Beszélgetés Jónás Vera énekes-dalszerzővel.

Kedveli a furcsa, megfoghatatlan hangulatú zenéket. Kísérletező alkat: Závada Péterrel évekig tartó csetelésük eredményeként zenés irodalmi est született, zenekarával olykor kamarazenészekkel egészülnek ki, vagy az örökölt sorsról adnak elő interaktív zenei jeleneteket egy alternatív kórussal.

A zenéidet hallgatva akár egy lemezen belül is sokféle a hangod, a stílusod; a dalaid érdekes hangzásúak, különlegesek. Hogyan lehetséges, hogy nem ismer még az egész világ?

Azt hiszem, én mindig a radar alatt voltam valamennyivel, mert nem férek bele egy dobozba. Mondhatnám, hogy ez tudatos, de nem az. Bennem legalább öt különböző zenei stílust akaró ember él. A hangom is ilyen. Nem tökéletes ugyan, viszont rengeteg színe van, és mind használni szeretném őket. Voltak idők, amikor próbáltak tanácsot adni, hogy milyen zenét csináljak, de nem tudtam engedni a külső hangoknak, mert nekem kell ez a százféleség. Kifejezetten szorít, hogy a zeneipar azt szeretné: minden előadó egyféle legyen. Erre én képtelen vagyok. Talán amiatt ismernek kevesebben, mert nincs rajtam pecsét, hogy én vagyok a hangos, a nyugis vagy a valamilyen.

Februárban mutattátok be a Back-Pack című előadást a Soharózával. Ez sem szokványos fúzió, hiszen alternatív kórussal álltok a színpadon a zenekaroddal, a Jónás Vera Experimenttel (Bécsy Bence – gitár, Szerető Dániel – basszusgitár, Mihalik Ábel – dob és Várnai Szilvia Sziló – billentyűk).

Rubik Ernő Zoltán zeneszerző–jazz-zongorista barátunk hozott össze Halas Dórával, a Soharóza kórus vezetőjével. Ernő a diplomakoncertjére experimentális gospel kórust álmodott meg szólóénekkel, ezért hívott bennünket. A műveiben rengeteg a játék, a kísérleti zenei anyag. Úgy éreztem, pontosan ez az, amit én a legjobban szeretek csinálni. Volt benne teljes „agymenés”, furcsa, megfoghatatlan zene, hangulat, amiből aztán zengő gospel lett – csak úgy áradt az egész. Egymásba szerettünk a kórussal. Sok kávézás, beszélgetés után jött az ötlet, hogy Dórival szeretnénk egy olyan előadást létrehozni, ami arról szól, kik vagyunk, mit kaptunk, mit hozunk, mi van a hátizsákunkban, és mennyi ebben a nemzeti, a családi, a nemi örökség. Mindezt elképesztően sziszifuszi munkával szálaztuk szét, és a Covid miatt három évvel még megtoldottuk a felkészülést. A Back-Pack végül koncertperformansz lett, vagy inkább gospelopera, mert áriák vannak benne – amelyek sokszor gospelesek, rock and rollosak vagy éppen bluesosak –, és recitativók, amik a témát magyarázó zenei játékok. A zene nagy részét én írtam, de Dóri mindenben a „bűntársam” volt, és Ernő is hangszerelt egy dalt.

Amikor nyugis időszakom van, arra „állítom be magam”, hogy mindennap írok valamit, így hatalmas zenei tár jött létre a gépemen. Olyan, mint egy napló. Szép és nagyon rossz dolgok egyaránt vannak benne; van, amit utálok, ami inkább idegesít, meg olyan, pici motívumok, ötletek, amelyekből sokat használtam fel ebben az előadásban is. Témák szerint – testi örökségek, mondatok, örökölt tárgyak; olyan számok, amik meghatároznak minket – elő tudtam keresni azt, amire szükségünk volt, aztán kibontottam, és a pici ötletekből dalok születtek.

„Naplóíráskor” az éppen aktuális hangulatodat jegyzed le? Tudatosan írsz?

Az tudatos, hogy ilyen időszakokban mindennap írok tíz percet, fél órát. Szerintem mindenki tud dalt írni. Én már nem igazán hiszek az ihletben: ihletett pillanatom egy évben egyszer-kétszer van. Akkor tudok dalt írni, ha „leültetem magam”. Amikor magamtól képtelen vagyok erre, akkor ébresztőt állítok be. Ha lelkileg nem vagyok jól, vagy értéktelennek, mihasznának érzem magam, akkor azt mondom: most jöjjön egy gyakorlat. Előfordul, hogy ilyenkor még jobban frusztrálódom, de sokszor inkább kihoz a mélypontról. Olyan, mint egy minimeditáció.

2016-tól 2022-ig, hat éven át nem írtál. Hogyan bírtad ki?

Abban a hat évben nem jött ki új lemezünk, de ez a korszak sem telt eredménytelenül, sőt a zenekarom akkoriban volt a csúcson. Háromszor voltunk Ázsiában, és Európában is sokat koncerteztünk. Rengeteg fellépésünk volt, ezért nem tudtam magam rávenni, hogy új dalokat írjak. 2021 nyarán döntöttem el, hogy tavasszal lemezt adunk ki. Azonnal szortírozni kezdtem hozzá a könyvtáramból a dalokat, és jó pár újat is írtam melléjük. Ez lett a Hold című lemezünk.

Milyen műfajban játszotok? Szerintem jazznek popos, popnak jazzes a zenétek.

Experimentális popzene: ebben mindennek benne van a lehetősége. Popzene, de sokfelé húz, kikacsint, vannak benne ad hoc dolgok, ezért kísérleti jellegű is. Remélem, hogy minden koncertünk más-más élményt nyújt, szeretjük meglepni a közönségünket.

A zenekar vevő a kísérleteidre?

Én csak érzeteket osztok meg velük. Megszemélyesítjük a hangokat; azt mondjuk, hogy „repüljön, szeleteljen, töltsön”. Aztán megnézzük, hogy ők mit tudnak beletenni. Szeretem, ahogy zenélnek. Izgalmas, hogy hogyan kerülnek bele abba a zenébe, amit én indítok el.