Mint kiderült, nem is a Megasztár volt az első show-műsor amiben szerepeltél. Ha visszamegyünk az időben a gyerekkorodig, jól tudom, hogy te már a szülőföldeden, Pakisztánban is részt vettél tehetségkutatós megmérettetésen?

Így van, hát ez elég furcsán jött, mert én nem egy zenészcsaládból származom, és a szüleim nem is tudták így, hogy mit kezdjenek velem babakoromban, mert folyamatosan tapsikoltam meg ütöttem a lábamat. Aztán 2-3 éves lehettem, amikor rendszeresen azt hitték, hogy valami baj van velem, mert mindig rugdalóztam, ezért elvittek egy agyspecialistához. Aztán  kiderült, hogy ez azért volt nálam, mert amikor zenét hallgattam teljesen lázba jöttem, és extázis üzemmódba kapcsoltam. Ezt csak később mesélte el édesanyám, hogy az orvos ugye megvizsgált, és mondta, hogy nincs semmi bajom, csak valószínűleg a művészethez kicsit jobban értek, vagy a zenei érzékeim nagyon jók, és egy zenetanárral kellene megismertetni. Így nagyon-nagyon fiatalon bemutattak egy indiai népzenész mesternek, aki rögtön elvállalt, és elkezdtünk különleges hangszeren tanulni, ami kicsit olyan mint a harmonika, csak ezt a földre kell rakni, és így fújni a levegőt illetve játszani. Ez egy indiai népi hangszer aminek harmónium a neve, és tulajdonképpen ezzel kezdtem el játszani és énekelni. Magam kísértem és énekeltem, aztán olyan 5 éves lehettem, amikor különdíjasa lettem egy elég nagy gyerek fesztiválnak, amire annyira nem is emlékszem igazából, csak, hogy felléptem egy nagy tömeg előtt és megkapom a serleget. Szóval ez az egész zenedolog így indult el nálam, nagyon fiatalon. 

És miért jöttél Magyarországra?

Tulajdonképpen nekem édesanyám budapesti, tehát magyar származású, és amikor megszülettünk, mind a négy testvérem magyar állampolgárságot kapott, mert anyukámnak ez volt a kikötése, hogy ő mindenféleképpen magyarként akar minket felnevelni. Ez is volt a terv, hogy itt Magyarországon fog minket felnevelni, csak nem tudtuk, hogy ez mikor érkezik el. Én 11 éves voltam végül amikor Magyarországra érkeztünk, és akkor ismerkedtünk meg a hideggel, mert ott ugye nem volt hideg. Pont egy nagy hóviharban jöttünk, és hát igazából mi azért jöttünk ide, mert megromlott a házasság, és anyukám egy nagyon erős asszony, aki eldöntötte, hogy Magyarországra költözik, úgy, hogy nekünk senkink és semmink nem volt itt. Szóval a viszonylagos jólétből belecsöppentünk a semmibe és előről kellett kezdeni mindent, ami gyerekként azért elég nehéz. 

Tizenévesként, amikor a nyelvet sem ismeri a gyerek, mit tud csinálni egy pakisztáni? Hiszen azért tudjuk, hogy a gyerekek mindenért bántják a másikat. 

Igen, igen, a gyerekek a legkritikusabbak. Tulajdonképpen, amikor Pakisztánban éltünk, mindig magyaroztak minket, mert kilógtunk ott kinézetben is egy autentikus pakisztánitól. Magyarországon pedig, amíg nem beszéltük a nyelvet, itt azért lógtunk ki, meg a kinézetünk miatt, szóval nem volt választás, anyukám rögtön berakott minket az iskolába, és meg kellett tanulni a magyar nyelvet, és szerintem 12-13 évesen  már folyékonyan beszéltem, ami nagyon ritka dolog, és szerintem annak tudható be, hogy gyerekkorunkban anyukám végig magyarul beszélt hozzánk, és tudat alatt ez valamennyire megmaradt.

De a pakisztáni nyelvet beszéled még? 

Az a furcsa, hogy nem. Az urdu nyelvet, ami a pakisztáni hivatalos nyelv, már egyikünk sem beszéli. Valahogy helyet cserélt a két nyelv, édesapám utána meghalt és így nem is maradt ott kötődés, ezért minden vonatkozásban magyarok lettünk.

Voltál ott azóta, vagy vágysz erre? 

Nem voltam, de vágyom arra, hogy visszamenjek. Édesapám sírjához is el szeretnék jutni, nagyon sokszor álmodom a gyerekkoromról, a házunkról, és nagyon furcsa dolgok történnek. Pont a Covid-idő előtt döntöttük el a testvéremmel, hogy ellátogatunk, mert már annyira nem veszélyes, mint annak idején volt. Viszont most megint nem tudjuk, hogy mikor tudunk elmenni, de szeretném, mert nagy vágyam teljesülne vele.  

Van bármi amit mondjuk átvennél az életedbe onnan?

Ez egy jó kérdés, nekem a gasztronómia nagyon fontos, gyerekkoromban is az volt, hogy ha nem tudok indiait enni, akkor nem is létezem. Szerencsére Magyarországon, egészen pontosan Budapesten nagyon jó indiai éttermek vannak, van egy-két kedvenc helyem is. Ezt heti szinten kétszer-háromszor biztosan beiktatom, hogy indiai, pakisztáni ételt eszem. Ez ami nagyon fontos számomra, a zene annyira nem maradt meg, mert itt megismerkedtem a jazz-zel, az amerikai zenélve és valahogy ez átvette azt az indiai népi dolgot, és azután nem is műveltem már. 

Egyből ugorjunk is az időben 2003-ba, amikor jött a Megasztár első évada, ott miből gondoltad, hogy pont egy ilyen ismeretlen közegbe kell jelentkezned, hiszen előtte nem volt még ilyen tehetségkutató, ahol joghurtos dobozokból van a díszlet összepakolva, bár ez lehet, hogy csak egy mendemonda.

Az tényleg abból volt egyébként, de azért mindent összevetve jól nézett ki a kamerában. A Megasztár pedig úgy jött az életemben, hogy a műsor szerkesztői megszerezték a telefonszámomat és elkezdtek hívogatni. Én nem is akartam, mert nem voltam még rá készen, mivel abban az évben negyedik próbálkozásra felvettek a Zeneművészeti Akadémián jazz-ének szakra, és ez mindennél fontosabb volt számomra. Viszont annyira erősen próbálkoztak, hogy mennyire jókat hallottak rólam, hogy menjek el és nézzem meg, nem baj ha nemet mondok, aztán így indult el az egész, és végül bekerültem. 

Ezt az iskolában milyen szemmel nézték akkoriban? 

Először a dékántól, a jazz tanszékvezetőtől, Binder Károlytól kértem engedélyt, aki engedélyezte. Ekkor még nem tudtam, hogy nem nagyon fogok tudni járni így az órákra, ezt viszont már nem nézték annyira jó szemmel. Úgyhogy eléggé rezgett a léc, hogy nem fogom tudni befejezni az egyetemet, de viszonylag az elején estem ki a műsorból, amit őszinte leszek nem is nagyon bánok, hiszen biztosan az egyetem rovására ment volna, és nem tudtam volna befejezni, mivel ott első végén volt egy rostavizsga, ahol ha megbuksz akkor nincs esélyed újra megismételni, és akkor ott vége lett volna mindennek.  

Ha jól emlékszem akkor negyedikként estél ki, tehát nagyjából egy hónapot voltál a műsorban. Akkoriban milyen volt a műsor felépítése, ugyanúgy jöttek a stylistok, zenei szakemberek és mindenki megmondta a tutit nektek? 

Kicsivel több, mint egy, egy hónap egy hetet valahogy így szerepeltem. Ugye most 2003-2004-ről beszélünk, akkor még annyira nem volt ismert maga a műsor sem. Nagyon hosszú volt, mert nyáron ment a casting, ősszel elindultak az elődöntők és akik bejutottak a döntőbe az pedig már január, és ekkor költöztünk be a Megasztár házba. Furcsa volt, hogy koreográfia órákra kellett járnunk, ruhapróbák voltak. Akkor kezdett ez az egész kibontakozni, Lakatos Márk volt a stylist, Jónás Katáék a sminkesek, tehát egy nagyon profi csapattal dolgoztunk, és nagyon hálás is vagyok utólag ezért, hogy megtapasztaltam ezt, mert a legjobb emberektől lehetett tanulni. Nem árulok el nagy titkot, hogy a mai napig ha színpadra megyek akkor teszek egy kis púdert, meg ezt-azt magamra, mert megtanították, hogyan kell jól kinézni, és az is fontos, hogy hogyan jelenünk meg. Nyilván furcsa volt, hogy egyik napról a másikra még senki nem néz rád, aztán pedig bekerülsz a tévébe és mindenki téged figyel. Voltak nagyon furcsa szituációk is, hogy miután befutottunk, volt aki a piros lámpánál ráugrott a motorháztetőmre, és ott sikoltozott, szóval fura volt ezeket megtapasztalni és átélni. 

Amellett, hogy barátságok születtek a reflektorfény is rátok jött, ami eleinte még nagyon megvolt, ellentétben mondjuk a mostani tehetségkutatókkal.

Igen, annyira újnak számított még annak idején, emlékszem, hogy a Megasztárral szemben volt egy nyílt iroda, egy üveg épület ahonnan a kutya sem nézett ki. Miután befutottunk, már mindenkinek volt egy kedvence és volt olyan aki pólót vett fel a nevemmel, és integetett, sikoltozott. Szóval ez azért nagyon furcsa, hogy az egyik napról a másikra ismert lesz az ember, és hogyan tudja ezt kezelni. Viszont ebben nem kaptunk semmiféle mentőövet, hogy hogyan kell ezt kezelni, mindenkinek magának kellett és ez egy kicsit nehéz volt.

Meddig tartott a siker? Tehát meddig lehetett a Megasztárból megélni?

Ugye innentől kezdve folyamatosan jöttek az újabb évadok, Megasztár 2, Megasztár 3, utána volt egy pici szünet, de azt gondolom, hogy ott kezdett picit visszább esni már. Egy kicsit nekem elegem is lett már, mert nem tudtam ebben a nagy hajszában, hogy ki vagyok valójában és mit szeretnék csinálni. Aztán 2009-2010 lehetett amikor úgy döntöttem, hogy elég nagyot csalódtam a menedzsmenti berkeken belül, és kimentem Londonba. Számomra ez egy sorsváltó döntés volt, és büszke vagyok magamra, hogy a jólétet végülis itt hagytam az ismeretlenért, és megpróbáltam új életet kezdeni. 

A klasszikus kávézóban mosogatós fiúnak mentél?

Nem, tulajdonképpen volt egy kis spórolt pénzem, és számomra az volt a fontos, hogy egyedül legyek és megismerjem ki vagyok. Nyilván részmunkaidőben vállaltam munkát, mert azért meg kellett élni, de takarékon azért próbáltam a tartalékaimból megélni. 

És nem hiányzott a siker, nem gondoltál vissza rá egyedüli magányodban? 

A siker azért sem hiányzott, mert én folyamatosan jártam ott castingokra. Köztudott, hogy megpróbáltam az X-faktort, ahol el is jutottam egészen a harmadik fordulóig, bejutottam a legjobb 1000-be, a második körön is túljutottam, aztán a harmadik ami szintén szerkesztők előtt megy, ott már nyilván tudják, hogy ki vagy és mondták is, hogy köszönjük szépen. Nem is kellett énekelnem, ami picit letörte a szarvamat, és végül akkor döntöttem el, hogy kiköltözöm, mert amikor kimentem akkor inkább csak egy szárnypróbálkozás volt. Ezután elkezdtem castingokra járni, több-kevesebb sikerrel, volt, hogy funky klubban befogadtak és ott énekeltem és a tenyerükön hordoztak. De énekeltem jazz klubban is, ahol állva tapsoltak, ilyen még Magyarországon sem volt, és ez egy életre szóló élmény volt nálam. Aztán egyszer egy olyan helyzet elé kerültem, hogy egy Grammy-díjas jazz énekes meghallgatott és azt mondta ne hagyjam abba, mert bennem megvan az, ami a világsikerhez kell. És nyilván egy ilyen embertől ezt hallva, teljesen szárnyra kaptam és elébe mentem,  próbáltam élni a lehetőségekkel kint.

Mondjuk azért elég egzotikumnak is számítottál, tehát egy magyar, aki pakisztáni és éppen Londonban, ez maga a Joker ott nem? 

Azért nem teljesen, mert egy nagyvárosban nagyon sokféle ember van, és nagyon sok jó énekest is hallottam. De nyilván tudjuk, hogy az éneklés egy dolog, az a lényeg, hogy belsőleg mit tud kiadni az ember. Emellett küszködtem még a nyelvvel is, mert én azt hittem, hogy jól beszélek angolul, de mint kiderült, nagyon nem, és sokat kellett tanulnom. 

A jelened most épp a Group'n'swing, hogyha jól tudom.

Többek között a Group'n'swing, illetve néhány évvel ezelőtt belevágtam abba is, amit nagyon sokáig nem fogadtam meg, hogy sokan Szécsi Pálhoz hasonlítottak, és végül is megcsináltam Szécsi Pál nagykoncertjét, ami nagyon-nagyon testhezálló, nem próbálom őt utánozni, viszont van valami megmagyarázhatatlan dolog a hangunkban, meg a jelenlétünkben és az előadásmódban amik által teljesen tudok azonosulni a dalokkal. Néhány évvel ezelőtt megcsináltam egy Dohnányi Zenekarból alakult szimfonikus zenekarral a nagyszabású koncertet, ahol Tóth Verát hívtam el, mint Cserháti Zsuzsát, és nagyon jól sikerült a koncert, csak most a Covid miatt picit parkolópályára tettük, de nagyon remélem, hogy ez a másik formáció is el fog indulni, továbbá még klubozgatok is a budapesti éjszakában.

^{_{fotók:facebook.com/MujahidZoltanPrivate}}

És még mindig úgy tekintenek vissza rád, hogy az egykori Megasztáros Mujahid Zoli, vagy most már külön is megállja a neved?

Én szeretném azt hinni, hogy külön is megállja a nevem a helyét. Annál is inkább, hogy idén a Group'n'swinggel Dubaiban a Világexpón felléphettünk, és Magyarországot képviselhettük. Ez egy fantasztikus élmény volt, egy olyan nagyszínpadon ahol két héttel korábban Alicia Keys is énekelt. Szóval ezek az ember életében elég jó dolgok. Azt gondolom, hogy a mai generáció, annyira nem tudja, hogy én megpróbáltam ebből a celeb és tévés dolgokból kimaradni, ami nem a zenéről szól. Emiatt az én utam nehezebb, de kitartó vagyok, és úgy gondolom, hogy aki megismer, az már nem a Megasztár miatt teszi. Nyilván ezt nem is akarom letagadni, mert azért egy saját dallal jelentkeztem, amire nagyon büszke vagyok, és nagyon sok embernek a mai napig az a kedvenc dala, szóval egyik rész az a Megasztárból, de nagyon sokan vannak, akik a nevem alapján azonosítanak be.

Nehéz a Group'n'swingben úgy helyt állni, hogy ott azért frontemberként vagy jelen, de mégiscsak egy óriási zenekarral, ott  ilyen rivalizálás szempontjából ki áll elől, ez így fontos?

Nem, abszolút nem, tulajdonképpen a Mihály Réka, ő a női front, én vagyok a férfi front, és egyszerűen imádok nagyzenekarokkal fellépni. Ugye Budapest Jazz Orchestrával is van közös lemezünk, ott is többen szoktunk fellépni. Ezen a lemezen négyen vagyunk, és nem tudom, én ezekben nagyon-nagyon jól érzem magam, mert az egy dolog, hogy valaki szólista, de globálisan azért én egy zenésznek tartom magam, és nem mindig az a fontos, hogy ki áll elől a színpadon. 

Téged egy szólistának képzelünk el, és ha be kell állnod egy nagy zenekarba, akkor abszolút nem zavar? 

Hát pont egy szólistának szerintem a legnagyobb feladat egy zenekarba beállni, mert aki nem tud énekelni ott elvérzik. Most volt a Budapest Jazz Orchestrával a karácsonyi nagykoncertünk, és olyan visszajelzéseket kaptam mint korábban soha. Szóval érzem, hogy a rutin és a nagyzenekar nagyon sokat számít abban, hogy egyre jobb vagyok és nagyobb rutinom van.

Akkor tulajdonképpen most így kialakult a helyzeted a zenekarokkal. Hogy látod a jövőt? 

Abszolút ebben látom, most jelen pillanatban a Group'n'swing-el készülünk egy nagy koncertre, ez lesz a 100 év szerelem. Ami szerintem egy nagyon jó kezdeményezés, mert 100 év legemblematikusabb magyar dalai lesznek benne 1918-tól 2018-20-ig a mai popslágereket is beleértve. Gyönyörű dalokkal készülünk, Balázs Fecó, Charlie, Demjén Rózsi, ezeket mind én fogom énekelni. Erre készülünk most nagy erőkkel, de a jövőt is ebben látom.