Dolák-Saly Róbert több évtizede szórakoztatja a közönséget előadásaival. Biológia szakos tanárként kezdte pályafutását, de azóta láthattuk őt az Omega együttes egyszemélyes előzenekaraként, a L’art pour l’art Társulat humoros karaktereinek a bőrében, tudományos ismeretterjesztő előadásokban, gyerekműsorokban, könyvei pedig minden korosztálynak kikapcsolódást nyújtanak. Bár számos területen kipróbálta már magát, egyvalami mit sem változott: az abszurd humor, ami valamennyi alkotását áthatja.

» Tanár, zenész, humorista és még sok minden más

– Sok területen ért el szóló sikereket, a neve mégis elválaszthatatlanul összeforrt a L’art pour l’art Társulattal. Mit jelent Ön számára ez a közösség? Mennyiben más egy team tagjaként dolgozni és sikereket elérni, mint egyéni előadóként?

– Mindkét működésnek megvan a maga kihívása és a maga szépsége. Egy kreatív műhely nagyon inspiráló tud lenni, ha megvan a szellemi kapcsolat a tagok között, ha az ötletek gondolat-pingpongot játszanak egymással. Márpedig nálunk ez pont így működik. Az egyéni szereplések belterjesebbek, hiszen egyetlen agy lát el minden feladatot, ugyanakkor ilyenkor hangsúlyosabb szerepet kap a közönséggel való kölcsönhatás a színpadi történésekben. Ha egyedül vagyok, a közönség az „egyetlen partnerem” és csak rájuk vagyok utalva a döntéseimben.

Azt azonban fontos kiemelni, hogy az önálló előadásokban is ott van az a rengeteg team-munka, amit a kollégákkal együtt végzünk, és ahol rengeteget tanulunk egymástól. Sosem volt igényem arra, hogy csak egyedül lépjek színpadra, mindig megvolt bennem a közösségi munka iránti vágy. Nagyon szórakoztató és jó dolog partnerekkel játszani, ahogy a nevetést sem a magány élteti, hanem az is inkább társas reakció. Közösségben szórakoztatóbb a humort művelni, mint egyedül „két macska lenni és játszani egymással”, ugyanakkor ez utóbbinak is megvan a maga izgalma és nagyszerűsége természetesen. És persze ilyenkor sem elhanyagolhatók azok az impulzusok, amik az évek során értek a közeli kollégáimtól, és az olyan példaértékű alkotóktól, mint Karinthy Frigyes, Alfonzó, Roy Harper vagy éppen Carl Sagan. Rengetegen hozzájárultak ahhoz, hogy az a stílus és az a fajta gondolatvilág, ami a munkámat jellemzi, az enyém legyen.

– A tavalyi év során a társulat több tekintetben is megújult: L’art pour l’art Légitársaság néven folytatja és egy új taggal bővült. Hogyan került Stefanovics Angéla a társulat látóterébe, és mennyiben változtatta meg a szerepköröket a csatlakozása?

– Amikor tavaly hárman maradtunk, tudtuk, hogy szükségünk van egy negyedik tagra, hiszen ősidők óta négyen vagyunk a társulatban, viszont azzal is tisztában voltunk, hogy egy nagyon speciális műfajban dolgozunk, így nem lesz egyszerű betölteni ezt az űrt. Angéla YouTube csatornájára, az Anzselika Habpatronra a feleségem hívta fel a figyelmemet. Sok videóját megnéztem, és azt vettem észre, hogy hangosan nevetek, így meghívtam az önálló estemre, ő pedig igent mondott. Ott annyira könnyen egymásra hangolódtunk, hogy nem volt kérdés, rá van szükségünk a társulatban, ahová végül nagyon gyorsan be is tudott illeszkedni. Ismerve a korábbi munkáit, ez várható is volt, de azt álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyire simán fog menni.

Persze továbbra is Szászi Móni állítja össze a társulat legtöbb színpadi és tévés produkciójának a struktúráját, ő jegyzi a legtöbb jelenetet, például a Besenyő családokat, de ugyanígy dalszövegeket is ír és ő a szójátékok mestere. Pethő Zsolt zenét szerez, a jelenetírásból is kiveszi a részét, kiváló gagmen, a táncainkat koreografálja, és a reklámanyagokat is ő szokta megálmodni. Az én fő kreatív területem pedig a dalírás. A dia-kalandvetítések is tőlem származnak, ahogy a figuráim sok jelenetét is én írtam, de a társulat közösségi médiában posztolt reklámvideóinak egy részét is én vagdosom. Ezen kívül a társulatot érintő ügyes-bajos dolgokba is beleártom magam, ha a menedzser igényt tart a véleményemre, de a végső döntéseket a többiekkel együtt hozzuk a komolyabb kérdésekben. Sok átfedés van ezekben a munkákban, sokszor egymás dolgaiba is belenyúlunk, ha szükséges, és ezt a jó gyakorlatot a mai napig alkalmazzuk: ha valaki megakad, a másik segít.