December 19-én ismeretlen eredetű, a Napból érkező lökéshullám érte el a Földet. A napszéllel érkezett energialöket megrepesztette a Földet a központi csillagunkból és a kozmosz mélyéről érkező kozmikus sugárzástól védő magnetoszférát, ami jelentősen megnöveli egy G1-es kategóriájú geomágneses vihar kialakulásának esélyét.

Erős koronakidobódással hozzák összefüggésbe a Földet elért lökéshullámot

December 19-én hétfőn a napszéllel együtt egy titokzatos nagy erejű lökéshullám találta telibe a Földet, ami repedést okozott bolygónk mágneses erőterében, a magnetoszférában.

A LÖKÉSHULLÁM EREDETÉVEL KAPCSOLATOSAN EGYELŐRE MÉG TANÁCSTALANOK A KUTATÓK.  

Azt feltételezik, hogy a különös jelenség az AR3165 jelű napfolttal összefüggésbe hozott erős koronakidobódás következménye lehet. A napfizikusok azért tekintenek első számú „gyanúsítottként" az AR3165-ös napfoltra, mivel december 14-én legalább nyolc napkitörést produkált, amelyek rövid ideig tartó rádióvételi zavart, illetve szünetet okoztak az Atlanti-óceán térsége felett.

Mivel a Földet elért lökéshullám megrepesztette a magnetoszférát,

ENNEK KÖVETKEZTÉBEN MEGNŐTT EGY GEOMÁGNESES VIHAR ESÉLYE IS,

amit a prognózisok szerencsére csak a viszonylag gyengébb G1-es kategóriájúra jósolnak. A geomágneses vihar miatt átmeneti zavarok alakulhatnak ki a rádióforgalmazásban, illetve a GPS-navigációban, valamint a szokásosnál jóval alacsonyabb szélességi körökön is kialakulhat az „aurora borealis", vagyis a sarkifény-jelenség.

A naptevékenység intenzitása tizenegy éves periodicitást mutat a maximumok és a minimumok között. Jelenleg a naptevékenység intenzitása növekvőben van, ami 2025-ben fogja elérni a maximumát.

A Carrington-eseményhez hasonló napviharnak ma katasztrofálisak lennének a következményei

A naptevékenységhez kapcsolódó jelenségek közül az úgynevezett koronakidobódásoknak (Coronal Mass Ejection, CME) lehet a legerősebb a földi hatásuk.

A KORONAKIDOBÓDÁSOK OKA A NAP MÁGNESES TERÉNEK AZ INSTABILITÁSA.