Van Woody Allennek egy humoreszkje, A szendvics feltalálásában megjelent Mr. Big. Címszereplője maga Mr. Big, azaz az Isten, akinek halála ügyében vagány magánnyomozó jár el. A sztori egyszerre paródia, filozófiatörténet, abszurd krimi, és ha még ez sem lenne elég, a szerző rejtett önarcképe. Egyszerre van meg benne mindaz, amit egyszerre csak Woody Allen tud. Hangütésében, érzelmességében és csúfondárosságában ugyanez a zsáner a Rifkin fesztiválja.

Van Woody Allennek egy humoreszkje, A szendvics feltalálásában megjelent Mr. Big. Címszereplője maga Mr. Big, azaz az Isten, akinek halála ügyében vagány magánnyomozó jár el. A sztori egyszerre paródia, filozófiatörténet, abszurd krimi, és ha még ez sem lenne elég, a szerző rejtett önarcképe. Egyszerre van meg benne mindaz, amit egyszerre csak Woody Allen tud. Hangütésében, érzelmességében és csúfondárosságában ugyanez a zsáner a Rifkin fesztiválja.

A Rifkin fesztiváljából nekem egyvalami, jobban mondva egyvalaki hiányzott a legjobban: maga Woody Allen. Nem mintha Wallace Shawn nem hozná jól a figurát. Mégis, mégis: a hódító kisugárzású, amúgy azonban csetlő-botló entellektüel szerepében nálam ő a csúcs, és nehezen szokom meg a „helyetteseket”. Talán úgy gondolta, hogy ebben a korban már sokkal kevésbé lehetne a vásznon férfi, mégis jó lett volna még egyszer szerelmes reménykedőként látni. Shawnnal fiatalított ugyan, de hát „ifjú” utódja is 78 éves már, és alkatából adódóan különösebben férfias jelenség sem lehetett soha, amint erre Rifkinként a „jóakarói” a Grincs gúnynévvel újra meg újra emlékeztetik is a filmben.

Az alaphelyzet ismerős, jó pár korábbi filmből az lehet: a történet filmesek körében játszódik, és e körhöz tartozó házaspár a főhőse, akik házassága úgymond erős kihívásokkal küzd. Mi más kell még az izgalmakhoz, mint a San Sebastian-i filmfesztivál (Európa!), a sajtós feleség (Gina Gershon) és az általa képviselt francia rendező (Louis Garrel) egyre bimbózóbb románca.