A betegséggel s annak várható kifutásával történő szembesülés brutális sokkját igyekeztem hasonlóan brutális stiláris eszközökkel megjeleníteni. – Keresztury Tiborral Hűlt helyem című regényéről beszélgettünk.

Alanyi lelki alkatodra a könyveidből legalábbis következtethetünk. Arról talán kevesebbet tudunk, a szorongás mennyire befolyásolja a munkádat, közelebbről: az írás során, annak folyamatában milyen szerepet játszik?

Egyszerre bénít és inspirál. Az evvel járó légszomj, a leizzadás és az összeugró gyomor enyhén szólva nem teremt ideális munkafeltételeket – ha avval vagy elfoglalva, hogy fel bírj reggel kelni, és ha ez sikerül, kapj levegőt, másodlagos lesz az aznapra kitűzött munkaterv. Másrészt a gyakorlat, a sokéves tapasztalat azt mutatja, hogy az akkut szorongás leküzdésének egyetlen eszköze és módszere éppenhogy a munka, ami esetemben írást, szerkesztést és olvasást jelent.

 Megboldogult ifjúkorom legnagyobb tévedése az volt, hogy a szorongás oldására hatékony lehet az alkohol tartalmú italok bevitele; ennél fogva egy idő után nem örömből vagy szórakozásból, tehát nem jókedvemben ittam, hanem valami – a szorongás – ellen.

Ez pedig kontraproduktívnak bizonyult: nem feldobott, hanem levitt, iszonyatosak lettek a pszichológiai költségei, ami nyilvánvalóan gátolt, megnehezített bárminemű alkotói folyamatot. Azt nem merném kijelenteni, hogy a közel húsz éve tartó absztinenciám megoldott mindent ebben a vonatkozásban, de úgy érzem – s erre tizenegy könyv és több száz publikáció bizonyíték lehet talán –, hogy sikerült az írás folyamata során a szorongást domesztikálni és tematizálni egyaránt. Ez pedig paradox módon csakis egyfajta inspiratív, motivált állapot talaján történhetett…