Amikor először beszéltem vele, még nem volt számomra teljesen egyértelmű, hogy ő bizony az a Tabár Zoltán, aki a nyolcvanas évek óta alakítja a magyar popipart. Az Exotic zenekar alapító tagja, maga is zenész, az ország első hivatalos zenei ügynökségének, a Joyride-nak, továbbá a digitális korba ültetett zeneipar egyik formabontó fejlesztésének, a KoncertBooking.com nevű koncertszervező platformnak a társalapítója. Több mint negyven év élményanyagát és tapasztalásait nehéz egy interjúba sűríteni, most mégis megpróbálok térképet adni e sokszínű karrier mérföldköveihez.

KULTer.hu: Gondolom, számos emlék tör elő belőled, ha azt mondom: 1986-os Aorta Fesztivál. Miért jelentős számodra ez a rendezvény?

1986 a zeneipari pályafutásom kezdete, amikor az élet ezt a szerepet osztotta rám. Amikor a fesztiválra induláskor még nincs is zenekarod, annak nevét a nevezési papír kitöltése miatt egy tusfürdőről nevezitek el, és leginkább azért indulsz el, mert az unokatestvéred is benevezi a zenekarát. Az elődöntő, amikor mindenki meglepetésére egy new wave zenekar szembe megy az árral, és a döntőre 600 nevezett produkció közül megkérdőjelezhetetlen győzelmet arat. Így indult az Exotic, akár egy hógolyó a hegy tetejéről, ami lavinává alakul pillanatok alatt. Egy álom, ami minden görcsölés nélkül valóra vált.

KULTer.hu: A zenekari formálódás mellett testvéreddel új korszakot nyitottatok a zenei menedzsmentben. Hogyan kellett akkoriban elképzelni a magyar zenei menedzsment rendszerét, mi motiválta a Joyride megalapítását és miben hozott ez újat a hazai zenepiacra?

Az Exoticot időközben felfüggesztettük, és a testvérem, István úgy döntött, a zeneiparban folytatja producerként. Én az emberi csalódások miatt rövid ideig hátat fordítottam a hivatásunknak. Pisti elkezdett dolgozni olyan fiatal csapatokkal, mint a Kozmix és a Happy Gang. Ekkor felvetette, hogy jó lenne egy menedzsmentet felépíteni.

Akkoriban nem képviselte senki a produkciók érdekeit, afféle vadkapitalizmus uralkodott a szakmában.

Úgy döntöttünk, hogy közösen felépítünk egy menedzsmentet, ami egyrészről booking, másrészről a zeneipar egyéb területeit lefedő szolgáltatásokat látott el. Nem definiáltuk, de már akkor is egy 360 fokos üzleti modell megvalósításába vágtunk bele. A kilencvenes évek elején jártunk, amikor ösztönösen felállítottuk azt a rendszert, amit napjainkban minden menedzsmentiroda képvisel. Rövid idő alatt olyan produkciók csatlakoztak a meglévő Kozmix és Happy Gang mellé, mint a Soho Party, a TNT, Császár Előd, a Carpe Diem, a 4F Club, a Kerozin vagy a Splash. Ezek azok a formációk, amelyeknek a dalait még ma is hallhatjuk a rádiókban, és nincs olyan házibuli vagy retro party, ahol ne üvöltenék a táncparketten, hiába telt el azóta 30 év… Ez talán mindennél jobban igazolja a munkánkat. Egy olyan full service voltunk, amire minden produkció vágyott, és talán nem túlzok, ha azt mondom, pillanatok alatt fenekestül felforgattuk a szakmát. A zene után immár a másik oldalon is az új hullámot képviseltük.

KULTer.hu: Közben azért ’90-ben megjelent a Trabant. Számítottatok a sikerre, lehetett akkoriban sejteni, hogy ebből lesz valami?

A Trabant a második lemezünk címadó dala lett volna. A dalban egyedül Sipos F. Tamás nem hitt,

így a lemez címe Exotic 2 lett. Komoly veszekedések után a bakelit hátsó felére tettük fel csak a Trabantot, képpel. Az ilyen dalok pillanatok alatt születnek és egy életre szólnak. Soha nem felejtem el, amikor Pisti (Tabár István – a szerk.) a szobámban alkotta meg a „szaxofon szólót” a dalhoz. Szándékosan disszonánsra tervezte. Erről a stúdiófelvételkor lebeszéltek minket, de mi nagyokat röhögtünk, amikor megszólalt. Megjelenéskor már várható volt az igazi áttörés, mert már az első lemezünk is nagyon sikeresen startolt olyan dalokkal, mint a Holdfénytánc, a Nézz rám Tizedes, vagy a 24/24. Ha mai analógiát kellene keresnem, akkor a Valmar Úristen című száma az, amihez hasonlítható a Trabant életútja, nagyon átérzem Marics Peti és Valkusz Milán helyzetét.

KULTer.hu: A pályád során nemcsak mint versenyző, de mint közreműködő is részt vettél különféle tehetségkutató show-k, zenei műsorok készítésében. Hogyan tekintesz ezekre zenei menedzserként?

Valóban sok tapasztalat gyűlik össze az évtizedek alatt, lassan egy egész tankönyvet írhatnék a produkciók fejlődésének ívéről, a tündöklésükről és sajnos bukásukról, az úgynevezett süllyesztőről is. Most elsősorban az előadók, zenei produkciók oldaláról közelítem meg a témát. Mondhatjuk, hogy

kikövezett az út előttük, mégis a legtöbben előbb-utóbb nemcsak megtalálják, de szinte tudatosan keresik maguknak a kutyagumit,

amibe nagy lendülettel bele is lépnek. Az induló produkciók a bevezetéskor mindenre figyelnek, amit tanácsolsz nekik, minden szakember segítségét igénybe veszik, és ennek gyorsan meg is látszik az eredménye, amikor meredeken ível felfelé a pályafutásuk. Sikert sikerre halmoznak, azonban később a rutin, a tapasztalat okán gyakran elfelejtik az első lépéseket, és leginkább azt, hogy mitől tartanak ott, ahol. Még haragudni sem nagyon lehet rájuk, hiszen ez egyfajta önállósodás, öntudatosodás, ugyanakkor őszintén sajnálom, amikor egy-egy tehetséges előadó karrierje derékba törik. Végignézni és asszisztálni hozzá pedig még nehezebb. Általában ez az a pont, amikor mi is hátralépünk egyet. Nem akadályozunk meg senkit abban, hogy úgy irányítsa a karrierjét, ahogyan ő szeretné, de részt venni csak abban tudunk, amiben mi magunk is hiszünk.