MegMinden
2021-05-30

Tasnádi Péter

(atv.hu)

„Korai az örömük azoknak, akik nem kedvelnek”

Szabadon engedése után videón jelentkezett a volt maffiavezér - írja az Index.

Mint ismert, a Terrorelhárítási Központ egyik felszámoló egysége fogta el Budapesten Tasnádi Pétert, akit Szolnokra, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányságra vittek. Csoportosan elkövetett önbíráskodás miatt gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a Terrorelhárítási Központ és a Készenléti Rendőrség munkatársainak közreműködésével három személyt fogtak el. Azt egyelőre nem közölték, hogy a gyanúsítás szerint Tasnádinak milyen szerepe volt az ügyben.

A Magyar Nemzet értesülése szerint ugyanakkor egy jászsági településen élő házaspár között válásukat követően vagyonjogi vita alakult ki. A nézeteltérést a volt férj úgy kívánta rendezni, hogy egy budapesti személlyel felvette a kapcsolatot, aki több társával és a volt házastárssal együtt a sértett lakcímére ment. Ezt követően rábírták a sértettet arra, hogy a volt férj használatában lévő egyik helyiségéért cserébe havonta készpénzt fizessen.

Végül Tasnádit a bíróság péntek este hazaengedte, ám elrendelte bűnügyi felügyeletét, azaz szabadlábon védekezhet, viszont nyomkövetőt kell hordania, és Pest Megyét csak engedéllyel hagyhatja el.

Szabadon engedése után publikált videójában Tasnádi kijelentette, az önbíráskodás vádja alaptalan, ugyanis ő csak békéltetni ment a válófélben lévő párhoz. Így azon az állásponton van, hogy nem fogják elítélni. „Mindenkinek csak azt tudom mondani, azoknak is, akik kedvelnek, és azoknak is, akik nem szeretnek, hogy véleményem szerint ebből nem lesz ellenem ítélet, úgyhogy nyugodjanak meg azok, akik szeretnek, és korai az örömük azoknak, akik nem kedvelnek” – idézi az Index a videóban elhangzottakat, hozzátéve, Tasnádi arról is beszélt, telefonját március 8. óta lehallgatják, és soha nem fogják befejezni.

Az eredeti írást itt találja.

Biogáz előállítására dogoztak ki új módszert magyar kutatók

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek