MegMinden
2023-12-11

Autó

(player.hu)

Örömteli villanyautó lesz a MINI Cooper SE

Voltak kétségeim azzal kapcsolatban, hogy mennyire sikerül a modern kor nagybetűs MINI-jének megőriznie azt a végtelenül szerethető karakterét, de aztán elhúzták az Eiffel Műhelyházban az aranybarna függönyt és már csak egyetlen kérdésem maradt.

Igazi legendát alkotott Sir Alec Issigonis, amikor az eredeti Minit megtervezte, hiszen sikerült egy lehetetlenül kis autóba lehetetlenül sok helyet terveznie. Mindezt úgy, hogy ez a takarékos autó egyszerre volt alkalmas családok számára és versenyzése is. Ebből sikerült szerethető divatcikket alkotnia Frank Stephensonnak a 2000-es évek elején, amikor a BMW felvirágoztatta a MINI-t. 2023-ban már az elektromos hajtással bemutatkozó negyedik generáció villantja meg, hogy a retró örök sláger.

Modernebb és letisztultabb, de tagadhatatlanul MINI a Cooper SE még a JCW ruhában is.

Mindennél jobban állnak a MINI-nek az olyan vidám színek, mint az élénk kék, a rikító piros és a látványos sárga, de még a piros tető alatt feketeségbe burkolózó JCW csomagos Cooper SE is remek kiállású autó. Az én szememnek nagyon hiányoznak róla az olyan jellegzetes elemek, mint a króm tanksapka vagy a szintén króm kilincsek, de a sárvédő múltat idéző éle nélkül is retró hangulatú a háromajtós Cooper. Ezzel együtt rendet rakott a MINI a nevek között, így mostantól a Cooper egyértelműen a klasszikus háromajtós modellt jelöli.

Színpadi fények között sétáltam körbe és tapogattam meg a Cooper SE-t, ami minden lépéssel jobban tetszett. Az előző generációnak talán túl hangsúlyos volt az orra, ez pedig az R56-os arányossága emlékeztet, szóval kedvesen gömbölyű, de olyan mokány kiállása van, hogy a JCW csomaggal és a szélesen terpesztő, sarkokba tolt kerekeivel már könnyen elhiszem róla, hogy elektromos hajtással is élvezetes hot hatch.

Az eredeti írást itt találja.

Bognár György

Balázsék

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek