Az idei Music Hungary konferencián több, az iparági szervezeten belül alakult munkacsoport is bemutatta az eredményeit. Az egyikben Molnár Gábor, Békés Gergely és Temesi Bertalan a magyar zene arányát vizsgálta különféle területeken: a rádiókban, televíziókban, stream oldalakon és a háttérzene-szolgáltatóknál. Békés Gergely (EJI) úgy fogalmazott, hogy nem pusztán arról szól ez a téma, hogy “magyar fülbe magyar zenét”, hanem arról is, hogy biztosítani kell a hazai zenei élet számára a bevételeket azért, hogy a kultúra megújulhasson, és ez a covid, majd a KATA kivezetése után különösen érzékeny kérdés.

A Music Hungary honlapjáról letölthető jelentés nemcsak a helyzetet méri fel, hanem rövidebb és hosszabb távú (1 illetve 3 éves) javaslatokat is megfogalmaz.

A rádióknál közismerten törvény írja elő azt, hogy a műsoridő legalább 35%-ában magyar zenét kell játszaniuk, és ennek legalább a negyede új (legfeljebb öt éve megjelent) zene kell, hogy legyen. Ugyanakkor itt is számos probléma van. A jelentés megállapítja például, hogy rendkívül koncentrált a rádiós piac, kevés kézben vannak az adók, amelyek így nem kényszerülnek innovációra. Egy évtizede egyetlen országos kereskedelmi adó működik, amelyik mostanában ráadásul nem is játszik új magyar zenét – a jogszabály ugyanis az erre vonatkozó kvóta teljesítésébe beszámítja azokat az 1990 előtt megjelent dalokat, amelyek hangminőségét az elmúlt öt évben újították fel digitálisan. (A jelentés ennek a szabálynak a kivezetését javasolja is.) Könnyű kijátszani a szabályokat, így fordulhat elő, hogy pl. a legnépszerűbb rádióban még a legtöbbet játszó magyar dal is napi átlag egynél kevesebbszer hangzik el főműsoridőben – hangzott el a konferencián.

Mindezek ahhoz vezetnek, hogy a rádiók nem igazán csinálnak slágereket magyar dalokból; így “a rádiózás csak korlátozottan képes betölteni azt a multiplikátor hatást, amely eredményeként egységnyi befektetés több részpiacon is képes eredményt termelni” – olvasható a jelentésben. Pedig, ahogy a konferencián elhangzott, a koncerttermeket nem igazán lehet rádiós támogatás nélkül megtölteni.

A televíziókban megszólaló magyar zenéket két szempontból kell vizsgálni. Léteznek ugyan zenei televíziók, amelyek igen magas arányban játszanak magyar dalokat, ám ezek meglehetősen szűk repertoárból válogatnak. A mulatós műfajt leszámítva a hazai közönség magyar klipeket leginkább a YouTube-on néz.

Másfelől háttérzeneként is elhangozhat magyar zene. Mint Temesi Bertalan elmondta, ezek kiválogatása jellemzően az utolsó pillanatban történik, és a hangutómunkát végző szakemberek gyakran azzal sincsenek tisztában, hogy jogosított zenéket kellene használniuk. Ő a szövetség nevében felvette a kapcsolatot a televíziók jogi osztályaival, nem azért, hogy büntetéssel fenyegessen, hanem hogy pozitív változásokat érjen el. Mint mondta, sok helyen “kiment az ukás, hogy tessék jogtiszta zenéket használni”, ám a helyzet nem egyszerű, hiszen sokszor ez nem jár együtt azzal, hogy a műsor költségvetését (amiből eddig nem fizettek jogdíjat) megemelnék.

Ezen a területen nagyon fontos az edukáció, és nemcsak a televíziós szakembereké – a másik oldalról a zeneszerzőknek is tanulniuk kell, hogy hogyan kell “kiszolgálni” a tévéket, mik a szabályai a háttérzene komponálásának.

A stream esetében is ketté kell bontani a kérdést. Az on-demand zenehallgatást értelemszerűen nem lehet kvótákkal szabályozni. Itt az a helyzet, hogy az utóbbi években mind a YouTube-on, mind a Spotify-on igen jól szerepelnek a magyar dalok a szolgáltatók toplistáin. Ugyanakkor látni kell, hogy a “hosszú farok” a stream esetén tényleg nagyon hosszú, vagyis a top 20 az összes hazai zenehallgatás 4-5%-át, a a top 100 pedig 9%-át teszi ki. A jogdíjfelosztás pedig az összes (globális) hallgatottság arányai alapján történik, vagyis ezek az előkelő helyezések nem járnak jó “jövedelemtermelő képességgel”.

Másfelől ott vannak az algoritmusok és kurátorok által összeállított playlistek. A nagy szolgáltatóknál ma már vannak specifikus hazai listák, de ezeket a jelentés szerint “a szolgáltatók nem népszerűsítik, így jellemzően nincsen jelentős követőbázisuk, nagy hallgatottság nélkül pedig nem alkalmasak feladatuk betöltésére.” A szövetség szerint meg kell próbálni elérni, hogy ez megváltozzon; másfelől a hazai előadók tudatosságát is fokozni kellene a playlistekre ajánlás (pitch) “fontosságát és technikai lebonyolítását” illetően. A jelentés azt is felveti, hogy – kanadai mintára – a szolgáltatók által összeállított kurátori vagy algoritmikus playlistek esetén már lehetséges kvótákat előírni a stream platformokon is.

Végül a háttérzene-szolgáltatókról a jelentés azt állapítja meg, hogy náluk jelenleg “meglehetősen alacsony a magyar zene aránya, és egyes szolgáltatókra jellemző az is, hogy szűk szerzői-előadói körből válogatják a felhasznált zenei tartalmat”.

Mindkét szempontból jó hír, hogy a Mahasz létrehozott egy felületet, ahol a háttérzene-szolgáltatók hozzájuthatnak kurrens, számukra kielégítő metaadatokkal ellátott magyar zenékhez.

Mint a témával foglalkozó külön beszélgetésen elhangzott, ezek a háttérzene-szolgáltatók az összes potenciális magyarországi helyszín kevesebb mint 20%-át fedik le (hiába támogatja ezt jogdíjkedvezménnyel is az Artisjus). Temesi Bertalan itt is kiemelte az edukáció fontosságát: el kellene magyarázni pl. a kávézótulajdonosoknak, hogy miért jó nekik, ha szerződnek egy szolgáltatókkal. Békés Gergely azt is felvetette, hogy egy infrastrukturális pályázat is segíthetne a helyzeten: olyan eszközökért cserébe, amiken “rendesen tud szólni a zene”, a tulajdonos vállalja, hogy professzionális szolgáltatóval dolgozik, illetve egy bizonyos szint felett lesz a magyar zene aránya.