A Korn harmadik nagylemeze a '90-es évek egyik legmeghatározóbb alkotásává vált, valamint a zenekar eddigi legsikeresebb albuma is egyben, ami nagy valószínűséggel már így is marad. Ahhoz, hogy megértsük az lemez iránti rajongást, vissza kell mennünk az előző évekhez.

ELŐZMÉNYEK

Bármennyire is furcsán hangzik, a Nirvana hirtelen véget érése, valamint az ebből következő grunge műfaj erős megingása két különlegességnek is teret adott 1994-ben: júliusban megjelent a Trent Reznor által felkarolt Marilyn Manson debütáló lemeze, októberben pedig a Korn első albuma is a boltok polcaira került. A grunge hirtelen nem is tűnt izgalmasnak, bár kétségtelen, hogy Jonathan Davis ügyesen továbbvitte Kurt Cobain őszinte, önmarcangoló gondolatait, csak sokkal nyersebb, durvább megfogalmazásban. 1996 októberében mind a Korn, mind Marilyn Manson újabb lemezzel jelentkezett, ráadásul mindketten ugyanazzal a producerrel dolgoztak tovább, így Ross Robinson és Trent Reznor is tovább tudta erősíteni szakmai elismertségét.

Manson azonban nagyobbat robbant az Antichrist Superstar albummal és bár a Korn is önálló turnéra tudta vinni a Life is Peachy albumot, a nagy áttörésre még várniuk kellett. Utólag több tag is beismerte, hogy nem voltak maradéktalanul elégedettek a lemezzel, de nem csak emiatt tartottak hosszabb koncertszünetet: Munky vírusos agyhártyagyulladást szedett össze, így 1997-ben csak júliusig tudtak koncertezni. Addigra sorra jelentek meg a Korn hangzását másoló formációk és már nem volt kérdés, hogy a nu metal műfaj megteremtését mindenki egyetlen zenekarhoz köti. A hasonszőrű zenekarok elterjedése ebben az időben nagyon zavarta őket, így Munky meggyógyulása után úgy döntöttek, hogy tovább kell lépniük önmagukon és irányt váltani.

Míg a zenekar az új dalokon kezdett el dolgozni, addig az előző albumhoz összehoztak egy utolsó kislemezt 1997 novemberében (Good God), bár ezen remixek és koncertfelvételek kaptak helyet, így nem lehetett túl sok dolguk vele.

JÖJJÖN A HARMADIK!

Az új lemez dalait három kivételével még abban az évben megírták, de stúdióba csak 1998 márciusában vonultak be. Itt is komoly változásokat hoztak: az első két lemezt egy malibui stúdióban rögzítették, ennél azonban az Észak-Hollywoodban található NRG Recording Studios volt a helyszín. Ross Robinson ugyan velük volt a felvételek alatt, de nem bízták meg harmadjára produceri feladatokkal, helyette Jonathan Davis énekhangján dolgozott, az elmondások szerint elég extrém módszerekkel próbálta elérni, hogy ennél a lemeznél tényleg kihozza magából a maximumot. Mindeközben az akkor már működő hivatalos zenekari weboldalon elindult a Korn TV, ami lényegében egy korai live stream volt a RealMedia szoftver segítségével: az internetezők betekintést nyerhettek a stúdiómunkálatokba. Ezek később megjelentek az album egyes limitált kiadásain is, de manapság könnyen elérhetjük őket online:

Ahogyan arról már sokszor meséltek a Korn tagjai, ez a lemezfelvétel volt a legkaotikusabb számukra. Fiatalok voltak, már volt nevük, pénzük, bármit megtehettek. Igazából fejükbe szállt a siker. És bár biztosan érezték, hogy most sem fognak mellélőni, de lehet, hogy nem is gondolták, hogy csak most fognak igazán szintet lépni. Mindenesetre már bőven megtehették, hogy a stúdiót ellepjék a drogok és a nők, de alkoholra is körülbelül 60.000 dollárt költöttek el a három hónap alatt, ami kimeríti a rocksztárság fogalmát. Jonathan Davis egy 2013-ban adott interjúban elmesélte, hogy annyira elszabadultak a dolgok, hogy az It's on! című dal vokálfelvételeinél úgy dolgozott, hogy előtte a vendégek orális szexet mutattak be neki.

A stúdiózás májusig tartott, de már nem kellett sokat várni ahhoz, hogy hallható legyen az első dal: 1998. július 18-án megjelent az All in the Family promóciós kislemez, amin helyet kapott a dalhoz készített négy különböző remix is. Ezek később szintén megjelentek a lemez dupla CD-s kiadásain, pár éve pedig digitális EP-ként is fellelhetőek a streaming platformokon. A dalban egyébként a Limp Bizkit frontembere, Fred Durst is szerepel. A jó kapcsolatot ápoló énekesek egymást ekézik perceken keresztül és szóba kerülnek a két zenekar korábbi slágerei is. Egy középtempós, elszállós, teljesen meglepő alkotás született, ami első hallásra sokakat megijesztett.

INDULJON A KAMPÁNY, ESSEN SZÉT A HÁZ!

Nem sokkal ezután, 1998. augusztus 2-án a Korn elvállalt egyetlen koncertet a nagylemez megjelenése előtt, így több, mint egy év kihagyás után ismét színpadra álltak. A tokiói Fuji Rock Fesztiválon rögtön debütáltak is élőben három új dalt (It's on!, B.B.K., Dead Bodies Everywhere).

Aztán jött az, amire senki nem számított: a 1998. augusztus 17-én, a lemez megjelenése előtti napon a zenekar a Los Angeles-i Tower Records lemezboltban adott egy kis rögtönzött fellépést, amire 9.000 ember volt kíváncsi. Kisebb hisztéria és pánik tört ki Hollywood-ban, amire utólag úgy emlékeztek vissza a tagok, hogy úgy érezték magukat, mintha ők lennének a The Beatles. Ezzel az eseménnyel elindult a Korn Kampaign, ami tényleg egy politikai kampánysorozathoz volt hasonló. Magánrepülővel járták be az Egyesült Államok nagyvárosait szeptember elsejéig és minden helyszínen rajongói konferenciát tartottak, ahol válaszoltak kérdésekre, dedikáltak, fotózkodtak. Mindezt azért, hogy mind a lemez eladásait, mind a közelgő Family Values turnét felpörgessék. A promóciós körút minden állomásán Jim Rose, a Jim Rose Circus vezére volt a kampányfőnök.

A '90-ES ÉVEK DOORS-A?

Todd McFarlane kanadai képregényrajzoló neve sokak számára ismerős lehet, ugyanis a '80-as években mind Pókember, mind Hulk hozzá volt köthető, így a Marvel Comics birodalom egyik legfontosabb alakjává vált. A '90-es években ő alkotta meg a Spawn karaktert és képregényt, ami őrületes siker lett. Olyannyira, hogy 1997-ben önálló mozifilm is készült belőle. Ennek filmzenéjére a Korn is adott egy dalt, amelyet a The Dust Brothers nevű elektronikus producer duóval közösen készítettek el (Kick the P.A.). Ekkoriban jutott a fülükbe, hogy McFarlane egyszer azt mondta róluk, hogy ők a '90-es évek Doors-a. Ez annyira imponált a zenekarnak, hogy végül felkérték, hogy tervezze meg a készülő album borítóját. Az eredmény igazán impozáns lett és bár az első két Korn-album borítója sem amatőr, itt is hihetetlen szintlépés következett be. Egy dolog maradt meg csupán: a gyerek(ek). Mind az első, mind a második és az új lemez borítóján is szerepel gyerek, ráadásul mindegyik esetben veszélyes helyzetben ábrázolva. A friss esetében már nem is csak egy fiatalról beszélünk. A szakadék felé ugrálóiskolázó kislány ötletet egyébként Fieldy, a zenekar basszusgitárosa találta ki.

A MINDENT VEZÉRLŐ VEZÉR ELVE

A Follow the Leader 1998. augusztus 18-án jelent meg. A cím (Kövesd a vezért vagy Kövesd a vezetőt) állítólag arra utal, amiről már korábban is szó volt: továbbléptek, ismét lehet őket utánozni, követni. Mármint aki képes rá. Mert A-kategóriás hip-hop előadókat behúzni egy nu-metal lemezre azért nem egyszerű dolog. Dallamos popstruktúrára széteffektezett, elszállt gitártémákat írni szintén nem könnyű. Mindezt megfűszerezni egy adag funk életérzéssel, rap-betétekkel, súlyos szövegekkel pedig egészen lehetetlen. Erre csakis a Korn volt képes a '90-es évek végén.

JUSTIN UTOLSÓ KÍVÁNSÁGA

Egy súlyos rákbetegségben szenvedő fiú megértette, hogy a harcot nem nyerheti meg. A család és a támogatók hajlandók voltak bármit megtenni, hogy élete utolsó kívánságát valóra váltsák. A srác egyetlen dologra vágyott még életében: találkozni a Korn tagjaival. Az, hogy pontosan mikor történt meg a dolog, azt nem tudni, de Justin már nem élte meg a lemez megjelenését. Jonathan Davis volt az, akit a legrosszabbul érintett az egész. Képtelen volt feldolgozni, hogy valakinek az az legfontosabb halála előtt, hogy velük töltsön el egy kevés időt. Romló mentális állapotához sokat hozzátett ez is, egészen traumatizálta a dolog. Ennek köszönhető az, hogy a lemez egy perc néma csenddel kezdődik. Ezt úgy oldották meg, hogy tizenkét darab öt másodperces üres track-et tettek a CD verzió elejére, így a nyitó It's on! a 13. dal, a záró tétel pedig a 25. track. Természetesen ezt a kazetta, a vinil és a MiniDisc kiadásoknál nem tudták megoldani, így ez csakis a CD esetében érvényes. Az egy perc néma csend koncepció elég egyértelmű, ezért is érhetetlen, hogy hogyan tudták elrontani az ezt elmagyarázó matricákat. Mondjuk eleve ront a koncepción, ha erre előre felhívják a figyelmet, de ha már megteszik, akkor illett volna 60 másodpercet írni a 48 másodperc helyett. A lemezen helyet kapott a Justin című dal is, ami ezt a történetet dolgozza fel egy egészen hidegrázós dalszöveg kíséretében.

^{Fotó: Reszegi László}

RAP METAL? FUNK METAL? NU HIP HOP? CSAK AZ ÚJ KORN

Fred Durst mellett vendégként szerepel még a lemezen Ice Cube (Children of the Korn), aki még a dalban társszerzői kreditet is kapott, Tre Hardson, a The Pharcyde egyik alapítója (Seed), valamint az utolsó dal utáni rejtett dalban Cheech Marin, a Cheech & Chong duó egyik fele. A humorista páros egyik dalát, az Earache My Eye-t dolgozták fel közösen, de Cheech mellett most nem Davis, hanem Fieldy állt a mikrofon elé.

SZTÁROK A HÁTTÉRBEN

Nem csak ennyi komoly nevet lehet ám felsorolni a lemez kapcsán, ugyanis az albumot az a Brendan O'Brien keverte, aki olyan lemezeken dolgozott korábban, mint a Red Hot Chili Peppers Blood Sugar Sex Magik-je, az Aerosmith Get a Grip albuma, a Superunknown a Soundgarden-től, de Neil Young Mirror Ball lemeze is megemlíthető. A következő évben ő lett a Korn negyedik albumának (Issues) a producere, illetve a legutóbbi három AC/DC-lemez is hozzá köthető.

A Follow the Leader belsejében található zenekari fotókat pedig Joseph Cultice készítette, aki a '90-es években olyan előadókról készített legendás stúdiófotókat, mint Björk, Aphex Twin, a Nine Inch Nails vagy épp a már említett Marilyn Manson.

CSALÁDI ÉRTÉKEK ÉS ESZMÉLETLEN ELADÁSOK

A Korn Family Values turnéja végül 1998. szeptember 22-én indult el olyan előadók társaságában, mint a Limp Bizkit és Ice Cube, akiket feltörekvő előadók egészítettek ki, egész pontosan a Rammstein és az Orgy. Ice Cube a turné egy szakaszán nem tudott részt venni egy filmforgatás miatt (Nex Friday / Péntek esti gáz), így néhány állomáson az Incubus lépett fel helyette.

Az album az első helyen nyitott a Billboard 200 listán és első héten 268.000 példányban kelt el. Azóta ötszörös platina lett az Egyesült Államokban, vagyis ötmilliót adtak el belőle. Világszinten több, mint tizennégymilliót adtak el belőle. Még a MAHASZ listáján is hetedik helyig jutott az album. Összesen öt kislemezt adtak ki, de ezek közül csak kettő jelent meg kereskedelmi forgalomban. Az első kislemez és videó a Got the Life-hoz készült. A klip alapötlete az albumborítóhoz hasonlóan Fieldy fejéből pattant ki, ám ez már kevésbé művészi: luxusautók elajándékozása, összetörése, sztárélet és csillogás. A menedzsment azt javasolta, hogy a legutóbbi videó (A.D.I.D.A.S., 1997) rendezője, Joseph Kahn készítse el a videót, de ő visszautasította a felkérést, mondván egyszerűen béna az egész koncepció. Végül McG (Joseph McGinty Nichol) vállalta a felkérést, vele már többet dolgoztak együtt, ugyanis a debütáló album összes klipje hozzá köthető, valamint ő rakta össze a Korn első home videóját is (Who Then Now?).

A Got the Life kislemez végül 1998. november 23-án jelent meg. A maxi egyes kiadásaira felkerült az I Can Remember című dal, ami lemaradt a nagylemezről. Ezen kívül a Got the Life remixeit tartalmazzák a kiadványok, köztük van egy, amelyben közreműködött Marilyn Manson korábbi gitárosa, Zim Zum is. A videó akkorát futott az MTV Total Request című műsorában, hogy pár hónappal később, 1999 januárjában a csatorna visszavonultatta azt, hogy más videók is beférjenek a műsorba.

Ugyanígy járt az MTV-vel a Freak on a Leash videója is, ami már egy sokkal okosabb, látványosabb és érdekesebb klip lett, ami 1999. február 5-én debütált. A kislemez nem sokkal később, 1999. február 25-én jelent meg. Rendezője az albumborítót tervező Todd McFarlane volt és mozgóképpé változtatták benne a lemezborítót, ami így még több értelmet is nyert. Az ötletes videó hihetetlen technikai megoldásokat tartalmazott, ügyesen keverték benne a valós felvételeket a digitális az akkor elérhető digitális technikákkal, így nem csoda, hogy sorra zsebelték be vele a szakmai díjakat mind az MTV Video Music Awards-on, mind a Grammy-n. A videót az MTV 1999 májusában száműzte a túljátszások miatt. A kislemezeken ebben az esetben csakis a dalhoz készült remixek kaptak helyet (az albumverzió mellett), készített újraértelmezést például DJ Lethal (Limp Bizkit) és Butch Vig (a Garbage dobosa, valamint többek között a Nirvana Nevermind lemezének producere) is.

Mindeközben 1999. március 30-án megjelent a Family Values Tour '98 elnevezésű koncertalbum és koncertfilm, amin a turnén fellépő zenekarok mindegyike szerepel. A kiadványok óriási sikert értek el, bár kissé pofátlanság volt a Korn részéről, hogy a Follow the Leader anyagát élőben az Egyesült Államokon kívül Japánban és Ausztráliában is bemutatták, de Európát teljesen kihagyták. Így esett meg az, hogy a zenekar 1997 júniusa után legközelebb 2000 májusában lépett fel Európában az Issues lemezbemutatón turnéján.

A SIKER ÁRA

Összességében elmondható, hogy a Korn 1998-ban valóban nem hagyta, hogy bárki a fejükre nőjön és megtartották vezető szerepüket. Viszont az is jól kirajzolódik a fenti történetekből, hogy pengeélen táncolás volt ez: pénz, hírnév, drogok és súlyosbodó mentális problémák teszik teljesssé a képet és csak idő kellett már hozzá, hogy a dolgok rosszabbra forduljanak. Olyannyira, hogy a 2022-es európai turnén Fieldy nem is tudott részt venni velük alkoholproblémái miatt. Ez persze egy sokkal összetettebb dolog is lehet, de valahol 25 évvel ezelőtt durvult el minden körülöttük. Ami kívül csillog, belül már nem feltétlenül. A dalok azonban fantasztikusak és időtlenek. A sok rapper meghívása ellenére is egy kifejezetten erős, gitárcentrikus albumot hoztak össze, amely ennyi idő elteltével is frissnek hat mind hangzásban, mind mondanivalóban.

További fotók Reszegi László gyűjteményéből: