A 2020-ban megrendezett VII. Országos Hajnóczy Péter-konferencia témájául a téboly és a terápia kettősét választották a szervezők. A járványhelyzet miatt online zajló találkozó előadásai 2023-ban könyvformában is megjelentek.

Kissé talán szokatlan módon, visszafelé indítjuk a kötet vizsgálatát. A szerzőket bemutató, utolsó oldal ugyanis önmagában véve reprezentálja azt a sokszínűséget, amelyet Hoványi Márton, a kötet egyik szerkesztője a bevezetőben ígér. A kétezres években Cserjés Katalin által alapított, a szerzői hagyatékot gondozó szegedi Hajnóczy-műhely tagjain kívül az irodalom-, kultúra- és a jogtudomány felől érkező doktoranduszok nevét olvashatjuk, de mások mellett Németh Zsófia mentálhigiénés szakember és Srádi Péter pszichiáter szakorvos is hozzájárult a gyűjteményhez egy-egy tanulmánnyal. A közreműködők perspektívájának e változatossága lehetővé teszi a Hajnóczy-életmű különböző tudományágak felőli olvasását, amit ugyan keretek közé szorít a konferencia hívószavai által kijelölt tematikus megkötés, mégsem akadályozza az értelmezési szempontok szabad áramlását.

Az irodalomtudományos megközelítésű értekezések mellett remekül megférnek a lélektant, a jog- vagy a történettudományt bevonó fejtegetések.

Egy kevésbé átgondolt koncepcióban könnyen széttartást eredményezhetne az interdiszciplinaritás ilyen mértékű megjelenése. A téboly menyasszonya szövegei azonban egymással termékeny párbeszédet folytatnak, ami jelentős mértékben köszönhető annak, hogy a tanulmányok minden esetben lefektetik a vizsgálódás alapjául választott diszciplína szabályait, e keretrendszerek pedig megakadályozzák az esetleges ütközéseket az elemzések között. A négy nagyobb egységre tagolt szerkezet szintén a széttartás ellenében hat: az első, Nyelvében fél a nemzet című részben a hangsúlyosan irodalomtudományos szövegek kapnak helyet, melyek elsősorban azzal foglalkoznak, hogyan kapcsolhatók az őrülethez Hajnóczy retorikai és poétikai eljárásai. A „Géza, kék az ég” palindróma jelölte fejezet két írásában – Srádi Péter és Izsák-Somogyi Katalin tanulmányai – a lélektani irányultság dominál, különös tekintettel az írásra mint terápiás, reparációs kísérletre. Az Életműbaj középpontjában a Hajnóczy által publikált, viszonylag már sokat elemzett szövegek állnak, a jól ismert írásokhoz azonban új, eddig kevéssé alkalmazott vizsgálati szempontok társulnak. Végül a Bolondról jót vagy semmit a hagyatékból előkerült, posztumusz művekkel foglalkozik: Borbíró Aletta A nagy jógi légzés kapcsán többek között arra világít rá, hogy a novella érzékletesen reflektál a Kádár-kori szociális és egészségügyi ellátás visszásságaira; Németh Zsófia a Dinamit című drámán végez „szövegdetonációs” kísérleteket, kitérve például az írásmű tébolyt idéző ritmusára; Somogyvári Lajos pedig a kötet utolsó tanulmányában a történettudomány segítségével közelít Az elkülönítőhöz.

Közös metszetek

A változatos írásokat elsősorban a téboly-terápia fogalompár tartja össze. Emellett a tanulmányok hivatkozásaira pillantva egyértelműen kirajzolódik egy közös, egységesnek mondható szakirodalmi bázis, amely kijelöli a Hajnóczy-recepció, illetve az őrület irodalmának kánonját. Előbbinek gyakran hivatkozott műve Németh Marcell Hajnóczy-monográfiája, de Reményi József Tamás, valamint a kötetszerkesztő Hoványi Márton és Cserjés Katalin is visszatérő lapalji vendégek. A szerzők számot vetnek a recepció alakulástörténetével is – Pótor Barnabás tanulmányában például felvázolja az életmű Hajnóczy halála után kialakult felosztását, mely az oeuvre későmodern paradigmába illeszkedő realisztikus, szociografikus írásait elválasztja a szövegszerűbb, a valóság leképezésétől erőteljesebben elszakadó szövegektől –, ugyanakkor vitatkozni sem félnek egy-egy korábbi megállapítással. A téboly témakörében egyértelműen Michel Foucault a legtöbbet említett szerző, hiszen a francia gondolkodó több írásában is rávilágított őrület és irodalom diszkurzív kapcsolatára.