Debrecen
2020-11-10

65 milliárd forintos beruházás jön Debrecenbe

Debrecenben hozza létre első Kínán kívüli gyárát 65 milliárd forintos beruházással a sanghaji központú Semcorp, amivel 440 új munkahelyet teremt.

 Az elektromos autók akkumulátoraihoz szükséges szeparátorfóliák gyártásában világpiacon is vezető vállalta beruházását a karanténban lévő Szíjjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be a Facebook oldalán. A vállalat egy 19 hektár nagyságú területen kezdi majd meg a gyár építését a Déli Ipari Parkban, ahol 100 ezer négyzetméteres üzem jön létre. A Semcorp új debreceni gyára az európai piaci igényeket fogja kiszolgálni, hiszen a következő időszakban az autóipar is jelentős mértékben átalakul, és a hagyományos meghajtásról a hangsúly majd egyre inkább átkerül az elektromos meghajtásra. A tárcavezető kiemelte, hogy 3 másik európai országgal kellett versenyezniük, és a cég azért választotta Debrecent, mert ez az egyik legvonzóbb beruházási helyszín ma, nemcsak Magyarországon, hanem az egész közép-európai összevetés tekintetében. 

 A SEMCORP 183 millió eurót fektet a létesítmény megépítésébe, amely várhatóan 2023 első negyedévében kezdi meg a gyártást, több mint 440 helyi munkahelyet létrehozva ezzel termelési, mérnöki és adminisztratív területeken.

 A földmunkák várhatóan 2021 második negyedévében kezdődnek. Az új létesítmény négy alapfólia gyártósornak ad otthont, valamint bevonási és hasítási munkánkra is létesít kapacitást.

A beruházást az alábbi videóban jelentette be James Shih, a SEMCORP globális projektekért felelős igazgatója: ITT


 

Tempóban 57 (főszerepben a DEAC)

Hajdú-Bihar megyében átlépte a 6 ezret a beazonosított koronavírussal fertőzöttek száma

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek