Zentuccio bekiabál a pálya széléről…

1. „Az Ember, most először, hatalmának feladására készül, lemondana sorsának alakításáról” – véli (több más egészen kiváló gondolkodónak, tudósnak társaságában) Yuval Noah Harari, a humánintelligencia-fejlődéstörténettel foglalkozó híres, sokak szerint zseniális elődadó, író, professzor. A minap megjelent Telegraph-interjújában mondandóját azzal nyomatékosítja, hogy „az AI megsemmisítheti az emberi civilizációt”.

Nem úgy, mint maga az Ember…, teszem hozzá cinikus éllel.

Elvégre – kérdem illő tisztelettel – nem az ember az, aki embert pusztít ezekben a pillanatokban is Szudánban, Ukrajnában? Nem az ember irtott szisztematikusan milliókat a náci és bolsevik táborokban? Nem emberek, (egy) nagyhatalom vezetői azok, akik az emberiség egy részét elpusztítani hivatott atomháborúval fenyegetőznek mostanság? 

Az intelligenciának vajon melyik válfaja – a humán, avagy a mesterséges – az, ami a halálba vezette az utasszállító repülőgépeket 2001. szeptemberében?

Honnan kezdjem és hol folytassam a költői kérdéseimet?

Fölösleges. Mindenki érti, miről szólok. Egyébként pedig vitatja-e érdemben bárki is a következőket?

Az emberi intelligencia az, amely kreálta és kreálja szünet nélkül – százezer éve (vagy mióta?) – az emberiséget ért összes katasztrófa legalább felét. Újabban pedig – tudatosan vagy tudattalanul – az ember maga produkálja a mérhetetlen szenvedések jóval nagyobb hányadát, mint az anyatermészet. S mi több: az ember teszi tönkre a természetet, járul hozzá olyan klímaváltozáshoz, amely évtizedeken belül élhetetlenné teszi a világ ma még lakott területének nem elhanyagolható hányadát.

Elvégre: mik vagy kik okoznak tömegszerencsétlenségeket, repülőgép- és pláne közúti baleseteket? Kik gyilkolnak pénzért, kábítószerért, kik gyújtják fel az erdőket, kik hagynak gyerekeket a forró autóban, hogy aztán azok a vétlen kis emberi lények ott fulladjanak meg? UFO-k…?

Az emberi tragédiáknak messze hatalmas hányada mögött – közvetve-közvetlenül – szinte mindig az ember kell keresni, mert az Ember csodálatos ugyan, de ahogy a legtöbb szép és jó tőle eredeztethető, úgy a sok rossz is neki köszönhető, mert az Ember egyszersmind esendő, gyarló, rengeteg hibát és bűnt követ el. Készakarva és akaratlanul egyaránt. Az Ember érző lény, értelme milliónyi körülmény által befolyásoltan egyenetlen teljesítményt nyújt.

Az AI-val mindez kiküszöbölhető, sőt: csak az AI az, ami erre alkalmas. 

Emlékezünk? Két-három évvel ezelőtt történt, hogy – az Ember által üzemeltetett, tartalommal megtöltött és feltalált média révén – a Föld minden pontjára eljuttatva üzenetüket, okos emberek arra figyelmeztették az emberiséget, hogy „olyan biológiai katasztrófáknak ágyazunk meg mi, emberek(!), amilyenek nyomán el fog tűnni a földi élet”.

Na kérem, akik minderre figyelmeztettek bennünket, azok többé-kevésbé ugyanazok a zseniális emberek, akik ma pedig az emberiség letűnésének okozóját a majdani AI-ban nevezik meg.

Abban, amely (aki?) olyan dolgokhoz látszik hozzájárulni, mint hogy életveszélybe került emberek semmi pillanat alatt juthassanak életmentő segítséghez. Magányos öreg embereket szolgálnak ki, hosszabbítják az ő életüket. Abban, hogy a világ legeldugottabb részein élők tudása, látóköre is – egy-két évtized leforgása alatt – annyit bővüljön, mint amennyihez a megelőző tízezer év se volt elegendő.

Abban, hogy a fentebb, cinikusan megfogalmazott költői kérdéseimbe csomagolt tematikák mind egy szálig aktualitásukat veszíthessék – persze csak idővel és főleg, ha hagyják az AI-t élni…

Ámde – legalábbis egyelőre – ahelyett, hogy „eddig szerzett érdemei alapján” méltassák azt (őt? tehát az AI-t), egy sor csodálatos elmével megáldott ember mégis napjainkban már aAI-hoz köti a várható „Armageddont”. Pedig mindaz, ami „az AI-ból máris kijött”, az konkrétan – fajra, nemre, életkorra tekintet nélkül – már annyit adott hozzá csaknem minden emberi lény tanulásához, intelligensebbé tételéhez, életvitele egyszerűsítéséhez, terheinek levételéhez, hogy az egyszerűen nem is mérhető össze egyetlen korábbi időszakban lezajlott nagy modernizáció vívmányainak hatásaival. (Mármint az egész emberiséget érintő gyakorlati alkalmazás minőségét, mennyiségét és gyorsaságát illetően.)

2. Az Economist című hetilap egyik friss cikke arról szól, hogy a művészzseni, Pablo Picasso a mindennapok gyakorlati világában valóságos szörnyeteg, egy nagyon rossz ember volt (Picasso – Genius and beast).

Ennek kapcsán jut eszembe megidézni több, korrekt tudományos-történeti monográfiát, sokszorosan hitelesített életrajzi művet például: Michelangelóról, Leonardóról, Mozartról, Einsteinről – nem sorolom tovább a különböző korok azon alkotóit, feltalálóit – megannyi olyan emberről, akiket méltán tartunk számon zseniként, noha tudhatjuk, hogy ezek egyúttal gazfickók vagy őrültek, rosszindulatú férfiak vagy nők is voltak ám. 

Nemcsak művészekről, tudósokról, feltalálókról vagyon szó, hanem minden területen olyanokról, akik valamiféle nagy áttörést (divatos angol szóval élve: disruption, már nálunk is alkalmazzák diszrupció néven) produkáltak-produkálnak: politikusok, cégvezetők, sportvezérek, netán sakkozók, edzők, milliárdosok: gonoszak, rosszak, hülyék és okosak, nagyon is jók – egy személyben…