Olcsó húzás volna azzal indítanom: „Köszönjük, Steven, hagyd ezt inkább Attenborough-ra!” Pedig sokan pont ezt fogalmazták meg a kommentfolyamokban a Steven Spielberg produceri keze alatt született Élet a bolygónkon című sorozatról. Megadom: nem nehéz a műfaj brit mesterére asszociálni – már csak azért is, mert majdnem ugyanilyen címmel készített 2020-ban filmet. Ha rövid akarok lenni és igazságos, azt mondom: van, amiben egyikük verhetetlen, és van, amiben a másik. Hogy pontosan ki miben, azt alább kifejtem. Addig ültesd le a gyereked a Netflix elé, kapcsold be neki az első részt, és élvezd a csendet. Szívesen. Csepelyi Adrienn ajánlója.

Ne beszéljünk mellé: Spielberg sorozata szakmai pontosságban meg sem közelíti Sir David Attenborough életművét.

Ahogy a mondás tartja, ha tudni akarsz valamit az őslényekről, kérdezz meg egy paleontológust vagy egy random hétéves gyereket – na, ez az a sorozat, amely tekintetében egészen biztosan nem fognak egyetérteni. 

A paleontológusok, biológusok (és ezen szakmák önérzetes laikusai a kommentmezőkben) már így is szétszedték a Spielberg-sorozat szövegét, mondván, telis-teli pontatlansággal. Olyasmiket kifogásolnak, hogy helytelenül fordítják egy-egy őslény latin nevét angolra, vagy a hozzá fűzött magyarázat nem stimmel a képernyőn látottakhoz képest. Ja, idegesítő. Mármint tényleg az: végtelen mennyiségű pénz áll a rendelkezésedre, és nem fér bele még néhány szakértő, aki lektorálja a szöveget? Tényleg érthetetlen.

És akkor most, hogy így kidühöngtük magunkat (jó, talán mégiscsak ironizálok kicsit), rátérhetünk arra, amiben viszont egészen kiváló ez a sorozat.

Valósághű őslények

Leülsz a képernyő elé, és tátva marad a szád, olyanokat látsz. A producer láthatóan összeszedte a legeslegjobb 3D grafikusait, csak most nem hollywoodi minőségükben jelenítik meg a dinókat, hanem edukatív jelleggel – és ha engem kérdeznek, ez mindenkinek sokkal jobb így.

Simán megfér a rég kihalt, de döbbenetesen élethű és részletgazdag ősezerlábú mellett a Duna-delta kecskebékája, és nem döccen meg a történet, nem szisszenünk fel, hogy jaj, bemászott ide egy gyatrán megrajzolt izé. Az első pillanattól az utolsóig megsüvegelendő odafigyeléssel készültek a jelenetek, még a legújabb kutatásokat is figyelembe véve – egyes dinófajoknak például apró szőreik vannak, elfelejtettük végre a műanyag hatású pikkelyeket is.

Ragyogó valódi felvételek és első osztályú CGI szerelemgyereke ez a sorozat, amely mindkét szülőjétől a legjobbat örökölte. Ha létezik a sztorinak gyenge pontja, az épp az, akit nagy durranásnak szántak: a narrátor, Morgan Freeman. Pontosabban a szöveg, amit elolvastatnak vele.

A szakmai hiányosságokon túl épp az az okos humor, az a természetközelség hiányzik belőle, ami miatt Attenborough annyira imádható: a nagy ívű képsorok itt-ott szinte teljesen ledobják magukról Freeman lassú, már-már vontatott szövegmondását, hiába a csodálatos hangszín, valami hiányzik.