Hét csapat 15 salakmotor versenyzője, köztük a magyarok csaptak össze szombaton
A DEAC magabiztos játékkal 7-0-ra nyert. Ezúttal is több próbajátékos kapott lehetőséget.
Gajzágó Flórának ugyan új terep lesz a futsal, de nem tart a kihívástól.
Aranyérmet nyert Kardos Bence, illetve a Kardos, Demeter Bence, Bereczki Richárd összeállítású magyar csapat a hagyományos versenyben szombaton az oroszországi...
A szombati edzőmeccset zárt kapuk mögött rendezik, de élő streamen keresztül látható lesz.
A 31 jobbhátvéd három évre szóló szerződést írt alá.
A Bundesligában folytatja pályafutását a DEAC kosárlabdacsapatának egykori vezetőedzője, Kovács Adrián.
A MOL Fehérvár FC hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott az örmény Ararat Jereván együttesével a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjének első fordulójában, a...
A felnőttek mezőnyében egy arany-, valamint két-két ezüst- és bronzérmet szereztek a magyarok a moszkvai maratoni kajak-kenu Európa-bajnokság csütörtöki nyitóna...
A DVSC csapata tíz nap alatt három felkészülési meccset játszik.
A 27 éves játékos a Bacelonánál is megfordult.
Igen rangos felkészülési mérkőzést vívhat július 25-én a Loki.
Kane kihagyta a büntetőt, de javított
Novak Djokovics 2 óra 19 perces meccsen búcsúztatta a magyar játékost.
Az FTC egy, a Fehérvár kettő, a PAFC négy játékost igazolt.