MegMinden
2023-10-13

Kutatás

(greendex.hu)

Mennyit kell lépcsőznünk az egészségünkért?

Több mint 12 éves kutatási eredményekre alapozva egy új vizsgálat szerint nem is kell olyan sok lépcsőfokot megmásznunk azért, hogy csökkentsük a szív-és érrendszeri betegségek kockázatait.

Dobson Szabolcs, gyógyszerengedélyeztetési szakértő írt arról, hogy a lépcsőzés kifejezetten hatékony lehet a szívbetegségek megelőzéséért folytatott küzdelem során:

„Egy új angol vizsgálat szerint napi 50 lépcsőfok megmászása több, mint 20 százalékkal alacsonyabb ateroszklerózisos szív- és érrendszeri kockázattal jár együtt, beleértve a koszorúérbetegséget és az érelzáródás miatti szélütést azokhoz képest, akik sosem lépcsőznek. Mindezt egy középértékben 12,5 éves követési időszak után állapították meg. Azoknál viszont, akik időközben abbahagyták a lépcsőzést, a kockázat nagyobb volt, mint a lépcsőt sosem mászóknál; vélhetően a lépcsőzés kerülése egészségi problémákkal függött össze.”

Egy szintén friss kutatás is megerősítette a mozgás fontosságát, és úgy találták, hogy az erős combizomzatú embereknél kisebb valószínűséggel alakul ki szívelégtelenség a szívinfarktus után, az Európai Kardiológiai Társaság (ESC) Heart Failure 2023 tudományos kongresszusán bemutatott kutatás szerint.

szívinfarktus a szívelégtelenség leggyakoribb oka; szívroham után körülbelül a betegek 6-9 százalékánál alakul ki ez a kórállapot. Korábbi kutatások kimutatták, hogy az erős négyfejű combizom alacsonyabb halálozási kockázattal jár a koszorúér-betegségben szenvedő betegeknél.

Az eredeti írást itt találja.

FUTURE OF DEBRECEN CSALÁDI NAP A SZIGET-KÉKBEN

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek