Posztós Réka gyermekpszichológus az FM90 Campus Rádióban beszélt a tinédzser kor buktatóiról. Megnyugtató lehet minden hasonló cipőben járó szülőnek az, hogy az ilyenkor tapasztalt képtelen viselkedés a gyerek részéről teljesen normális. Ilyenkor szülőként annyit tehetünk, hogy el kell tudnunk viselni a kamaszt, hiszen ez egy nehéz időszak neki is és persze a családnak is. Ilyenkor történik meg a leválás a szülőről, keresi a saját útját, keresi azokat a kapcsolatokat, amik majd megtartják a családon kívül is. Posztós Réka szerint, ha ez a folyamat kimarad, akkor benne ragadhat a gyerek a családi rendszerben és megrekedhet, nem lesz külső támasza. Nem tud hatékonyan boldogulni az életben, nem tud önálló döntéseket hozni. A tinédzser kornak ilyen vonatkozásban fontos szerepe van. A baj akkor van - véli a szakember - ha gátlástalanná válik a kamasz, ha nem követhető az élete, ha nem tud róla semmit a szülő. A tinédzser normális esetben minden eszközével harcol saját magáért. Ez a harc sokszor heves indulatokkal párosul, dühös a világra. Ezeket az érzéseket hormonális változások is okozzák, de jó azzal is tisztában lenni, hogy ebben az életszakaszban a gyerekünknek nem működik az agya a szó szoros értelmében. Az addigi pályák újraépülnek a fejében, átstrukturálódik a gondolkodása. Erős növekedés kezdődik, ami fiziológiai változásokat is hoz. Ennek egyik jele lehet az erős fáradtság, ami nem egyenlő a lustasággal. Innen fakad a tanulmányi eredmény esetleges romlása is, ami szintén gyakran előfordul serdülőkorban. Ráadásul 7-8 osztályos korban áll a pályaválasztás, a továbbtanulás előtt a gyerek, hogyan várjuk el tőle, hogy ebben az élethelyzetben teljesítsen, felelős döntéseket hozzon, mikor még saját magával sincsen tisztában? Kutatások bizonyítják, hogy nem az a sikeres életpálya feltétele, hogy milyen az egyén iskolai teljesítménye, sokkal fontosabb, hogy az érzelmi intelligenciája milyen minőségű. Posztós Réka gyermekpszichológus szerint ebben van a lényeg, vagyis, hogy olyan gyermeket neveljünk, és úgy álljunk hozzá még tinédzser kor előtt, hogy a serdülőkor ne okozzon problémát. Előzzük meg a bajt! Ha folyamatosan kísérjük a gyermekünk életét, mellette állunk és kialakul egy jól működő bizalmi viszony, akkor az egy olyan védőhálót nyújt neki, amibe bármikor beleeshet, ami ki fogja bírni azt, hogy a szabályokat megkérdőjelezzük. Ezt kell megalapozni már kisgyermek korban.

Természetes hogy a tinédzser átmenetileg elzárkózik a szüleitől. Amikor hazajön, és nem akar kommunikálni, magára zárja az ajtót, akkor nincs is értelme zaklatni. Ha magától megnyílik, akkor kell mellette lenni szülőként. Tiszteletben kell ilyenkor tartani, hogy magányra vágyik, bár szülőként ez nagyon nehéz feladat. Ha csak azért kijön a szobából, hogy megkérdezze mi a vacsora, már az is haladás, és elindulhat a kommunikáció – véli a szakember. A tinédzser a saját szüleinek nem szívesen mesél, még akkor sem, ha jó kapcsolatunk van vele. A tinédzser magányos, saját tereket akar magának létrehozni, hogy le tudjon szakadni a családról. Ezt szülőként érdemes tiszteletben tartanunk, mert ha határokat sértegetünk, akkor a tinédzser befeszül. Természetesen a kamasz is keresi a mentorát az életben, csak az ilyenkor sajnos nem a szülő. De jó tudni esetleg mástól, hogy a gyerekünk biztonságban van. Ez tehát egy átmeneti időszak. Ha szülőként jól végeztük a dolgunkat, akkor a tinédzserkor végével visszajönnek a korábbi normák, amelyeket elültettünk a gyerekünkben. Ne legyenek túlzott elvárásaink a kamaszkorban. Hagyni kell, hogy a gyerekünk próbálgassa saját magát, persze az értelmes kereteken belül.

A mai tinédzsereknél komoly gondot szokott okozni a „kütyühasználat”. Mint minden mást, ezt is kisgyermek korban kell megalapozni. Az biztos, hogy könnyebben kommunikálnak az interneten a mostani kamaszok, mint személyesen. A képernyő, egyfajta védőfal az esetükben. A tinédzser folyton csak a telefonját nyomkodja, sokszor kíváncsivá teszi a szülőt, hogy vajon kivel és miről kommunikál, mi mindent nézeget. Viszont a telefonjába belenézni etikátlan és joggal fog felháborodni, ha mégis megtesszük. Ha ismerjük a gyerekünk barátait és megbízhatónak gondoljuk őket, akkor pusztán szülői kíváncsiságból ne sértsük meg a privát szféráját. Ha viszont úgy gondoljuk, hogy a gyerekünk bajban van, az mindent felül ír. Akkor ki kell derítenünk, hogy mi van vele és óvatosan el kell kezdenünk segíteni neki. Vagy külső segítséget kérni.

Egy biztos, nehéz szülőként a háttérben maradni és csupán a védőháló szerepét betölteni ebben az életszakaszban, de ahogy a gyermekpszichológus fogalmaz, a saját személyiségünk fejlődése indul el a gyerekünk születésekor. A közös utat bejárni sokszor nem könnyű, de mégis az egyik legizgalmasabb kaland a világon.