MegMinden
2023-12-11

Dogu Express

(economx.hu)

Felkaptak az influencerek egy vasútvonalat.

Törökországban ér véget a világ egyik leghíresebb vonatútja, az Orient Expressz. Egy másik út, a Dogu Express szintén a világ egyik vezető vasúti célpontjává teszi az országot.

Az Ankara és Kars között közlekedő vonat az elmúlt években a török influenszerek körében terjedt el vírusként, a keleti országrész lenyűgöző tájai miatt, amelyek tele vannak a járt útvonalakon kívül eső kincsekkel.

Berry Romo, egy több mint egy évtizede Törökországban élő utazó influenszer megjegyzi, hogy „a vonat már eddig is népszerű volt a helyiek és a török utazók körében, de a külföldi turisták körében alig ismert.”

A növekvő érdeklődésre miatt a járatot 2019-ben turistavonallá alakították át. A több mint 30 órás alvó kabinos vonat a nyüzsgő fővárostól Ankarától, a néha havas Kars csodavilágáig közlekedik – ez egy 1310 kilométeres távot jelent -, útközben megállókkal, ahol városi kirándulásokat szerveznek – írja a CNN.

Jegyeket azonban köztudottan nehéz beszerezni. Az utasok szerint gyakran percek alatt elfogynak.

Az Expressz végig áthalad Ilicen, a Karanalikon, azaz a Sötét Kanyonon, majd tovább ereszkedik kelet felé, Anatólia szívébe. Ezután behúzódik Erzurumba, majd innen néhány óra alatt Kars-ba.

A végállomás egyébként egy téli csodavilágáról híres város, ezt jelzi az is ,hogy neve a török hó szóból származik.

 

Az eredeti írást itt találja.

Balázsék

Varázslatos ünnepi díszben a Főépület és az Egyetem tér

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek