Most, hogy sajnos hivatalosan is bejelentették Suhajda Szilárd magyar hegymászó utáni kutatás felfüggesztését a Csomolungmán - de még reménykedve abban, hogy valami csoda folytán épségben előkerül az elkövetkező 24 órában (és együtt aggódva / imádkozva megmeneküléséért Szilárd családjával) - érdemes kicsit foglalkozni az annyi drámát okozó Mount Everest történetével is.

A tényt, hogy a Föld legmagasabb pontjáról van szó, legelőször 1856-ban rögzítették és magasságát akkor 8840 méterben határozták meg (a tengerszinttől). Innentől kezdve a világ figyelme a hatalmas tibeti hegyvidék felé fordult, ahol ismertté kezdett válni az ott élő serpa nép is. A különleges etnikum Nepál hatalmas hegyei között él már a XII. század óta és leginkább arról híres, hogy kitűnően bírja a magas-hegyi viszonyokat (az extrém hideget, az oxigén-hiányos közeget, a különleges légnyomás-értékeket és a lehetetlen terep-viszonyokat) így a serpák hatékony segítői az odaérkező európai hegymászóknak. Számukra a Csomolungma szent hegy, melynek neve a nyelvükön azt jelenti: "világ anyja". Az európaiak 1856-ban nevezték el a hegyet Mount Everest -nek (bár valójában csak 1865-től terjedt el az a megnevezés), mégpedig egy bizonyos  Sir George Everest brit ezredes után, aki 1852-ben hadmérnökként kutatta a hegy méreteit. Azóta mindkét elnevezés - a Csomolungma és a Mount Everest is - használatban van.

Az első hegymászó, aki a világ tetejére tette lábát, az új-zélandi Sir Edmund Hillary volt, aki 1953 május 29-én egy nepáli serpa, bizonyos Tenzing Norgay kíséretében érte el a csúcsot. Ettől az évtől kezdve sorra indultak hegymászók az Everest meghódítására. Eddig körülbelül 4 ezer ember jutott fel a világ tetejére (a legfiatalabb 13, a legidősebb 80 éves volt). A legelső nő, akinek a hegy megmászása sikerült Tabei Dzsungo japán hegymászónő volt, aki 1975 május 16-án érte el a csúcsot. A 4 ezer sikeres hegymászó között csak 193 olyan személy akadt az elmúlt 70 évben, aki oxigénpalack nélkül teljesítette a mászást. Legelső közülük 1978-ban Reinhold Messner volt, aki Peter Habler társaságában érte el a hegytetőt plusz-oxigén nélkül. (Suhajda Szilárd szintén oxigénpalack nélkül indult mászásra.) Ami a magyarokat illeti: először Erőss Zsolt jutott fel a Mount Everest tetejére, mégpedig 2002 május 25-én.

A Csomolungma megmászása hatalmas teljesítmény és hihetetlenül veszélyes vállalkozás is, amit jelez az is, hogy 1953 óta összesen 320 -an haltak meg a hegyen. Közülük 12-en csak az idei szezonban. A levegő oxigéntartalma 8 ezer méter felett a megszokottnak csak 30%-a, a hőmérséklet télen mínusz 50 fok (de jelenleg is mínusz 30 fok körüli, ami a helyiek szerint az évszakhoz képest extrém hidegnek tekinthető). A hihetetlen hideg először a test perifériális részeit "támadja meg" így az orr és ujjak (kéz és lábujjak) lefagyása fordulhat elő. Mindezekhez a nehézségekhez társulnak a hihetetlenül erős szélviharok is, melyeknél a szél sebessége eléri a 200 km/órát. Óriási a hó, rengeteg a meredek sziklafal, az extrém emelkedő, így bizonyos szakaszokon minden méter megtétele tízszer akkora erőfeszítést igényel, mint bárhol máshol a Földön. Óriási veszélyt jelentenek a lavinák, jég-csuszamlások is, melyek rengeteg hegymászó halálát okozták már. De 8 ezer méter felett a halál akkor is előfordulhat, ha valaki egyszerűen csak megpihen (tovább mint szabadna), mert az extrém körülmények agy- és tüdő ödémát okozhatnak. Ezért is nevezik ezt a magasságot "halál zónának" a mászók.

Ami a megmászás menetét illeti: egy amatőr számára több tízezer dollárba kerül egy ilyen "túra" nem számítva a felkészülést odahaza. A legtöbb csúcsra-induló először Nepál fővárosába érkezik, az 1355 méter magasan fekvő Katmanduba. Innen három szakaszban zajlik a mászás mely összesen 60 napot vesz igénybe a csúcsig. A legelső szakaszban a hegymászó-csoport eljut az 5100 méter magasban lévő alaptáborig, ahol megkezdődik az akklimatizációs időszak, mely legalább 30-40 nap kell hogy legyen. Ezen időszakban szokik hozzá a szervezet az extrém körülményekhez (hőmérséklet-nyomás-oxigéntartalom). Ezt követi a legintenzívebb időszak, az a 7 nap, amíg a hegymászó-csoport feljut a csúcsra. (A csúcsról az alaptábor visszafelé már csak 5 napot igényel.) A csúcstámadás egyik legnehezebb része az úgynevezett Hillary-lépcső, egy 12 méter magas, majdnem-függőleges sziklafal a csúcs alatt, melynek leküzdése óriási próbatétel még a tapasztalt mászóknak is. (Itt látták utoljára Szilárdot.)

A sikerhez 3 dolog szükséges: tapasztalat (főleg a túra-vezető részéről), fizikai felkészültség (minden résztvevőtől) és megfelelő időjárás (Istentől). Ha ezek közül bármelyik hiányzik, kudarccal végződhet a csúcstámadás. A "kudarc" pedig eddig 320 ember esetében halált jelentett. Az egyik leghíresebb katasztrófa 1996-ban történt, amikor egyszerre nyolcan vesztek oda a Csomolungma csúcsára tartva egy extrém hóvihar miatt. Az esetről 1996-ban film is készült Baltasar Kormákur rendezésében (Jason Clarke, Sam Worthington, Josh Brolin főszereplésével), a film címe stílusosan: Everest.

Az idei esztendő is ugyanúgy "katasztrófa-évként" vonul be a Mount Everest történetébe az eddigi 12 haláleset miatt (nem tudva jelenleg, hogy mi Suhajda Szilárd sorsa), mint az 1996-os év, amikor 15-en estek a hegy áldozatául (közülük nyolcan az említett, tragédiában). Szilárdról az utolsó hírt egy másik hegymászó csoport adta csütörtökön [május 25.] mely arról számolt be, hogy messze letért a megszokott útvonalról és rossz fizikai állapotúnak tűnt. Ezt követően indult egy serpa-csapat a megmentésére, mely abban bízott, hogy szombaton - a három kint töltött éjszaka dacára - életben találja majd Szilárdot. Egyelőre azonban (szombat kora-délutánig) nem bukkantak nyomára. Érthetetlen, hogy miért távolodott el a megszokott útvonaltól, mellyel nagyon megnehezítette saját megtalálását. 

A Mount Everest a hó és jég birodalma, meghódítása pedig az emberi kitartás, elszántság és erő jelképe, melyet csak nagyon kevesek tudnak teljesíteni.