Sport
2023-02-27

Alapszakaszgyőztes a DEAC

Az NB I női futsalbajnokság 18. fordulójában a TFSE otthonában vizitált Quirikó Vivien együttese. A két csapat eddigi egymás elleni mérkőzésein mindkét alkalommal DEAC-siker született, így a debreceniek jó előjelekkel várhatták a találkozót. Emellett annak tudatában léphettek pályára, hogy győzelem esetén az első helyről kezdhetik majd a rájátszás küzdelmeit.

A találkozót ennek megfelelően kezdtük, és már a 4. percben megszereztük a vezetést Pócsik Lívia révén, aki egy agresszív labdaszerzést követően értékesítette a helyzetét. A félidő további részében is mi domináltunk, ami a 16. minutumban érett újabb góllá, Horváth Viki távolról bombázott a kapuba. A második játékrészben feljebb tolta a védekezését a hazai csapat, aminek köszönhetően jobban tudta dominálni a mérkőzést, és nem egyszer Torma Lillának kellett bravúrt bemutatnia. Emellett a DEAC-nak is megvolt az esélye, hogy tovább növelje előnyét, Nagy Anikó és Horváth Viki előtt adódtak a legnagyobb lehetőségek, de nem sikerült újabb gólt szerezni. A mérkőzés utolsó perceiben vészkapus játékkal próbálkozott Csernai Gábor együttese, de ezt sikerült kivédekeznünk. Ezzel a győzelemmel a DEAC három fordulóval a vége előtt bebiztosította alapszakasz-elsőségét.

– Az első félidőben kisebb hibáktól eltekintve jól játszottunk, és nem úgy tűnt, hogy a második játékrészben gond lehet, de sikerült “bent ragadnunk” az öltözőben. A második félidőt a hazaiak dominálták, érthetetlen hibákat követtünk el, szerencsére sikerült megúsznunk kapott gól nélkül. Az utolsó három mérkőzésünkön az alapszakasz-elsőség tudatában léphetünk pályára, de nem dőlhetünk hátra. Egyrészt cél, hogy megtartsuk a veretlenségünket, másrészt ez jó lehetőség arra, hogy bátrabban merjünk gyakorolni különböző játékelemeket az elkövetkező meccseinken – értékelt Quirikó Vivien vezetőedző.

Női futsal NB I, 18. forduló
TFSE BeStrong – DEAC 0-2 (0-2)

Gólszerzők: Pócsik Lívia 4′, Horváth Viktória 16′
DEAC: Torma Lilla – Tóth Nóra, Fülöp Diána, Horváth Viktória, Pócsik Lívia. Csere: Nagy Anikó, Gajzágó Flóra, Üveges Katalin, Czégény Zsuzsánna, Csepregi Gabriella, Kopjári Liza, Krascsenics Csilla.

KATEGÓRIÁK

Mi lett volna, ha…

Kowalsky meg a Vega új dal és klip - Béke

deac.hu

Szerző
Hasonló cikkek