Az apaság fontos témájáról egyre jobb filmek születnek. A hazai piacon idén elképzelhető, hogy a Szia, Életem! viszi majd a prímet.

Évekkel ezelőtt bőszültem fel azon (először), hogy a gyermekvállalási kedvet miért a nőkben igyekszik növelni a világ. Huszonévesként évek óta kapacitálva érzem magam, hogy gyereket vállaljak: támogatások, kedvező hitelek, adóvisszatérítések várnának rám a gyermekágyi boldogság mellett. Úgy győzködnek, mintha csak rajtam múlna, akarok-e gyereket. Arról nem beszélnek, hol van az a velemkorú férfi, aki ideiglenesen félreteszi a karrierjét, a haverjait, a hobbiját és alapvetően sokféle igényét, hogy a kisgyermekes életmódot választja. Biztosan van ilyen ember, mert magam is ismerek – a kiterjedt ismeretségi körömben kettőt. (Rájuk is furcsán néz a baráti kör.) Az apává válás mielőbbi fontosságát mégis kevésbé tematizálja a politikai kommunikáció.

Nem így a média és a mindennapok. A valóságban ugyanis az apaság egyre inkább téma: lépten-nyomon előkerül a tévében, lapokban, az életben.