Álszentségnek tartja azt a hozzáállást, miszerint egy rocker csak akkor lehet hiteles, ha csóró.

Két héttel ezelőtt startolt el a TV2-n a Kincsvadászok című műsor, melynek kereskedői között Fejes Tamás, a Tankcsapda dobosa is helyet kapott dr. Katona Szandra galériatulajdonos, igazságügyi műtárgyszakértő, Fertőszögi Péter művészettörténész, a BÁV művészeti igazgatója, Nagyházi Lőrinc műkereskedő, illetve Molnár Viktor, műtárgybecsüs és galériatulajdonos mellett.

A zenész-hangszerkereskedő nemrég a Színes RTV-nek adott interjút, melyben elmondta, hogy Till Attila kereste fel őt a műsor ötletével, ami miatt először volt is benne bizonytalanság.

Az jutott eszembe először, ez szép és jó, de hol van itt az én helyem? Láttam, milyen komoly szakértők kerültek a csapatba. Mit keresnék én itt? Celebként díszelegni nem az én műfajom, műtárgyfronton pedig lelkes hobbista vagyok csupán. És a műsorban sem akarom másnak mutatni magam. Szerencsére nem is várja ezt tőlem senki. Azt hozom, ami vagyok

– magyarázta Fejes, hangsúlyozva, bár igaz, hogy szokott régiségeket vásárolni, és akadnak gyűjteményei, sosem állította, hogy műtárgyguru lenne, inkább a megérzéseire hagyatkozik, emocionális kincsvadásznak tartja magát.

Mint mondja, az autók és a motorok a gyengéi, ezek a holmik mozgatják meg a leginkább érzelmileg, és nem pénzköltésként, hanem befektetésként fogja fel, ha ilyen jellegű üzletet köt.

Úgy tekintek a megszerzett kincsekre, hogy ezekkel értéket adok majd át az utódaimnak. Nekem ebben a folyamatban az üzletmenet megélése a legnagyobb nyereség. Élvezem a felkutatást, az alkut, és azt is, amikor egy tárgy, aminek története van, visszakapja a fényét, és méltó helyre kerül. És ez az élmény ebben a műsorban is megvan.

A pénzt illetően úgy fogalmaz, vannak keretek, és az is a folyamat része, meddig hajlandó valaki elmenni a licitben. Bár bátor licitálónak tartja magát, azt mondja, van nála egy határ, amin nem szokott túlnyúlni.

Ami a hangszerkereskedést illeti, Fejes elmondta, hogy mielőtt a Tankcsapda 2000-ben meghívta volna őt a zenekarba, hangszerszállító volt náluk. Saját bevallása szerint ezt megelőzően is játszott különböző bandákban, mindig is zenélni akart, de mivel ez kezdetben nem jött be, egy garázsban, kölcsönből kezdett neki a hangszerkereskedő-vállalkozásának, hogy a zene közelében maradhasson.

Arra a kérdésre, hogy az üzletember és a rocker énjei hogyan férnek meg egymás mellett, a következőt felelte:

Bennem ez nem okoz problémát, jól megvannak. Azt nehéz megélni, ahogy itthon mások viszonyulnak hozzám. Amerikában például sosem tapasztaltam, hogy a rockerstílus miatt a bankban lekezelően méregetnének, vagy gyanakodva figyelnének a boltban. Aztán ott van az is, hogy sokan úgy vélik, egy rockzenész csak akkor lehet hiteles, ha csóró. Én ezt a hozzáállást nem csupán rossz beidegződésnek, de álszentnek is tartom. Ez ellen muszáj küzdeni, szemléletváltásra van szükség

–  jelentette ki, hozzátéve, nem gondolja, hogy titkolnia vagy szégyellnie kellene a sikert, amiért máig megdolgozik.