Backstage
2022-09-11

Termék vagyok, leszek, voltam - A Király Halott klippremier

Egy év után új videoklippel jelentkezett a Venyige Balázs, Kozma Zoltán, Mile Bence-és Botos Gábor-alkotta A Király Halott zenekar. A nyíregyházi srácok Termék vagyok című daluk témájának a felnőttéválással járó eltárgyiasodást választották, a kisfilm egyik werkvideója pedig egy véletlen folytán megindult a Tiktok viralitás útjára. Hogy miért volt szüksége a bandának a pénzhamisításra, hogyan élték meg az AWS-sel közös turnéjukat és miért érdemes gyakorolni az aláírásukat, kiderül interjúnkból!

2020-ban jelent meg az Árván maradt gondolat című ötdalos EP-tek, melyet tavaly követett a Maradj! című kislemez, most pedig a Temék vagyok. Jól gondolom, hogy gyűlnek a dalok egy következő minialbumhoz?

Venyige Balázs: A Maradj! című dalunk jelöli az új korszakunk kezdetét, az új számot pedig hívhatjuk ráerősítésnek. Mindenképp célunk, hogy kiadjunk egy új, nagyobb volumenű dolgot, legyen akár az egy hosszabb kislemez vagy egy nagylemez. Az a tervünk, hogy egyesével csepegtetjük a dalokat, és ezeket fogjuk majd összesíteni.



Változott bármiben a dalszerzői metódusotok a 2017-es alakulásotok óta? Hogy álltatok neki a Termék vagyok munkálatainak?

Balázs: Ennek a dalnak az alapját még nagyon régen írtam, az első dalötleteim egyike lehetett, talán még meg sem alakult a zenekar. Azóta ugye eltelt egy csomó idő, így némi alakításra szorult, amikor újra elővettem. A szöveget nem is kifejezetten erre az alapra írtam, egy kb egy évvel ezelőtti ötletemmel vetettem össze, hiszen ritmikailag teljesen passzoltak egymáshoz. Az alapot otthon rögzítettük, az éneket pedig Diószegi Kikinél, a Down For Whatever énekesénél vettük fel, a keverést pedig Brucker Bence csinálta. A végeredmény már nyár elejére elkészült, de nem akartuk a fesztiválszezonba bedobni, inkább kivártuk az őszt, hogy kicsit csillapodjanak a kedélyek.

Nem is kifejezetten egy nyári, fesztiválozós dal, annál sokkal mélyebb és elgondolkodtatóbb.

Balázs: Maga a zene a témának kicsit ellen megy, szóval akár lehetne fesztiváldal is, ha más szöveg került volna rá. A dal a nagybetűs életbe való belépésről szól, és az ahhoz kötött elvárásainkról, hogy abban tudjunk szárnyalni, ami érdekel bennünket - a munkaerőpiac sajnos ezt nem teszi lehetővé.

Mile Bence: Számomra különösen kényes ez a téma, hiszen eredetileg tanárnak készültem, majd az élet úgy hozta, hogy erről a pályáról el kellett távoznom.

Botos Gábor: Hozzám azért áll közel a szöveg, mert nemrégiben váltottam zeneipari munkákról egy multikultúrális környezetbe. Úgy érzem, hogy a korábbi munkahelyeimen tudtam egy önálló személyiség lenni, a polgári munka világában pedig már tényleg csak egy termékkód vagy egy sorszám hiányzik rólam, olyannyira csak egy vagyok a sok közül.
 

 


Balázs, mennyire szoktad kiengedni a kezedből a szövegeket? Belenyúlhatnak a srácok is egy-két gondolattal?

Balázs: Nem mondanám, hogy ez kizárólag az én területem. Vannak olyan fázisok, amikor elakadok a szövegekkel, mondjuk hiányzik ez versszak, ilyenkor meg szoktam kérni a srácokat, hogy rakjanak össze valamit. Ezek az ötletek tök jó gyújtózsinórként tudnak működni, inspiráló hatással vannak rám.

Bence: Ha Balázs nem írna jó szövegeket, nyilván nem adnánk neki alapjáraton szabad kezet, de ez a zeneírásra is jellemző. Amikor az első dalainkat írtuk Zolival, mielőtt Gábor csatlakozott volna, gyakran tartottunk a próbateremben, hármasban sessionöket, ám ez a Covid óta teljesen átkerült az online térbe. Gyakran küldözhetünk egymásnak ötleteket, de amíg én például csak témákban tudok gondolkozni, Balázsnak könnyen összeállnak teljes dalok is a fejében. Szépen kiegészítjük egymást.



Van olyan inspiráló közeg, ahol szívesen alkottok együtt vagy akár külön-külön?

Balázs: Nekem nincsen, és kifejezetten keresem.

Gábor: Most jelenleg közösen, négyünknek sincsen közös alkotói terünk, ahol zenekarként tudnánk működni. Mióta csatlakoztam a bandához, a felzárkózásom volt a fő cél, hogy felkészüljünk a turnéra, és erősítsük az élő szereplést.

Igen, hiszen elég hamar beledobtak a mélyvízbe, bekerültél a bandába és már startolt is az AWS Emlékszem turnéja, ahol előzenekarként léptetek fel. Hogy emlékeztek vissza erre az időszakra?

Bence: Ez volt az első, komolyabb, egybefüggő turnénk, Gábor is itt debütált ugye, ami hatalmas felkészülést igényelt. Óriási megtiszteltetés volt, hogy az AWS-es srácok ránk gondoltak, nem volt könnyű úgy megmutatnunk magunkat, hogy mégis az eseményhez méltóan legyünk jelen a műsorban, de ezzel együtt volt egy életreszóló élmény.

Gábor: Magyarországon szerintem az AWS közönsége a leghálásabb. Úgy indultunk el előzenekarként a turnén, hogy az összes állomás teltházas volt, az emberek legnagyobb százaléka pedig már minket is meghallgatott és nemcsak a fő zenekart értékelte.

Vannak olyan emlékeitek, amiket sosem fogtok elfelejteni ebből az időszakból?

Bence: Amikor feljöttek szétverni az utolsó dalunkat Veszprémben.

Balázs: Ez egy tradíció az AWS-nél is, hogy a turné utolsó állomásának utolsó dalánál szétszedik az alattuk lévő motyót. Én erre valamilyen szinten számítottam és felkészültem rá lélekben. Biztos vannak olyanok, akiket ez bestresszelt volna, de mi megfogtuk a humoros oldalát. Nekem az maradt még meg, hogy minden állomás után jöttek oda hozzánk emberek, fotózkodtak velünk, aláírásokat kértek, ami a zenekar eddigi karrierje alatt nem volt jellemző.

Gyakoroltátok az aláírásotokat?

Bence: Én bevallom őszintén, hogy igen, de még akkor, amikor nem volt rá szükség. Aztán amikor eljött az ideje és hoztak dedikálandó CD-ket, akkor jöttem rá, hogy egyébként baromi ronda - így legalább tudom, hogy én voltam.

Balázs: Nekem is kellett volna, most szembesültem azzal, hogy nem tudok két ugyanolyan autogramot adni.
 


Térjünk vissza egy kicsit a Termék vagyok című dalhoz, ami videoklipet is kapott. Kikkel dolgoztatok együtt?

Balázs: Az operatőri és vágói munkálatokat Zsoldos Dávid, a Down For Whatever dobosa csinálta, vele nem először dolgoztunk együtt, mondhatni összeszokott csapat vagyunk. A Sidelight fotótúdióban vettük fel a klippet, Berényi Kitti, a turnémenedzserünk pedig a werkekért felelt.

Szeretem a klip letisztult képi világát, hogy nem akartátok tukmálni a nézőkre a dal mondanivalóját.

Bence: Csak a pénzt tukmáljuk rájuk (nevet). A klipek kitalálása mindig egy nehéz folyamat volt nálunk, a korai időkben mindig sztoriban gondolkodtunk, imindzs helyett. Most egyszerűen csak magunkat akartuk adni. A képi világ volt az egyetlen koncepciónk, a fehér színhez ragaszkodtunk.

Balázs: Úgy vesszük észre, hogy már nincs akkora értéke egy videoklipnek, mint régen volt - megnézzük őket egyszer és aztán el is felejtjük. Úgy gondolom, hogy egy zenekarnak már nem érdemes nagyobb anyagiakat fordítani egy klip készítésére, ez nálunk kisebb zenekarként pedig extrán igaz.
 


Avassatok be egy kicsit a kulisszatitkokba! Hogy oldottátok meg a pénzesőt?

Balázs: Erre nagyon büszkék vagyunk! Vettünk egy olyasmi pénzlövőgépet, amit a Wellhello is használ a koncerteken, ezekhez adtak stockpénzeket, aminek a méretében gyártottunk mi is Király Halottas valutát. Rengeteget nyomtattuk belőle A4-es lapokra, ezeket egyesével, papírvágóval daraboltuk fel.

Gábor: A pénzgyártásról magáról csináltunk egy Tiktokot, 117.000-es megtekintése van - ebben csak az a vicces, hogy egy dalunkat nem nézték meg összesen ennyien. Lehet, hogy a G.w.M. szám miatt van, amit betettünk alá.

Balázs: Érdemes megnézni a videó alatt a kommenteket, ránk akarták hívni a rendőröket, pedig annyira egyértelmű, hogy játékpénz.

Bence: Még azt is ráírtuk, hogy “nem hivatalos fizetőeszköz”.
 


Szeptember 17-én a Barba Negrában játszotok a Roaddal és a Down For Whatever-rel. Miben lesz különleges ez az este?

Gábor: Az az esemény különlegessége, hogy ez a Barba Negra búcsúkoncert-sorozatának része, hiszen a jelenlegi helyén be fog zárni. Ezen az estén fog először élőben is elhangzani az új dal, kíváncsiak leszünk a közönség reakciójára. A dallistára. Tekintve sajnos még nem vagyunk olyan szinten, mint az Ossian, hogy 11 lemez dalai közül válogathassunk best ofokat, de majd eljön annak is az ideje (nevet).

Balázs: Van egy olyan tervünk, hogy a Termék vagyok közben élőben is ellőjük a pénzesőt.

Gábor: A műpénz beváltható a merchbe!

Bence: Addig még gyakoroljuk egy kicsit az aláírásunkat.
 

Fotók: Zsoldos Dávid, Berényi Kitti

Nostradamus

Fantasztikus gólokkal nyert a DEAC

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek