Felesége és a két nagyfia meglepetésbulit szervezett a 60. születésnapjára. Többek között erről is mesélt nemrég a Best magazinnak

Mit tudott a buliról?
Rónai Egon: Semmit. Úgy tudtam, színházba megyünk Zsanival, aztán kikötöttünk egy úgymond „kocsmában”. Amikor beléptem, Charlie elénekelte a boldog születésnap-dalt, és velem szemben ott állt és ült rengeteg ember. Az egykori óvodástársam, a gimnáziumi osztálytársaim, hajdani és jelenlegi munkahelyemről, az ATV-ből a kollégák, barátok. Fantasztikus keresztmetszete volt ez az ünnepség az életemnek, csak kapkodtam a fejem.

Aztán levetítettek egy filmet, ahol a tízéves Egonhoz a szülei beszéltek. Régen nem élnek már, megható volt ilyenformán az ő jelenlétük. Vajon a szülőkön túl mit tud a felmenőiről?
R. E.: Nem sokat, mert a második világháború a családom számára pusztító volt. Az édesapám egy budapesti polgárcsalád egyetlen túlélője lett. A nagypapám az újpesti kórházban volt orvos. Volt egy kolozsvári dédapám, aki 93 éves koráig élt, 81 évesen döntött úgy, hogy a háza aljában nyit egy szenespincét, és vénségére szeneslegény lett belőle. Ezen a budapesti főorvos veje teljesen kiborult. Ilyen történeteket ismerek, de a teljes valóságot sajnos nem.

Ezek szerint holokausztáldozatok leszármazottja. Mit gondol, van ezzel dolga?
R. E.: Kisiskolásként belekeveredtem egy verekedésbe, az egyik osztálytársam lezsidózta a másikat, én pedig anélkül, hogy tudtam volna, ez mit jelent, megvédtem. Úgy, hogy én nem is tudtam, én is zsidó vagyok. Amikor otthon ezt elmeséltem, apu büszke volt rám, és azt mondta: „Jól csináltad, kisfiam!” Apu úgy nevelt, hogy az ember álljon ki az elesettek, a kisebbség, az elnyomott mellett. Álljon ki azokért, akik erre rászorulnak.

Az édesapja hogyan élte túl a háborút?
R. E.: Elvitték az ukrán–magyar határhoz munkaszolgálatra, onnan három társával megszökött, Kaposváron elbújt egy vizes hordóban. Ő túlélte, de a három társát a nyilasok megölték. Borzalmas emlékek, amikkel együtt kellett élnie.

18 éves volt, amikor meghalt az édesapja. Éppen a felnőtté válás kapujában állt…
R. E.: Apuval az utolsó 3-4 évünk nagyon intenzív volt, színész és konferanszié volt, én pedig mentem vele az előadásokra. Útközben sokat beszélgettünk, illetve leginkább ő beszélt, mesélt. Miután meghalt, ott maradtam az édesanyámmal és a nagymamámmal hármasban. Anyu annyira összeroppant, hogy 18 évesen hirtelen én lettem a családfő. Minden bizonnyal akkor tanultam meg, amit ma is jól hasznosítok a saját családomnál: történjék bármi, két lábon kell állnom, talpon kell maradnom, nem omolhatok össze semmitől.

Ha az elmúlt hatvan évét nézzük, ebből harmincat jól ismerek, részese lehettem. Úgy tűnik, az ön élete sínen volt és van.
R. E.: Csak azért, mert nem szoktam panaszkodni. Sajnos ez nem teljesen igaz, de ma már valóban így van. Voltak komoly törések az életemben, például véget ért egy kapcsolatom a két nagyfiam édesanyjával. Ez két kicsivel azért nem volt könnyű, és csak remélni merem, a fiúk nem sínylették meg. Aztán volt, hogy anyagilag teljesen tönkrementem, volt olyan hónap, hogy nem tudtam, miből fizetem ki a gyerekeimnek az ebédet az iskolában. Ezek azért elég kalandos évek voltak, de rég volt, szerencsére túl vagyunk rajta. Aztán 12 évvel ezelőtt megkeresett Németh­ S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója, hogy szeretné, ha náluk dolgoznék. Addig nem vezettem közéleti műsorokat, ám nagyon tetszett az ötlet. Az ATV-ben ismertem meg a feleségemet, Zsanettet is, ő volt a műsorom szerkesztője.

Öt gyereke van, de önnek nem volt testvére. Faggatta annak idején a szüleit, hogy miért?
R. E.: Ez egy nagyon bonyolult történet, először is lett volna nővérem. Dórának hívták, de sajnos őt a szüléskor a szüleim elvesztették. A másik: az édesapámnak az első házasságából van egy lánya, akivel semmiféle kapcsolata nem volt. Mari tízéves koromban hirtelen előkerült a semmiből, de mire 11 lettem, már újra nem volt sehol. Vele pár évvel ezelőtt a ­Facebook segítségével találtunk újra egymásra.

Ezt a hibát ön nem követte el. A gyerekei két „alomból” vannak, de úgy nőttek, nőnek fel, mintha édestestvérek lennének.
R. E.: Büszke vagyok arra, ahogyan az öt gyerekem szereti egymást. Múltkor például az öttusázó 8 éves lányunkat nem tudtuk elvinni versenyre, a 21 éves Bálint azonnal felajánlotta, majd ő elviszi.

Komolyan öttusázik a lánya?
R. E.: Annyira komolyan, hogy az U10-es korosztályban, a KSI-s társaival csapatban magyar bajnok. De Berci, a nagyobbik, 10 éves kisfiam is sportol. Ő tornászik. Az országos bajnokságon, mesterfokon harmadik helyet szerzett. Azt gondolom, ha most, hatvanévesen megkérdezné tőlem valaki, mi az én eddigi életművem, gondolkodás nélkül azt mondanám, a gyerekeim, a családom.