Egyetem Tér
2021-09-29

Egyetemisták az U21-es válogatottban

A korosztályos nemzeti labdarúgócsapatba három olyan játékos kapott meghívót, aki a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának hallgatója.

Október 8-án és 12-én az Eb-selejtező csoportjában papíron két legerősebb tagját fogadja U21-es labdarúgó-válogatottunk: előbb a második kalapból a mieink mellé sorsolt lengyel, majd az első kalapos német válogatottal mérkőzik meg Gera Zoltán együttese Szegeden.

A keretbe három debreceni játékos kapott meghívót: Baráth Péter, Bárány Donát és Kovács Péter bizonyíthat a szövetségi edzőnek. Mindhárman a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának hallgatói, és a profi sport mellett végzik tanulmányaikat.

A 21 éves Bárány Donát jelenleg az élvonalban szereplő DVSC játékosa, de korábban egy évig futballozott a DEAC-ban is. Jelentős érdemei voltak abban, hogy a 2019-2020-as szezonban az egyetemi gárda feljutott az NB II-be, hiszen 20 találattal járult hozzá a sikerhez, nem mellesleg ezzel a bajnokság gólkirálya lett.

Baráth Péter szintén a DVSC-ben futballozik, 19 éves kora ellenére alapember az NB I-es csapatban. Már az előző szezonban, a másodosztályban is rendre lehetőséget kapott a szakmai stábtól, és jó teljesítményének köszönhetően a legjobbak között is számítanak rá.

Kovács Péter a Debreceni Labdarúgó Akadémián nevelkedett, jelenleg az NB II-es Szolnoki MÁV FC kapuját őrzi. A tavalyi idényben a szintén másodosztályú Budaörs összeállítása rendre az ő nevével kezdődött, a csapat az előkelő hatodik helyen fejezte be a küzdelmeket. A 21 éves kapus a fővárosi évek alatt passziválta magát, ám ettől a tanévtől kezdődően már lehetősége van tanulmányai folytatására.

A szövetség honlapjának tájékoztatása szerint a keret tagjai vasárnap találkoznak Telkiben, majd szerdától Mórahalomban készülnek a lengyelek és a németek elleni mérkőzésekre.

Stratégiai megállapodás az ITK-val

Nyertünk a légimentőkkel

unideb.hu

Szerző
Hasonló cikkek