemény biznisz részesei vagyunk, ahol fényekkel, mindenféle üzenetekkel és reklámokkal ugyan úgy manipulálva vagyunk, mint „kint” a való életben, és hasonlóan a pénzünkre fáj a foga mindenkinek. Sőt. Méterenként kapok valami hihetetlen ajánlatot olyan multicégektől, akik amúgy a tévén keresztül nyakig benne vannak az emberek életében a fesztiválon kívül is. Csak a csomagolás más, a fogyasztói szokás ugyan az it is.

Ezért nem nagyon szoktam azt érteni, amikor általam nagyrabecsült ismerőseim azt mondják, hogy itt „önmagam lehetek”. Én mindig önmagam vagyok, bárhol is legyek fizikailag, és akármennyire is divatos ma rettegni, itthon nem üldöznek senkit. A legjobb barátom roma, és köszöni szépen önmaga lehet, egy másik barátom zsidó, ugyancsak szeret itthon élni, és mivel a média világában mozgok, sok meleg haverom is van, akik szintén nem rettegnek kimenni az utcára, minden helyzetben önmaguk tudnak maradni. Ahogy mondani szokta Ádám barátom: „Meleg vagyok, de nem ebből élek.”  És én sem vagyok bértollnok, mielőtt bármilyen politikai hovatartozással vádolnának. Pusztán csak a sokszínű baráti körömben senkit nem ér atrocitás sem vallási, sem faji, sem pedig szexuális beállítottság alapon, és mindenki önmaga lehet a hétköznapokban is.

A Sziget sokszínűsége kétségtelen tény, és valóban mindenki önzetlen és mindenki mosolyog. De ebben nagy szerepe van a rengeteg szórakozási lehetőségnek, hogy nem dolgozik az ember és mindenki egy és ugyan az miatt van kint, bulizni. Ja, és az elfogyasztott alkohol mennyiség sem elhanyagolható a kellő méretű mosoly eléréséhez. Kérdezzük meg a szemétszedőket, a pultosokat vagy a mentősöket, mennyire mosolygós a Szigeten lenni. Mert ahhoz, hogy itt mindenki „önmaga” lehessen, rengeteg ember felelős munkája szükséges. Az élet pedig nem ennyire kegyetlen, hogy egy évben mindössze pár napig lehessen önmaga az ember. Legalábbis szeretném ezt hinni, hogy nem az én közvetlen környezetem azon ritka kivétel, akik önmaguk lehetnek az év minden napján.

Persze én is jobban érezném a szabadság illatát, ha olyan előadók lépnének fel, akiket szeretek, vagy már az is jó lenne, ha ismerném őket, vagy be tudnám azonosítani, hogy éppen egy előadót vagy egy projektet látok a színpadon.  De ahogy fentebb írtam, ki a szart érdekel egy negyven pluszos boomer. Ha nem tetszik, mehetek másik rendezvényre, viszont ha már itt vagyok, akkor fogjam be, mert tudtam jól hova jövök. Ezért is vagyok kussban, miközben nézem a nagyszínpadon David Guetta előadását.

Magamban azért mormolom, hogy micsoda előadók álltak már ezeken a deszkákon, elég csak párat említeni, mint David Bowie, Rammstein, Iggy Pop, Motörhead, Prodigy, Faith No More, Iron Maiden, Green Day…. Akik egytől egyig megdöglöttek a fellépésük alatt. Guetta pedig épp csak megizzad azon a marha nagy színpadon. De csitt, nem kritizálni, mert valószínűleg az én anyám Illés, Metró, Apostol zenekarokon szocializálódott lelke is meghasadt volna, ha anno lát egy Rammstein koncertet. Főleg ha látókörébe legkisebb pici fia is bekerült volna, ahogy méretes bakancsokkal rugdossák egymást felebarátaival örömükben. Akkor lehet papot vagy ördögűzőt hívat rám. Így én sem próbálom elmagyarázni senkinek, hogy ez nem produkció. Mert szemmel láthatóan rajtam kívül a kutyát nem érdekli, mennyire átbaszva érzem magam minden nagyszínpados Dj. előadásán. Értem én, hogy lézer, meg füst, de hol vannak a zenészek?

 Ha rajtam múlna, akkor Airbourne, Thundermother, Clutch, Tom Waits meg mondjuk RATM lenne egy napi fellépő a nagyszínpadon. Igen, mondhatnám a nagyokat is, mint a Metallica, Ac/Dc, de egy ekkora sziget képtelen lenne fesztivál környezetben befogadni akkora apparátust, amkorákkal ezek a zenekarok járják a világot. De nem rajtam múlik a Sziget programja, és ennek sokkal többen örülnek, mint nem.

Meg mondhatnék sok más legendás előadót is, de sajnos, akiket én hallgatok azoknak a zöme már meghalt, vagy már nagyon közel van hozzá. Szóval csendben figyelem, hogy a francia lemezlovas mennyire dolgozik meg a pénzéért, a cirka hatvan milláért. Nos, idősebb korban az ember már igyekszik kevesebbet beszélni, és bölcsen hallgatni. Találkozik az igényekkel a kínálat.

Az Europa Stage viszont igazán nekem való. Hús vér emberek, hangszerekkel a kezükben állnak a színpadon és muzsikálnak. Igazi örömzene. Ezen a helyszínen egész héten, minden nap találni életigenlő zenekarokat, bármikor tévedtem oda, mindig ott ragadtam. Ott éreztem egyedül, azt a nosztalgikus hangulatot, amit minden évben keresek, és rendszerint minden évben meg is találok valahol. Úgy éreztem, hogy már nem kötődnek olyan könnyen barátságok, régen elég volt leülni egy idegen társasághoz, és pár óra múlva már az esküvői tanúja is te voltál a házasságkötő sátorban. De ahogy múlik az idő, ez egyre kevésbé van így. Az ok pedig egyszerű. Mégis melyik fiatal akar egy vén trógerrel beszélgetésbe elegyedni, főleg, hogy bármelyik fiatalnak az apja lehetnék. Én sem az anyám korosztályát kerestem anno a Szigeten, sőt. Tehát nem a világ lett zárkózottabb, hanem mi, középkorúak vagyunk már kevésbé kompatibilisek a mai új generációval.

1995 - épül a ház, háttérben a Nagyszínpad

Minden korosztálynak a természetes nosztalgiája a bezzeg az én időmben hozzáállás, hisz a fiatalságára mindenki örömmel tekint vissza. Azt is meg merem kockáztatni, hogy önmagunk voltunk már akkor is, nem kellett hozzá se Sziget, se semmilyen üzenet. Ez a fesztivál csak egy zenei rendezvény volt számunkra, nem akartunk semmilyen politikai üzenetet köré rakni, csak együtt lenni sok más emberrel. Nem törte meg semmi a valós valóságot, ott, abban a hét napban nem akartunk másról tudni, csak arról, ami ott történik. És ami a legfontosabb, hogy ami VELÜNK történik. Csak ez számított. És ma is ez számít, hogy a mai generáció élje meg azt a pár napot a Szigeten, és ha üzenetrendszerek mögé akarnak menekülni a világ elől, akkor tegyék, és érezzék, hogy ott bent szabadak és önmaguk lehetnek. Bár a mai korban inkább önmaga lehet egy fiatal, mint az én időmben, amikor már az is kiverte a biztosítékot, hogy fiú létemre mindkét fülemben volt fülbevaló.   

A Sziget feeling és az éjszakai forgatag még mindig viszi előre a lábamat, de féltávnál már erősen kezd fájni mindenem és a szememet tudnám kinyomni egy padért, amin ülhetek egy kicsit. Ebből is tisztán látszik, nem rám kell már szabni a Szigetet, hanem akik most fiatalok, akik most élik meg azt, amit húsz év múlva fognak emlegetni, ez lesz nekik a saját „bezzeg az én időmben” emlékük.

Mi, boomerek meg, ha kimegyünk fesztiválozni, akkor vagy fogadjuk el, hogy ennyire megöregedtünk, vagy maradjunk otthon. Próbáld feldolgozni, hogy nincs Metal sátor már a rendezvényen, mert nem volt rá igény. Láttam félházakat olyan előadókon, akik egy önálló koncerttel egy kisebb stadiont is képesek megtömni. Nem kurvult el se a világ, se a kedvenc zenekarod, se a Sziget. Csak amikor egymásra találtatok ezekkel, akkor fiatal voltál és sokkal befogadóbb, és sokkal megengedőbb magaddal szemben. Én negyven felett vagyok már jócskán, zeneileg nem az én világom a fesztiválon fellépők többsége, de még mindig jól tudom érezni magam a hajógyárin, és nem azért mert itt önmagam lehetek, hanem mert itt is önmagam maradhatok.

Bízom benne, hogy a Sziget még akkor is létezni fog, amikor mi már porrá lettünk a régen minden jobb volt dumánkkal együtt.