MegMinden
2021-06-17

Vass Márton

(haon.hu)

Új nagylemezén a lelki spiritualitás is fontos szerepet játszik

Aktív alkotással töltötte a pandémia időszakát is a debreceni születésű Marton Vass, akinek július 2-án jelenik meg a 11 számos, elektronikus rap-pop stílusú nagylemeze.

A polgári munkája mellett dalszerzéssel és zenéléssel is foglalkozó fiatalember a Napló érdeklődésére elmondta: ezúttal olyan markáns, tempós zenék készítésre törekedett, amelyeknek fülbemászóak a refrénjeik, s a daloknak úgymond van elejük és végük.

Lényegre törő szövegek

Célja volt továbbá, hogy a szövegek is lényegre törőek legyenek. Ezeket szintén ő írta (egy amerikai barátja segítségével), és egyebek mellett az emberi lét válságával, valamint a belső változásra törekvéssel kapcsolatban fogalmazta meg bennük a hangsúlyozottan optimista és jobbító szándékú gondolatait annak kifejezéseként, hogy szeretné, ha a világ változásai is pozitív fordulatot vennének. Nem véletlen tehát, hogy a dalaiban a lelki spiritualitás is fontos szerepet játszik.

Mint megtudtuk, Marton nemcsak a dalokat írta és adja elő, hanem a felvételeket is ő készítette a saját stúdiójában. Minden hangszert, illetve dallamot ő játszott fel, és a keverés is saját munkája. Mindehhez nagy hasznát veszi annak, hogy az énektanulmányai mellett több zenei iskolát is elvégzett, immár pedig hangtechnikusi képesítést is szerzett.

 

Az eredeti írást itt találja.

Baleset történt szerda délután a 47-esen

Megoldások

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek