Sárga, szép és még gyógyíthat is. Az aranyvesszőfajokkal látszólag semmi gond nincs. Valójában azonban hazánk legnagyobb ökológiai károkat okozó inváziós fajai közé tartoznak. Persze nem a saját hibájukból.

Alig két évszázaddal ezelőtt az egzotikus dísznövények iránti vágy és a fokozódó közlekedés, áruszállítás nyomán tengernyi addig Európában ismeretlen növény vetette meg a gyökereit az öreg kontinensen. Persze nem maguktól jöttek: hajók, repülők, kamionok cipelték őket, természetesen emberi tevékenység útján. Egyesek kivételes karriert futottak be: ma már nap mint nap a tányérunkon találkozunk velük, gondoljunk csak a burgonyára, a paradicsomra vagy a paprikára, melyeket ma sokan a magyar konyha alapvető elemeinek tekintenek. Mások a házunk táján csak az előkertig jutottak, azonban néhányuk elözönlötte a tájainkat: az akár másfél méteresre megnövő, sárga bugájú aranyvesszők is ilyenek. A többes szám nemcsak azért indokolt, mert milliárdnyi nő belőlük, hanem azért is, mert két fajról van szó. 

Nem mind aranyvessző, ami sárga

A köznyelvben viszont valamennyire mégis, így érdemes tisztázni: az aranyeső, az aranycserje és az aranyvessző különböző növények. Most a legutóbbiról lesz szó, egészen pontosan a magas aranyvesszőről (Solidago gigantea) és a kanadai aranyvesszőről (Solidago canadensis). Tudományos nevük alapján szolidágóként is szokás emlegetni őket. Hazánkban egy őshonos aranyvesszőfaj is él, a közönséges aranyvessző (Solidago virgaurea), mely egyébként az előzőeknél jóval kevesebb helyen fordul elő az országban.

Az említett két idegenhonos aranyvesszőt Észak-Amerikából hurcolták be Európába. Magyarországi jelenlétükről az 1800-as évek közepétől tudunk. A magas aranyvessző jóval elterjedtebb a kanadainál, de mindkettő problémás özönfaj.

A szép külső mögött…

…egy kedves növény lakozik. Az égvilágon semmi nincs, ami önmagukban az aranyvesszőkben rossz lenne. Hogy mérhetetlen pusztítást okoznak hazánkban és a világ bizonyos részein, az az emberi tevékenység következménye. Olyan pályákat építünk, amelyek bizonyos fajoknak lejtenek, mások pedig még a nézőtérről is kiszorulnak. A tájaink egyre egyszínűbbé válása, a hagyományos tájhasználati formák, köztük a legeltetés és a megfelelően végzett kaszálás eltűnése teremt lehetőséget a két inváziós aranyvessző (és számos más problémás faj) terjedésére. Térhódításuk tehát az ökológiailag káros emberi tevékenységek következménye, de több is ennél. Súlyosbítják az eleve fennálló gondokat, gyorsítják az élet sokszínűségének vészes elvesztését.