A jegyszedő nénik nem szóltak semmit, örültek, hogy mentünk.

Miközben peregtek a filmszalagok, sokszor felnéztem a vetítő fényútjára, ahol a terem apró porszemei játszottak, ahogy a filmkockák is a lelkünkkel és a szívünkkel.

Olyankor kicsit boldognak érezhettük magunkat és lehettünk az életünk főhősei, hősszerelmesei, detektívjei, világot megmentői. Majd az este homályában hazasiettünk, megvettem a „Patika parkban” álló rikkancstól az Esti Hírlapot és hazafelé elolvastam, hogy egy kicsit felnőttnek érezzem magamat.

Ezt éreztem most is a Magyar Filmszüret napjai alatt. Miközben peregtek a filmkocák, néztem a fénycsíkot, ahogy vetítővásznat el akarja fedni az apró porszemek játéka közben, hogy a film is elfedhesse az életünk rossz perceit, és egy kicsit újra szuperhősök, hősszerelmesek, hitében megingathatatlan emberek, kalandorok lehessünk együtt nevetve és sírva a többi szeretetre és kalandra éhes nézőtárssal. Csak arra a 2-3 órára, amit ott töltünk a moziban.

Hogy a világot kizárhassuk, mert az Apolló Mozi a boldogág és a nyugalom szigete, ahogy egykor, miközben….

Heller Zsolt

Fotók: Czinege Melinda