Az állatok a dominanciát kiharcolják. Az emberek kiérdemlik. A szolgálaton keresztül. Az állati dominanciát elveszi egy erősebb, az emberit megvédik az élvezői. Az állat önmagát, az embert a többiek teszik dominánssá. Az állati dominanciának meghunyászkodnak, az emberinek örömmel engedelmeskednek. A domináns állat visszaélhet erejével, az domináns ember soha. A domináns állat mindenáron érvényesíti akaratát. A domináns ember engedelmeskedni is tud. A domináns állat uralkodik, a domináns ember szolgál. A domináns ember el tudja helyezni magát élete rendszerében, helyesen ítéli meg a helyét, van arányérzete, ismeri, beosztja, ellenőrzése alatt tartja erejének mértékét és erejét jól tudja a jó szolgálatába állítani. Ettől fogadják el dominánsnak.

A dominancia önmagában nem rossz. Van. Lehet jó is, kifejezetten hasznos és építő is… És félreértés ne essék: ha gyakorlati és nem filozófiai utat keresünk, akkor ki kell mondanunk, hogy nem vagyunk azon a szinten, hogy dominancia nélkül is működjön a világ, a társadalmi viszonyaink… Egyelőre nem kiirtani vagy tagadni kell, hanem jól értelmezni, jól bánni vele. Főleg azoknak, akiknek ezt a minőséget kell vállalniuk mások hasznára. A dominanciához fel kell nőni, mert művelése emberségből a legmagasabb szintet igényli. Ne feledjük, a Dalai Láma, vagy Böjte Csaba is domináns, még úgy is, hogy lehet, kifejezetten nem akartak azzá válni…