Igazi “anomáliás” esetből kevés van, de léteznek ilyenek.

A tegnapi napon (május 31.) lezajlott a NASA első, UAP kérdéssel kapcsolatos konferenciája. Az első érdekesség, ami nem is feltétlen a mostani konferenciával kapcsolatos, hogy a NASA is átvette a Védelmi Minisztérium definícióját, hogy összhangban legyen a National Defense Authorization Act (NDAA) nevű törvénnyel – így az UAP már nem azt jelenti, hogy azonosítatlan légi jelenség (unidentified aerial phenomena), hanem hogy azonosítatlan anomáliás jelenség (unidentified anomalous phenomena): így mindez már nem csak a repülő dolgokat, de a vízben, sőt az űrben tapasztalt jelenségeket is érinti.

A 2022 júniusában alakult, 100 ezer dolláros költségvetéssel dolgozó csoportban Scott Kelly volt űrhajós és 15 másik szakértő kapott helyet, akik a legkülönbözőbb területekről érkeztek, így akad köztük oceanográfus és újságíró is. Minderről korábban részletesen is beszámoltunk a lenti cikkünkben:

Ami a mostani panelbeszélgetéseket illeti, két főbb érdekesség derült ki: az egyik, hogy egyre inkább érthető, hogy milyen korlátok nehezítik az adatgyűjtést, a másik a valódi anomáliás esetek aránya (illetve egyáltalán ezek létezése).

Kezdjük az elsővel! Az adatgyűjtés kapcsán két nehézséget kell kiemelni, és mindkettő lényegében ahhoz kapcsolódik, hogy a vizsgált esetekhez katonai szenzorokkal gyűjtöttek adatokat. Az első probléma a titkosítás: mivel ezek a műszerek titkosítás alá esnek, így minden általuk gyűjtött adat titkos, még akkor is, ha maga az adat nem lenne az – ezt egy olyan példával világították meg, hogy ha egy vadászgép lefényképezi a New York-i Szabadság-szobrot, akkor ez titkos adatnak minősül, nem azért, mert a szobor titkos, hanem mert a műszerek azok, amelyekkel a kép készült. A másik probléma, hogy a katonai jellegű adatgyűjtés nagyban különbözik a tudományos igényű adatgyűjtéstől, így a beérkező anyag nem csak töredékes (mivel rengeteg különböző ügynökségtől származnak) és rendszertelen, de a szenzorokat sem úgy állították be, hogy azok tudományos igényességgel működjenek.

Dr. David Grinspoon szolgáltatta a talán legígéretesebbnek tűnő témát (a fenti videón 2 óra 32 percnél kezdődik), amely címe: Relevant Observations Beyond Earth’s Atmosphere (releváns megfigyelések túl a Föld légkörén) volt – de sajnos ez is inkább csak általánosságokat tartalmazott arról, hogy a tudományos közösség nagrészt (de nem egyöntetűen) osztja azt a nézetet, hogy léteznek idegen civilizációk, és az idegen élet (valamint akár idegen technológia) kutatására a világűrben a NASA-nak már van munkamódszere és filozófiája (tehát hogy nagyon komoly bizonyítékokra van szükség bármely nagyobb szabású következtetés levonásához), amit át lehetne ültetni az UAP-kutatásra is. Másrészt amennyiben feltételezzük, hogy az UAP-ok egy része legalább egy idegen civilizáció terméke, úgy ezeknek át kellett szelniük a Napredszert, így szükség lenne arra, hogy elkezdjünk a saját házunk táján (tehát a Naprendszerben) is körülnézni anomáliás jelenségek, esetleges idegen eszközök után kutatva, sőt erre felkészíthetnénk a különböző bolygókutató misszióinkat is. Nem hangzott el ugyan konkrétan, de Grinspoon leírása nagyban emlékeztet például arra a szokatlan pályamódosítás, gyorsulás és egyebek tekintetében, amit az Oumuamua esetén lehetett tapasztalni.

Az eseményen beszélt Sean Kirkpatrick is, aki egyrészt a Védelmi Minisztérium alá tartozó All-domain Anomaly Resolution Office (AARO) igazgatója, másrészt az ismert Avi Loeb harvardi csillagásszal írt korábban egy közös tanulmányt, amiben azt is feltételezték, hogy az említett Oumuamua akár egy idegen űrhajó, drónokat kibocsájtó anyahajó is lehet.

Kirkpatrick elmondta, hogy havi 50-100 új riport fut be hozzájuk, és bár ezek töredéke csak a valóban megmagyarázhatatlan (legalábbis a rendelkezésre álló adatok alapján) eset, de akad ilyen – a hasonló esetek a teljes adatbázis 2-5 százalékát tehetik ki.