Backstage
2022-04-19

Fred Sablan a Deftones új basszusgitárosa

Elődje, Sergio Vega 2009 és 2022 között játszott a zenekarral.

A Deftones eredeti basszusgitárosa Chi Cheng volt, aki 2008-as autóbalesete után kómába került és sajnos soha többé nem ébredt már fel. A zenekar 2009-ben vette be a formációba a Quicksand-tag Vega-t, akivel közösen készítették el a 2010-es Diamond Eyes albumot. Ezt követően a lemezbemutató turnéhoz is csatlakozott, ezeket a lemez-turné köröket pedig egészen pandémia kezdetéig ismételték, így a Diamond Eyes után a Koi No Yokan (2012), a Gore (2016) és az Ohms (2020) albumok is hozzá kötődnek. Legutóbbit eddig nem sikerült még turnéra vinni az ismert okok miatt, azonban az idei áprilisi nyitóelőadás előtt nem sokkal Vega bejelentette távozását a zenekarból, amelynek körülményei nem voltak túl szépek. 

Nem sokáig hagyták kétségben a rajongókat, ugyanis nemrég kiderült, hogy helyére Fred Sablan érkezik, akit leginkább a Marilyn Manson basszusgitárosi posztjáról ismerhetünk. Sablan 2010-ben csatlakozott a Manson családhoz, részt vett a 2012-es Born Villain lemez munkálataiban is és egészen 2014-ig turnézott a zenekarban. Ez volt az az időszak, amikor Jeordie White (Twiggy Ramirez) basszusgitár helyett gitározott a koncerteken. Vele egyébként más projektje is volt, White Goon Moon nevű zenekarában is játszott egy darabig. 

Mindezek mellett Sablan 2018-ban tagja volt a Peter Hook vezette Peter Hook and the Light formációnak is, amelyben az ex-Joy Division és ex-New Order zenész két zenekarának legnagyobb slágereit adta elő új zenekarával.

A sokat látott zenész pár napja, április 14-én debütált élőben a Deftones idei turnéján Portlandben. Az észak-amerikai körút május 28-ig tart, június 4-én pedig már indul az európai turné, amelynek keretein belül Budapestre is ellátogatnak június 24-én, majd július közepén az erdélyi Bonchidán is fellépnek majd az Electric Castle Fesztiválon. 

Első körben megkaptuk a licencet

Megőrült a Carson Coma - botrány az elmegyógyintézetben!

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek