Music Backstage: Üdv újra nálunk! Márciusban jártatok Magyarországon és teljesen szerelembe estetek Budapesttel. A Szigetes koncert után Lengyelország lesz a következő állomásotok, lesz kis időtök a városban maradni?

Sebastian Danzig: Igen, két éjszakát itt töltünk, szóval lesz időnk várost nézni.

Emerson Barrett: Már várjuk, hogy végigkóstoljuk a hagyományos magyar ételeket.

Remington Leith: Prágából érkeztünk ide, mindig igyekszünk magunkat mélyen beleásni a kultúrába, most sem lesz másképp.

Music Backstage: Van olyan hely, ami annyira tetszett, hogy visszatértek hozzá a napokban?

Sebastian Danzig: Biztosan visszamegyünk a Parlamenthez és a Budai várhoz.

Emerson Barrett: Én a Halászbástyát is nagyon szeretem, várom már, hogy felsétálhassak.

Music Backstage: Nagyon fiatalon lettetek híresek. Mi tartott benneteket két lábbal a földön?

Remington Leith: Én nem érzem, hogy kifejezetten híres lennék.

Sebastian Danzig: Nekünk ez az egész csak a zenéről szól, sosem éreztem, hogy megelégedtünk volna azzal, amit csinálunk. Mindig a következő lépéseket tartjuk a szemünk előtt. Az első albumunk megjelenése óta egy percre sem dőltünk hátra. Nagyon hálásak vagyunk a rajongóinknak, annak, hogy beutazhatjuk a világot és teltházas koncerteket adhatunk.

Emerson Barrett: Nem érezzük a dolog mélységét. Persze, voltak pillanatok, amikor nagyon menőnek éreztük magunkat.

Sebastian Danzig: Igyekszünk mindig rácsekkolni a másikra, és ha olyan a helyzet, visszarángatni egymást a földre.

Music Backstage: Idegesek vagytok még, mielőtt színpadra álltok vagy teljesen elmúlt a lámpaláz?

Sebastian Danzig & Emerson Barrett: Nem igazán.

Remington Leith: Régebben hiperventilláltam, pánikrohamaim voltak a koncertek előtt, de abban a pillanatban, ahogy felmentem a színpadra, minden rendben lett.

Emerson Barrett: Sok múlik azon, hogy hol lépünk fel, Los Angelesben, a szülővárosunkban például kifejezetten stresszes. Ezeken a koncertejeinken 2-300 ember lézeng a backstageben, fogalmunk sincs arról, hogy kicsodák, és ellopják a piánkat. Az olyan helyeken, mint például Magyarország, kifejezetten nyugodt a közeg.

Music Backstage: Nemrég beszélgettem egy rajongótokkal, aki azt mondta, hogy megmentettétek az életét. Mikor fogtátok fel először, hogy a zenétek mekkora hatással van idegenekre?

Sebastian Danzig: Nagyon sokat turnéztunk előzenekarként, ekkoriban kezdtünk találkozgatni a rajongóinkkal a koncerthelyszínek előtt. Ekkor volt először lehetőségünk arra, hogy beszélgessünk velük, meghallgassuk a történeteiket, és azt, hogy mekkora hatást gyakoroltunk rájuk. Sosem lehet ehhez igazán hozzászokni, őrület hallani, hogy az, amit a testvéreimmel létrehoztunk, átsegítetett valakit egy nehéz időszakon.

Emerson Barrett: Nagyon nehéz kapcsolódási pontokat találni az életben, ezért is kezdtük kiépíteni egy saját világot magunknak. Megtiszteltetés, hogy ilyen sokan tagjai a családunknak.

Remington Leith: Én akkor fogtam fel igazán, amikor megjelent a Lonely című dalunk, rengeteg szívmelengető reakciót kaptunk, üzeneteket arról, hogy kinek mit jelent ez a szám.

Music Backstage: Biztosan óriási gyűjteményetek van rajongói ajándékokból. Mi volt a legemlékezetesebb dolog, amit kaptatok?

Sebastian Danzig: Egy egész garázsunk tele van velük! A rajzokról mindig eldobjuk az agyunkat, elképesztően tehetségesek, de imádunk leveleket is kapni. A legfurább dolog, amit valaha kaptunk, talán egy sétapálca volt, amit ha szétszedtél, egy kés volt benne.

Emerson Barrett: A legtöbben tudják, hogy miket szeretek, szoktam kapni maketteket, könyveket, tollakat, régi bélyegeket. Van egy egész szobám tele antik dolgokkal, oda gyűjtök mindent, még teleszkóp is van az ablakban.

Remington Leith: Gyerekkoromban volt egy kis babatakaróm, még néhány évvel ezelőtt is minden éjjel azzal aludtam. Pár évvel ezelőtt megjelent egy lány a floridai koncertünkön, ugyanazzal a takaróval, azt hittem, elsírom magam, annyira örültem neki.

Music Backstage: Mindhármotoknak gyönyörűek a tetkói. Rá vagytok függve egy tetoválóművészre vagy teljesen random helyekre jártok varratni?

Emerson Barrett: Most van egy Franco nevű srác, akinek nagyon ráálltam a munkáira, de korábban ahogy utazgattam, gyakran tévedtem be szalonokba, utoljára talán Amszterdamban varrattam.

Music Backstage: Ki a legnagyobb divatikonotok?

Emerson Barrett: Twist Olivér!

Sebastian Danzig: David Bowie-t imádom, de Rod Stewartot is.

Music Backstage: Hogy írnátok le a hamarosan megjelenő Fever Dream albumot három szóban? A “best album ever” - valaha volt legjobb album - mellett, persze.

Emerson Barrett: Kiváló művészeti alkotás.

Remington Leith: Reményeim szerint gyönyörű.

Music Backstage: Miről fog szólni az albumhoz tartozó képregény?

Emerson Barrett: A Fever Dream voltaképpen a folytatása lesz annak a történetnek, amit a videoklipben elkezdtünk. A történet leginkább a Squid Game-hez fog hasonlítani, egy teljes univerzumot építettünk fel rá.

Music Backstage: Biztosan egy nagyon hosszú ötletelés kellett hozzá.

Emerson Barrett: Az egész életemet ezzel töltöttem.

Music Backstage: Hogyan történik nálatok a munkamegosztás? Amikor legutóbb beszéltem veletek, Remington mesélte, hogy a turnévizuálok megalkotásához csak morális támogatást és a nasikat nyújtotta.

Sebastian Danzig: Mindenkinek megvan a saját szerepköre, én leginkább az üzleti dolgokkal foglalkozom, Emerson mindennel, ami művészet, Remington pedig a zenei agy a bandában.

Emerson Barrett: Kellett egy kis idő, hogy rájöjjünk, hogy mindhárman ugyanazon projekt különböző szegmenseinek vagyunk a megszállottjai. Imádok együtt dolgozni és kreatívkodni a két bátyámmal, egymás legnagyobb rajongói vagyunk. Ahogy felnőttünk, megtanultuk tisztelni a másik teritóriumát és adni egymás alá a lovat. Imádjuk az életünket.

Remington Leith: Merch dolgok? Emerson feladata. Biznisz cuccok? Sebastian megcsinálja. Zene? Rohadt jó szöveget írok rá!

Music Backstage: Játsszátok ma este a Tonight Is The Night I Die-t?

Emerson Barrett: Vicces, hogy mindenki ezt a dalt várja a legjobban, de a fesztivál setben nincs benne. Ha február 24-én visszajövünk a Barba Negrába, egészen biztosan eljátsszuk majd.