Tény, hogy az első előadásunk alatt, már a pocakban volt, két hónaposan végig aludta a próbákat a hangfal mellett, a színpadon pelenkáztam. ( ezért most megöl)

De ez amit most összehozott a színpadon, valami csoda.

És ahogy Quasimodo szerepét énekli... csak hallgatom és folyik a könnyem. És nem az anyai büszkeség miatt, bár az is tény, hogy úgy feszíti a szivem, hogy már fáj...hanem hogy olyan csatornákat nyit meg az ember lelkében, olyan húrokat pendít meg...ezt elmondani nem tudom. Keresem a szavakat de nem találom.

Gyógyír. És úgy érzem nézve és hallgatva, jobb emberré válok. Érzékenyebbé az igazságtalanságra, hazugságra, rútságra.

A Párizsi Notre-Dame - hogy lehet egy előadás ennyire fájdalmas és gyönyörű! 

Rendező-koreográfus: Csáki Benedek Szabolcs