• szórványos felhőzet-3℃ Debrecen
  • Károly,
  • Benzin:  377Ft
  • Dízel:  396Ft
Járdajafelújítási munkálatok indultak a debreceni Hortobágy utcán. A beruházásról Papp Csaba önkormányzati képviselő beszélt 2020. december 18-án.

A városban több száz kilométernyi járdaszakasz található, melynek túlnyomó többsége akár 30-50 éves is lehet. A megépítésük óta eltelt idő alatt a járdaszakaszok felülete több helyen elöregedett, lokálisan megsüllyedt, keresztrepedések alakultak ki rajtuk. Debrecen önkormányzata – az elmúlt évekhez hasonlóan – idén is végeztetett lokális és nagy felületeket érintő járdajavítási munkálatokat, valamint folytatta a rossz állapotú lépcsők javítási és felújítási munkáit. A beavatkozások célja a gyalogos közlekedés minőségének és biztonságának javítása, illetve a lakókörnyezet esztétikusabbá tétele volt. A 2020. évi járdajavítások során az első ütemben tavasszal 19 helyszínen bruttó 40 millió forintból 1400 méternyi járdaszakasz újult meg. A második ütemben októbertől az év végéig mintegy bruttó 40 millió forintból 18 helyszínen kerülnek felújításra járdák és lépcsők. Ennek során többek között a Derék utcán, a Szávay Gyula utcában és az Acsádi úton újultak meg a járdák egyes szakaszai, illetve a Cívis utcán lépcsők felújítása is megtörtént.

A munkák a Hortobágy utca 1. számú épületnél folytatódnak, ahol több mint 200 négyzetméternyi járdaburkolat térkővel való felújítására kerül sor. A kivitelezés a meglévő járdaburkolat bontását, a lokális szerkezetcserét, illetve a lokális szegélyépítést tartalmazza, amely bruttó 5 millió forint értékben valósul meg, s még karácsony előtt befejeződik.

Papp Csaba, a terület önkormányzati képviselője a helyszínen elmondta, hogy a lakótelepen az utóbbi évtizedekben a fák megnőttek, s gyökérzetük sajnos időről időre megemeli a járda burkolatát. Az aszfalttal történő javítás ebben a helyzetben nem bizonyult hosszú távú megoldásnak, így most térkövezéssel újítják fel a járdát. Ez megfelelő mozgásteret enged a fáknak is, és szükség esetén bármikor könnyebben javítható, mint az aszfaltburkolat. A képviselő hozzátette: a tervek szerint az érintett területen ugyanilyen megoldással fogják a későbbiekben folytatni a járdafelújítást. Reményei szerint így a körzetben egy olyan, mintegy 5 kilométernyi, szinte teljesen egybefüggő, akadálytalan járdafelület alakulhat ki, mely kisgyermekesek és idősek számára egyaránt kiválóan alkalmas sétára.  

Szeretet fája "kéretlenül" Debrecenben

Bővül a népkonyha-szolgáltatás Debrecenben

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek