Sokat gondolkodtam a koncertről hazafelé tartva, hogy miként kezdjem a beszámolót, mert Tom Jones karrierjét nem lehet dióhéjban leírni. A 83 éves legenda, aki Elvis jó barátja volt, ott volt a Rock and Roll születésénél, 58 éve kapott Grammy-díjat, 40 stúdióalbum és 21 válogatás lemez őrzi a dalait, lemezeiből világszerte 150 milliót adtak el, közel fél évszázadon keresztül volt állandó műsora Las Vegasban és egyes becslések szerint 600-nál is több nővel létesített intim kapcsolatot. Ezeket a számokat és adatokat nem lehet pár év alatt bezsebelni, ehhez bizony egy emberöltő is kevés egy átlagos ember számára. De talán a legjobban úgy tudom felfogni, hogy Tom milyen régóta van a pályán, hogy már az én drága nagymamámnak is a kedvence volt, holott már én is közelítek az 50 felé.

Felfoghatatlan, mint a Stones. El sem tudom a képzelni a földi létet ezek a fazonok nélkül. Hány generáció nőtt már fel úgy, hogy a világ legtermészetesebb és magától értetődő dolga, hogy a Rolling Stones vagy jelen esetben Tom Jones léteznek és alkotnak. És már az előttem lévő generációnak is legendák voltak ezek előadók. Olyan természetes ez, mint a levegővétel, mert olyan ember talán már nem is él földön, akik el tudnák mesélni, milyen volt az élet eme előadók nélkül.

Szóval egy ekkora legenda látogatott el Budapestre az MVM Dome színpadjára, hogy bő fél évszázados karrierjét tálcán kínálja fel nekünk, olyan hanggal, ami számomra a világ legjobb hangja. És ez most nem ilyen klisé meg nagyotmondás, tényleg a legjobb hangú énekes a Föld nevű bolygó összes lakosa közül, és pont. Nem véletlen, hogy az angol The Voice műsorában ő az egyik mentor. Nem egy előző évben felfedezett egyslágeres instaceleb, hanem egy olyan zenei tekintély, aki véleményének súlya van és nem csak a szellő lobogtatja a pofáját.

A tavalyi, 2022-es koncert lett pótolva, ugyanis akkor a koncert napján derült ki, hogy betegsége miatt nem tud fellépni és le kell mondania az előadást. De most, 2023 július 1-én itt van és várja a közönség. A színpad elég puritán, pár lámpa, a hangszerek és kivetítő. Semmi felesleges lacafaca, hisz olyan torok fog énekelni a mikrofonba, amihez nem kellenek elterelő hadműveletek.

Este 20 órakór felbiceg a színpadra Sir Tom Jones, leül egy bárszékre, megszólal az I’m Growing Old című dal és a nézőtér az első énekhang után elalél. Minden testrészemen égnek állnak a szőrök. Ilyen hang 83 évesen nem létezik, ilyen nincs. Olyan természetességgel énekel, amilyen nekem a járás. A számok közötti felvezetésekben is olyan a beszédhangja, amit több mai előadó még kiénekelni sem tud. És nem vagyok elfogult, mert nem tartozom a feketeöves rajongók közé, én csak szimplán szeretem a dalait és a hangját. Akik olvasták már pár régebbi írásomat, tudhatják mennyire szeretek fikanidzsát játszani, és nevén nevezni a dolgokat, miszerint ami szar, az szar. Nem kell széppé tenni. Ilyen volt például a Mötley Crüe koncert, ami életem egyik legrosszabb zenei élménye volt, és ITT olvasható. A színpadkép nagyon tetszik a maga egyszerűségével. Pont annyi, amennyi egy ilyen koncerthez kell. Se lézer, se túlgondolt videók a kivetítőn, se semmi felesleges bohóckodás. Itt kérem egy komoly ember áll a deszkákon. 

A harmadik és negyedik dal máris két igazi sláger volt, az It’s Not Unusual majd a What’s New Pussycat, amelyektől a közönség hatalmas ovációba tört ki. Sok dal eredeti előadójáról is megemlékezett a számok között, ami roppant szimpatikus, és ez is mutatja, mennyire megkerülhetetlen figurája a világ könnyűzenei forgatagának.

A hang mellett ki kell emelni a zenészeket is, mert olyan mértani pontos oktatás volt, amiről tényleg csak szuperlatívuszokban lehet írni. A hangosítás kicsit halk volt, de az első pár dal után rájöttem, hogy csupán azért, mert Sir Tom Jones a kora miatt már nem tud olyan hangosan énekelni, mint fénykorában. És ez természetes, ezért utólag azt tudom mondani, a technikusok minden apró részletre figyeltek a tökéletes koncertélmény megteremtéséért. Volt boggie-woggie, rock&roll, pop, rock, funky, disco és blues is az esti terítéken. Tom minden műfajban otthonosan mozog, nem lehet azt mondani rá, hogy csak egy stílust tud. Ő, amit nagyon tud, az az éneklés, és ezt hibátlanul megkaptuk az este folyamán, egy hamis hangot nem lehetett felfedezni. És bár heteró vagyok, úgy gondolom, még mindig van sármja az öregnek, mert olykor a színpad elé tömörülő rajongók felé el-el dobott egy kacsintást vagy mosolyt, ami még őrzi szívtipró sugarát. Bár a buli ültetett volt, de senki ne gondolja, hogy a nagy klasszikusok alatt lehet nyugodtan ülni. Jár a láb, a fej és hát mégiscsak maga Tom Jones énekel.

Az egész este egy amolyan Best Of műsornak felelt meg, de sajnos a két kedvencem valamiért nem fért be a repertoárba. A She’s a Lady és a Help Yourself nekem nagyon hiányoztak. Viszont volt Kiss, Sexbomb, If I Only Knew, Delilah és zárásként minden Rock and Roll dal alapja, a Johnny B. Good mosta fel velünk a padlót. Az én egyik legnagyobb hősöm Chuck Berry, és sokan próbálják eljátszani ezt az alapvetést, de a legtöbbnek beletörik a bicskája, mert valami mindig hiányzik belőle, az a picike stenk, viszont az általam eddig hallottak közül ez volt messze a legjobban előadva, mert nem akartak pluszt kihozni belőle, hanem úgy autentikusan, ahogy meg lett az írva.

Tehát Tom Jones nem akart több lenni, nem akart fiatalabbnak látszani, nem akart semmi mást, csak elénekelni a dalait úgy, ahogy mindig is tette: Tökéletesen! Ez az este pedig tökéletes volt, mert kaptunk egy olyan koncertet, ahol a zene és az ének volt a fontos. Előszeretettel nyúlok vissza Ford Fairlane film idézeteihez:

  Julian Grendel:

- Maga nincs tisztában azzal, hogy a mi cégünk ebből a puhapöcsből egy platinalemezes sztárt fog csinálni, akitől elélveznek a kiscsajok. Pedig maga igazán tudhatná, hogy a popszakmában sokminden fontosabb, mint maga a zene. Azt a legjobb kikapcsolni. Ajánlom helyette Stravinskyt és Wagnert.

Ford Fairlane:

- Én meg ajánlom a Smith & Wesson-t.

Nem kellett se a zenét, se az éneket kikapcsolni, mert a színpadon minden az volt, ami, és ez a mai világban ritka, ha valami vagy valaki nem akar mást mutatni, mint ami valójában. A showbusiness tud így is kiválóan működni. A két órás koncert minden pillanata a helyén volt és csak azt tudom végkövetkeztetésnek leírni, hogy örüljünk, amíg egy planétán élhetünk olyan emberekkel, mint Sir Tom Jones.

Fotók: Tom Jones Facebook