MegMinden
2021-06-17

Nagy Kriszta

(kultura.hu)

Nagy Kriszta munkái kapcsán legelőször talán a provokáció az, ami az eszünkbe jut

Nagy Kriszta munkái kapcsán legelőször talán a provokáció az, ami az eszünkbe jut, számomra azonban sokkal inkább a kíméletlen őszinteségük miatt fontosak. Ő nem fél kimondani, hogy Csipkerózsika halott vagy hogy a kortárs műtárgypiac sokszor éppen olyan gátlástalan, mint a divatipar. Ugyanakkor sebeit, csalódásait, fájdalmait és érzelmi mélypontjait is nyíltan elénk tárja a művein keresztül. Most ő maga mesélt néhány munkájáról.

Még egyetemista voltam a képzőművészetin, amikor ezt a képet csináltam. Mindig izgatott a figyelemfelkeltés, és már akkor észrevettem, hogy ennek a leghatékonyabb módja a női test. Félmeztelenre kellett hát vetkőznöm, de szégyenlős voltam, ezért a mellemet nem akartam felfedni. Itt ugyan nem a saját mellemet használom, mégis úgy érezheti a néző, hogy azt látja. Úgy döntöttem, több verzió kell. Mennyi legyen, kettő? Az nem jó. Imádtam Andy Warholt, ahogy most is, és bevillant az ikonikus, hat darab Elvisből álló műve.

Még gyerekcipőben járt akkor a Photoshop, és a művészek közül is csak páran használtak printet. Nehezen és nagyon költségesen gyártódott le ez a sorozat, mindennek háromszor kellett nekifutni. Borzasztó volt, mintha az istenek is összeesküdtek volna ellenem. A szállításkor még az autó is lerobbant a Lánchídon. Legszívesebben bedobtam volna a képeket a Dunába, annyira gyűlöltem már a végén. Aztán a Kiscelli Múzeumban az utolsó pillanatban kiderült, hogy nem szabad a falba szöget verni, mert műemlék. Csinálni kellett nekik egy nagy fakeretet, ami megtartotta őket. Nagyon ideges voltam, hogy ennyi pénzt elpazaroltam, és semmi sem akar sikerülni.Azt mondtam: ha valaki adna kétszázezer forintot, amit elköltöttem erre a munkára, azonnal megszabadulnék tőle, ezért lett a címe 200000 HUF. Tíz-tizenöt évet állt a falnak fordítva, nem kellett senkinek, aztán egy szép napon egy angol kurátor beválogatta egy kiállításba a Műcsarnokban, ahol meglátta Geszti Péter, aki végül megvette. Hirtelen mindenki másnak is érdekes lett, s ma az egyik fő művemnek tartják. A befektetett pénzt is bőven behozta. Ja, és a kivétel nélkül mindig felmerülő kérdésre a válasz: nem, egyik sem az enyém.

Az eredeti írást itt találja.

Népirtástagadás miatt menesztették a montenegrói igazságügyi minisztert

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek