Éppen tíz éve, hogy kiszabadult a börtönből a bűnügyi történelembe viszkis rablóként bevonuló Ambrus Attila, akiről könyveket írtak és még filmet is készítettek. Ambrus már rég maga mögött hagyta a múltat, családot alapított és keramikusként dolgozik. Lapunknak mesélt arról, mi kell ahhoz, hogy valaki felálljon a börtön után, miért nem lett hokiedző, és hogy mennyire fogadta el a szakma. Azt is megtudhattuk tőle, hogy eszébe jutnak-e még a rablások, illetve hogy mitől tart a legjobban. Interjúnk.

Amikor interjút kértem öntől decemberben, azt javasolta, hogy ha nyugodtan akarunk beszélgetni, inkább halasszuk januárra, mert annyi a karácsonyi megrendelése, hogy nincs ideje. Ennyire jól megy a kerámiaüzlet?

Nem panaszkodom. Igyekszem minőségi munkát kiadni a kezemből, silány dolgot nem érdemes csinálni. Ha mégis hibás valami, akkor azt pótolom. Több mint tizenöt éve ezzel foglalkozom, és sok mindent megtanultam már. Ha én csinálok valamit, akkor igyekszem a szívemet-lelkemet beletenni. Nem tudok félmunkát végezni. Egyébként funkcionális termékeket gyártok, nem díszkerámiákat. Ha művészkednék, éhen halnék.

A börtönben tanulta meg a kerámiakészítést. De ez lehetett volna csak egy elfoglaltság, hogy lekösse magát. Miért folytatta a civil életben is?

A börtönben az ember nem igazán tud mit kezdeni magával. Azon filozofáltam, hogy megszököm, és ez sikerült is, de miután újra elfogtak, úgy vigyáztak rám, mint a Szent Grálra. Két dolgot tehettem: vagy öngyilkos leszek, vagy kezdek magammal valamit. Inkább az utóbbit választottam.

Fontos, hogy egy ingerszegény környezetben az ember valamit alkosson.

A tanfolyamon részt vevők többségét igazából nem érdekelte a kerámiázás, csak azért jöttek, hogy ne kelljen reggel hatkor elmenniük párnát varrni. A tizenhat résztvevőből kilencnek én csináltam a vizsgamunkáját. Tehát az alkotás élménye is megfogott.

Anno az első osztályban fejezte be a jégkorongozást. Miért nem ebbe az irányba indult el a börtön után?

Nem akartam. Én egy megosztó alak vagyok. A szabadulásom után megkeresett az egyik osztrák tv-csatorna, hogy legyek a szakkommentátoruk, komoly összegért. De nemet mondtam. Egyrészt már nem is értek hozzá, egy ilyen munkához pedig felkészültség kell. Volt olyan gondolatom is, hogy elvégzek egy edzőképzőt, de talán sok szülő zsebében kinyílt volna a bicska, ha én ezzel a múlttal nekiállok gyerekeket oktatni. Nem akartam kitenni sem magamat, sem az adott egyesületet ilyen konfliktusoknak. Inkább maradtam a kerámiáknál.

Nem is volt azóta hokiütő a kezében?

De, bár igaz, hogy hat éve voltam utoljára a jégen, mert a csípőprotézisem miatt már nem merek hokizni.

Összesen harminc rablást írtak a nevére. Eszébe jut még a mindennapokban valami ezekből, esetleg álmodik velük?

Néha. Nagyon sok helyre járok, még bűnmegelőzési programokban is részt veszek, és nyilván rengeteg kérdést kapok ezzel kapcsolatban. De bármennyire is komoly ez a téma, már igyekszem viccesen felfogni.

Nem tudom visszaforgatni az idő kerekét; sajnálom, ami történt, de leültem a büntetésemet.

Nekem az legfontosabb, hogy ha kinézek a műhelyem ablakán, akkor nem látok rajta rácsot, és belül is van kilincs az ajtón. Bevillannak persze dolgok, például úgy, hogy vannak olyan szerszámaim, amelyeket a börtönben készítettem.

Több helyen is elmondta, hogy 37 ezer forinttal jött ki a börtönből. Tíz év távlatából mit gondol, miért nem lett visszaeső, mint oly sok börtönviselt ember?

Szerencsés vagyok, mert volt néhány barátom, aki segített. Azt tudni kell, hogy egyedül esélyed sincsen. Hiába van pártfogói felügyelet, nincs igazi segítő eszköz a kezükben. Nem jó a rendszer. Ha pedig fiatalon bekerülsz a börtönbe, akkor az gyakorlatilag egy bűnözőképző. De képzelje el a helyzetet, hogy ha jelentkezem egy céghez, ahol a HR-es megkérdezi: mit csináltam az elmúlt tíz évben? Ha elmondom az igazat, az a baj, ha nem, akkor meg előbb-utóbb úgyis kiderül, akkor meg azért rúgnak ki. De ez egy globális jelenség. A társadalmi előítélet mindehol megvan a börtönviselt emberekkel szemben. Ha nincs senki, aki megfogja a kezed, akkor nem tudsz ebből kilépni.

Mi volt nehezebb: a börtön, vagy felépíteni az új életet?

Talán furcsán hangzik, de amikor kijöttem, magasabb falak vettek körül, mint a börtönben.

Nem értettem, hogy miért. Nem vártam el, hogy a vállukra emeljenek az emberek, de akkor is. Sok negatív tapasztalatom volt. Azt például kifejezetten visszatetszőnek tartom, hogy sokan, akiknek valami baja van velem, nem merik a szemembe mondani. Ezzel együtt igyekszem mindent pozitívan nézni.

Ma is vannak, akik megpróbálnak kirámolni egy-egy pénzintézetet. De mit gondol, olyan sorozatrablást el lehetne manapság követni, mint amit ön vitt véghez? 

Nem. Talán nekem is köszönhetően elég sokat javult mostanra a bankbiztonság. Ma már nem működne az, amit én csináltam. Nem akarok viccelni, de ami akkor volt, azt a Benny Hill showban lehetett volna mutogatni. A biztonsági őrök akkoriban nem voltak felkészülve éles helyzetekre. Rosszak voltak a kamerák, nem működtek rendesen a riasztórendszerek.