Az In Utero minden idők egyik legjobban várt lemeze lett már akkor, amikor még a címét sem tudta senki. A Nirvana harmadik, egyben utolsó nagylemezének története tele van érdekességekkel, furcsaságokkal és tömegek által még fel nem fedezett összefüggésekkel. Ezeket megismerve pedig kirajzolódik egy kép, ami alapvetően megváltoztathatja az albumról kialakított képünket.

Kiskamaszként ez az album volt maga a megtestesült végszó, ami egyértelmű üzenetet hordozott magával: Kurt Cobain búcsúzik. William S. Burroughs, a világhírű író – akivel Cobain közösen alkotott egy bizarr művet – hosszú ideig kutatta a rejtett üzeneteket az In Utero dalszövegeiben, ami a lemez megjelenése után kevesebb, mint nyolc hónappal bekövetkező öngyilkosságra utalhatnak. De nem talált semmit az általános kétségbeesésen kívül. Azt meg az első és egyetlen találkozásuk alkalmával is megállapította már. Cobain 1993 októberében látogatta meg az idős művészt otthonában, az In Utero turné közben.

Az album kétségkívül válasz volt a Nevermind sikerére, a felhajtásra, erős üzenet a médiának, családtagoknak, rajongóknak és úgy az egész világnak. Viszont elmélyülve a Nirvana-dalok történelmében, hamar látni lehet, hogy a megjelent tizenkét dal nagy része már a Nevermind előtt létezett valamilyen formában, így a nagy reakció, a várva várt harmadik lemez nem pont a dalokban hozott újat, ellenben szinte minden másban igen: kiforrott, sokszor erősen átírt dalszövegek, brutális vagy épp brutálisan szép hangzás, zavarba ejtő artwork vagy épp egy korát megelőző videóklip. Az egész egy csomagban nagyon mély és nagyon komplex lett, miközben ”csak” javarészt régi ötleteket dolgoztak ki fantasztikus módon. Az egyik nagy kivétel épp az első kislemezként megjelent Heart-Shaped Box, amely a In Utero 30. évfordulója alkalmából megjelenő cikksorozat felvezető része volt.

Az első dátum az In Utero kapcsán minden kétség kívül 1990. szeptember 25., ugyanis aznap két fontos dolog is történt a zenekar életében. Előbb Seattle-ben, a The Dutchman nevű klubban Cobain és Krist Novoselic egy meghallgatás keretében találkoztak Dave Grohl dobossal, aki játszott nekik egy kis ízelítőt a ”BLEACH” album dalaiból. A Michael Azerrad által írt első hivatalos zenekari könyvben Novoselic úgy nyilatkozott az esetről, hogy két perc után tudták, hogy ő a tökéletes választás. Cobain még aznap visszautazott Olympia városba, ahol a helyi művészeti főiskola, az Evergreen State College közösségi rádiójában, a mai napig működő KAOS FM-ben élő adásban bejelentette, hogy Dave Grohl a zenekar új dobosa és azt is elárulta, hogy erről még a Sub Pop kiadó és az aktuális dobosuk, Dan Peters (Mudhoney) sem tud. Vele három nappal korábban adták életük első és egyetlen Nirvana koncertjét. Közben egy rakás új dalt mutatott be szólóban, akusztikus gitáron. Köztük szerepelt olyan, ami soha nem jelent meg stúdióverzióban (Opinion), olyanok, amelyek végül a Nevermind lemezen nyerték el végső formájukat (Lithium, Polly) és egy olyan is, ami majd csak az In Utero albumon jelent meg: ez volt a Dumb. A Boy Meets Girl című műsort az a Calvin Johnson vezette, aki korábban megalapította az Olympia környéki zenekarok támogatására létrejött K Records kiadót. Saját zenekara, a The Go Team is ennél a kiadónál volt, egyik 1989-es kislemezükön maga Cobain is gitározott, ráadásul egyetlen tetoválása is a kiadó logója volt, amelyet a bal karjára varrt saját kezűleg.

Kereken két hónappal később, 1990. november 25-én a felfrissült Nirvana Seattle-ben lépett fel, egész pontosan a The Off Ramp nevű klubban. Az addigra már egy angol turnét is megjárt zenekar nagyon sok új dalt játszott ezen a koncerten, de a legérdekesebb a záró tétel volt, amit később Radio Friendly Unit Shifter néven ismertünk meg a harmadik lemezen. A későbbi médiabotrányok idején a dal munkacíme Four Month Media Blackout és Nine Month Media Blackout voltak.

1990 telén Cobain és Grohl együtt laktak előbbi albérletében, ahol sok új dal született a hideg hónapok alatt. Olyan dalok első akusztikus demói is rögzítésre kerültek azokban a hónapkban, mint a Pennyroyal Tea és az All Apologies. Utóbbi akkor még más címen létezett: előbb La, La, La...La volt a címe, majd La La La: Alternateen Anthem.

Még mindig tartott a hideg évszak, de az új évet a Nirvana máris stúdióban kezdte, ugyanis 1991. január elsején a Seattle-i The Music Source-ban kaptak ingyenes lehetőséget néhány ötlet rögzítésére. A zenekar koncert-hangmérnöke, Craig Montgomery jó kapcsolatot ápolt a stúdió hangmérnökével, Brian Nelson-nal, így ebben az ötös felállásban láttak neki a gyors munkához. A dologról a Sub Pop sem tudott, teljesen titokban zajlott az egész. Montgomery bármilyen remek szakember is a koncertek során, hamar kiderült, hogy a stúdió nem az ő terepe, így elég nyers felvételek készültek. 1991-ben végül két dal is megjelent a Smells Like Teen Spirit kislemezen ezen munkák közül (Aneurysm, Even in His Youth), pedig itt készültek el az első stúdiófelvételei olyan daloknak is, mint a Radio Friendly Unit Shifter és az All Apologies. Ez utóbbi 2013-ban megjelent hivatalosan az album 20. évfordulós újrakiadása alkalmából.

A zenekart közben leszerződtette a Geffen, kezdtek nagyon komolyan beindulni a dolgok. Mielőtt elutaztak volna összehozni a második nagylemezt, adtak koncertet Seattle-ben, az O.K. Hotelben. A fellépést a Pennyroyal Tea élő debütálásával indították (és ezen a koncerten hangzott el először a Smells Like Teen Spirit is).

A Nirvana aztán 1991 májusában Butch Vig producerrel felvette a Nevermind dalait a legendás kaliforniai Sound City stúdióban. Viszont a felvételek elkészítése után nem utaztak egyből haza, hanem Los Angeles-ben maradtak. Ebből a május végi időszakból két remek dolog is született: egy váratlan jótékonysági koncert, amely után Iggy Pop társaságát élvezték (és még közös fotó is készült), valamint Cobain egy Los Angeles-i lakásban egy szál gitáron megírta a Rape Me című dalt, amit nem sokkal később, 1991. június 18-án a kaliforniai Santa Cruz városban élőben is bemutattak.

A nem a Nevermind albumra szánt dalok élő debütálása még abban az évben tovább folytatódott: az angliai Wolverhamptonban november 6-án eljátszották az All Apologies-t.

1992 zajosan indult. A Nevermind a listák élére ugrott, a zenekar a Saturday Night Live-ban lépett fel, Cobain Los Angelesbe költözött Courtney Love-val, előkerült a heroin, lemondtak egy tavaszi turnét, szóval tényleg kezdett nagyon hirtelen és annál gyorsabban szétcsúszni minden. De azért voltak reménysugarak is, hogy a kreativitás nem múlt el: Cobain újabb akusztikus demót rögzített Frances Farmer címen, amit a következő stúdiózás során, 1992. április 7-én a Seattle-i The Laundry Room-ban rögzítettek is demó formában Barrett Jones producer jelenlétében. Szintén ekkor vették fel a Very Ape első verzióját is. A Frances Farmer akusztikus demója végül 2015-ben megjelent a Montage of Heck: The Home Recordings lemezen, ami a Brett Morgen által rendezett Kurt Cobain:,Montage of Heck című dokumentumfilm kísérőalbuma.

Egy pillanatra érdemes visszakanyarodni a januári New York-i Saturday Night Live fellépésig, ugyanis azzal egy időben Kurt St. Thomas interjút készített a zenekarral a Geffen megbízásából, hogy egy mindent átfogó beszélgetés hanganyagát el tudják küldeni a rádióknak, ugyanis látszódott, hogy nem fognak tudni minden interjúigényt kielégíteni. A felvétel 1992 áprilisában jelent meg Nevermind, it's an Interview! címen, de tartva az eredeti tervet, nem került kereskedelmi forgalomba, csakis promóciós kiadványként készült el. Ebben a zenekar már a harmadik lemezről beszélt: Novoselic szerint nagyon különbözni fog a Nevermind-tól, Cobain pedig ezt azzal egészítette ki, hogy egészen másképp fogják rögzíteni. Később az is elhangzott, hogy vissza akarnak térni a ”BLEACH” hangzásához és felvételi módszereihez és tesztelni akarják az új rajongókat és az MTV bázist is. Szóval néhány hónappal a Nevermind megjelenése után ők már tervezték a vadabb folytatást.

1992 nyarán a zenekar pótolta a lemondott európai turnéját, a koncertkörút utolsó állomása az angliai Reading Fesztiválon volt. Csak az a fellépés megérne egy külön írást, olyan sok fontos dolog történt a színpadon és azon kívül is. Azonban az harmadik album kapcsán is érdemes említést tenni róla, ugyanis ott egy újabb új dalt mutattak be élőben. Cobain azzal poénkodott, hogy címe The Eagle Has Landed lesz, de ezt csak azért mondta, hogy a bootleg kiadványokat készítőket becsapja. Ez volt a tourette's élő premierje.

1992 őszén a zenekar visszatért a The Laundry Room falai közé és felvették a Frances Farmer következő változatát, valamint egy újabb dalt, ami a Forgotten Tune címet kapta. A két instrumentális felvétel végül 2013-ban megjelent az album 20. évfordulós verzióin.

Ezen rövid kísérletezés után jött egy komolyabb próbálkozás: a zenekar a Seattle-i Word of Mouth Studios-t választotta az új album elkészítéséhez. Ez ismerős volt számukra, ugyanis itt rögzítették a ”BLEACH” dalait (és később a Sliver című dalt is), csak akkor még Reciprocal Recordings volt a hely neve. Producer fronton is visszatértek a kezdetekhez, ugyanis Jack Endino segítéségét kérték. Ez a session lényegében egy kalap alá hozta az eddigi új szerzeményeket, így felvették a Dumb, a Frances Farmer, a Pennyroyal Tea, a Rape Me, a Radio Friendly Unit Shifter és a tourette's dalokat is és ahogyan ígérték, 8 sávos keverőpultot használtak. Viszont kicsit sem telt jó hangulatban az egész munka: Cobain meg sem jelent az első napon, később ugyan igen, de nem volt elég koncentrált. Aztán megjelent felesége és nemrég született babájuk, ami tovább rontotta a munkamorált. Közben a zenészek folyamatosan Steve Albini nevét emlegették, így hamar körvonalazódott mindenkiben, hogy itt most csak egy demózási folyamat zajlik. A felvételek nagy része az évek alatt megjelent különböző hivatalos Nirvana kiadványokon. A Rape Me itt felvett verziójának nagy részében az akkor pár hónapos Frances Bean Cobain sír, ami különösen bizarr hangulatot ad a dalnak. Az ott eltöltött két nap (október 25-26.) másik bonyodalma az volt, hogy csendháborítás miatt Endino producernek meggyűlt a baja a rendőrökkel, akik szerint a dobos túl hangos és nem játszhat ilyen hangosan.

1992 novemberében Cobain egyedül látogatott el a The Laundry Room stúdióban, ahol Barrett Jones producer segítségével rögzítette a William S. Buroughs-szal kiadni készült közös kiadvány gitár részét. Még ugyanebben a hónapban hosszú levél érkezett Steve Albini-től, amelyben felsorolja a kritériumrendszerét, amelyből kiderül, csakis nagyon komoly feltételek mellett hajlandó együtt dolgozni a zenekarral. A levél digitalizált változata a lemez megjelenésének 20. évfordulója alkalmából elterjedt az interneten (szép gerillamarketing volt, meg kell hagyni) és végül bekerült az akkori újrakiadásokba is. Ebből világossá vált Cobain és a többiek számára, hogy Albini tényleg az a makacs és magának való figura, mint amilyennek a hírek leírták őt. Kijelentette, hogy nem zavarhatja meg a felvételeket senki a kiadótól, semmilyen zeneipari seggfej nem szólhat bele a munkába, ő nem fogad el jutalékot az eladások után, a keverés azoknak való, akiknek nem tudnak jól rögzíteni és még hosszan lehetne sorolni. Akit érdekel a teljes írás, megtalálja például ITT.

De mi a nyavalya folyt ott 1992 őszén? A kiadó még a Nevermind album utolsó kislemezét adta ki épp (In Bloom, 1992. november 30.), Cobain egy mellékprojekthez vett fel gitársávot, közben készültek kiadni a karácsonyra tervezett Incesticide válogatáslemezt. Vajon minden 1992-es stúdiózást csak arra szánták, hogy a dalokon dolgozzanak és kitalálják a hangzást, amíg várnak Albini válaszára? Innen nézve nagyon úgy tűnik.

Közben Cobain újabb dalt írt és vett fel otthon, ez volt a Serve the Servants, de dolgozott még a Very Ape című dalon is. 2004-ben mindkét demó megjelent hivatalosan.

1992 telén az utolsó dalok is alakulni kezdtek: egy próba során Grohl állt elő a Scentless Apprentice alap riffjével, 1992. december 21-én pedig a Heart-Shaped Box kezdett formát önteni egy próbahelyen. Csupán ez utóbbiból, valamint a Milk It című dalból nem készült demófelvétel 1991 és 1992 során. Így jutunk el 1993-ig, amikor az év elején a zenekar visszatért Dél-Amerikába néhány koncert erejéig, de annál több is történt is velük.

ELREPÜLÖK RIÓBA

A Nirvana 1993. január 19-21. között Rio De Janeiro egyik stúdiójában, a BMG Ariola B termében újabb komoly demózási munkába látott, ahol az eddig említett dalok mellett olyan tételeket is felvettek, amelyek esetében még nem lehetett tudni, hogy az új albumra felkerülnek-e vagy sem. Ilyenek voltak például a Moist Vagina, az I Hate Myself and Want to Die, de közben jammeltek is, például a Terry Jacks-féle Seasons in the Sun-t is itt vették fel, ráadásul úgy, hogy Cobain éneklés közben dobolt, Grohl basszusgitáron játszott, Novoselic pedig gitározott. Ez utóbbi 2004 óta meg is nézhető, ugyanis megtalálható a With the Light Out kiadvány DVD lemezén. Szintén Brazíliában vették fel a nagyrészt improvizatív Gallons of Rubbing Alcohol Flow Through the Strip című szerzeményt is, amely az In Utero lemez nem észak-amerikai CD kiadásaira került fel, illetve előtte a Heart-Shaped Box csakis promóciós célokra kiadott amerikai 12”-es vinyl lemezének B-oldalára.

^{Kurt Cobain Brazíliában. Fotó: Márcia Foletto}

MIÉRT ÉPPEN MINNESOTA?

Első blikkre úgy tűnt, hogy Albini kéréseinek maradéktalanul eleget tud tenni mind a zenekar, mind a menedzsment és a kiadó. Igazából mindenki abban bízott, hogy mind Cobain, mind Albini tudja, hogy mit akar, ráadásul a kettő félelmetesen közel volt egymáshoz. Így nem csupán a megállapodás valósult meg, de még Albini javaslatait is elfogadták, így a minimális stáb mindegyik résztvevőjét ő választotta ki, ahogyan a helyszínt is. Ami a csapatot illeti, a zenekaron és rajta kívül csupán két technikai ember lehetett jelen: Bob Weston hangmérnök, akivel Albininek közöse zenekara is volt akkoriban (Shellac) és a házi hangmérnök, Brent Sigmeth. A lemez egyetlen vendégelőadója Kera Schaley csellista volt, aki néhány dalhoz játszott fel vonós részt. Őt is Albini javasolta, közös ismerősök voltak Chicago-ból, mellesleg a Doubt zenekar tagja volt. Egyetlen ismertebb zenekar lemezén játszott még: az 1999-ben megjelent Secret Name nevű Low-albumon hallható még a játéka.

Rajtuk kívül csak Carter Nicole Launt szakács és a kutyája, Z volt a komplexumban. Az ételekért felelős személytől még azt is tudni, hogy milyen volt a napi rutin: 10 órakor indult egy átlagos nap reggelivel, délben kezdtek el dolgozni, ami éjfélig tartott. Az ebédet a stúdióban szolgálták fel nekik délután, a vacsorát azonban nagy asztalnál fogyasztották el közösen. Launt visszaemlékezése alapján Grohl igazi amerikai evő volt, sok húst fogyasztott. Vele szöges ellentétben Novoselic vegán módon étkezett. Cobain volt a legfurcsább: rendszertelenül étkezett és a kedvence a gyorsfagyasztott pizza volt.

Ami a helyszínt illeti, Albini fő javaslata a ma is működő Pachyderm Studios volt, ami a Minnesota államban található Cannon Falls kisváros melletti erőd mélyén épült fel, kis túlzással élve: távol a civilizációtól.

A producernek felvett nem producer (Albini nem szereti magát annak titulálni) kiválasztása Cobain számára elsősorban azért volt annyira evidens, mert két, számára nagyon fontos albumot is ő rögzített. Az egyik a Pixies debütáló lemeze, a Surfer Rosa, a másik pedig a The Breeders szintén első lemeze, a Pod . Dave Grohl ezt a sort a The Jesus Lizard Goat című lemezével egészítette ki, de annak folytatása, a Liar is Albini munkáját dicséri. Az utóbbin található a Puss című daluk, ami split single-ként épp egy Nirvana-dallal (Oh, the Guilt) közösen jelent meg az idő alatt a Chicago-i Touch and Go kiadó gondozásában, amíg az In Utero lemezfelvételei készültek.

Albini utólag elmondta, hogy kicsit sem rajongott a zenekarért, egyszer azt is mondta rájuk, hogy „R.E.M. with a fuzzbox”, a Nevermind lemeztől pedig a hideg is kirázta. Cobain végül elérte telefonon, ez hozott némi enyhülést. Végül elismerte, hogy ugyanolyan srácokról van szó, mint akik azokban a zenekarokban játszanak, akikkel ő szokott dolgozni. Csak a Nirvana közben világhírű és gazdag. Azt a javaslatát is elfogadták, hogy a saját pénzükkel fizessenek minden költséget, mert így a menedzsmentet és a kiadót még jobban távol tudják tartani a projekttől. Ezt megfogadva a három zenész 24.000 dollárt fizetett a két hét használatért, valamint 10.000 dollárt Albini szolgálataiért. Érdekes, hogy élőben ott, a helyszínen találkoztak először, de a szakember kapott a zenekartól egy kazettát, amin a Brazíliában felvett dalok szerepeltek, az pedig optimizmussal töltötte el.

Albini gyors munkát ígért és ez nagyjából sikerült is, ugyanis 1993. február 12-től 26-ig voltak az erdőben elrejtőzve, ahol a biztonság kedvéért álnéven foglaltak stúdióidőt. A Sex Pistols-szal kapcsolat kamu zenekari név a Heart-Shaped Box dalról írt külön írásban olvasható.

Az ott töltött idő alatt a zenekar és a stáb lényegében el sem hagyta a komplexumot, amely a lakhelyükként is szolgált. Kint ráadásul szinte végig havazott, így nem is nagyon lett volna értelme menni sehová, a közeli Cannon Falls pedig egyébként is nagyon kicsi város, nagyjából 4200 lakossal rendelkezik jelenleg, a '90-es években ez a szám pedig csak 3200 volt.

Bent fókuszált munka folyt, így nem csak a lemezen végül megjelent tizenkét dalt vették fel, hanem többet is. Ezek sorsa nem volt egyértelmű még akkor, erről korai amerikai és kanadai promóciós kazetták is árulkodik, amelyeken az I Hate Myself and Want to Die még szerepelt utolsó előtti dalként. Ez volt az első alkalom is, ahol Dave Grohl is rögzített saját ötleteket Kurt Cobain jelenlétében, így jelent meg az első kislemezen a Marigold című szerzeménye.

A felvételek Albini szerint is jól haladtak, a zenekar számára meglepően fókuszált volt, de aztán egy ponton minden megváltozott: megérkezett Courtney Love a gyerekkel. Ez egy csapásra felborította a kémiát, ráadásul Courtney senkivel nem találta meg a közös hangot, férjét pedig folyton kritizálta. Nem utolsó sorban egy fontos szabály is megszegésre került: senki nem zavarhatja meg az elszigetelt csapatot a munkában. Egyes pletykák szerint itt romlott meg Love és Grohl kapcsolata is, ami a következő években egyre csak mélyült és végül csak 2014-ben, 20 évvel Cobain halála után békültek ki.



^{A képen: Steve Albini és kezében Z, Dave Grohl, Krist Novoselic, Kurt Cobain és kezében Frances Bean Cobain, Bob Weston}

A BONYODALMAK FOKOZÓDNAK

A felvételek végül elkészültek, alapvetően elégedett is volt mindenki, de Novoselic elindította a lavinát: szerinte a kiemelt dalként kezelt Heart-Shaped Box végső keverése nem lett jó, túl zajos és nem az jön át, amit ők akartak. Végül Cobain is erre a véleményre jutott. Ment a hezitálás, senki nem akart szembemenni Albini elképzelésével, de azért mégis csak az ő dalaikról volt szó.

A kiadó kapott egy példányt a kevert anyagból és Cobain is gyorsan próbált összehozni egy dallistát ezek alapján. Ebben a fázisban még címe sem volt az albumnak és egyes dalok címei sem voltak véglegesek. Az első elkészített promóciós kazettán szinte teljesen más volt még a sorrend, a Milk It címe Milk Made, a Radio Friendly Unit Shifter címe Four Month Media Blackout, a Very Ape címe Perky New Wave Number, a tourette's címe Fine Print volt, de a Pennyroyal Tea is másképp volt írva, ugyanis Penny Royal Tea szerepelt a borítón. Ez a kiadói kazetta valamikor 1993. március-április környékén készülhetett, címe egyáltalán nem volt.

Cobain végül májusban úgy döntött, hogy az R.E.M. producer Scott Litt bevonásával a két előre kiválasztott kislemezdalt (Heart-Shaped Box, All Apologies) újrakeveri, valamint az első kislemezdalhoz extra vokálsávokat és akusztikus gitár sávot rögzít. Ez a munka a Seattle-i Bad Animals stúdióban történt meg, Steve Albini pedig valószínűleg agyérgörcsöt kapott.

A keverés után a DGC újabb promóciós kazettát készített el, ezen már dátum is szerepel: 1993. május 22. Ekkor nyerte el az album a végső formáját, amelyen két dal új keverést kapott, minden dal elnyerte a végső címét és az album megkapta az In Utero elnevezést. Korábban szó volt a Verse Chorus Verse és azi lemezcímekről is, de szerencsére ezeket az ötleteket elvetették. Az In Utero kifejezés Courtney Love egyik verséből származik.

Az In Utero végül hivatalosan nem egy dátumon került a boltok polcaira, hanem több napon át tartott a megjelenése. 1993. szeptember 13-án egész Európában elérhetővé vált az album vinil lemezen, CD-n és kazettán. Másnap, 1993. szeptember 14-én az Egyesült Államokban is megjelent vinil lemezen, de ott nem a hagyományos fekete korong került forgalomba, hanem egy átlátszó kiadás, amiből csupán 25.000 példány készült. Szintén ezen a napon jelent meg az album Ausztráliában. A világ többi részén 1993. szeptember 21-én jelent meg az album, beleértve az Egyesült Államokat is, ahol aznap jelent meg a CD és a kazetta kiadás. A sort Japán zárta, ott 1993. szeptember 22-én került a boltokba a CD.

IDE ANTON CORBIJN KELL!

Miközben már megjelent az album felvezető kislemeze (Heart-Shaped Box, 1993. augusztus 30.), a zenekar másnap elkezdte a hozzá tartozó kisfilm forgatását Anton Corbijn holland fotóssal, aki elsősorban a Depeche Mode és a U2 kapcsán vált ismertté, de a '90-es években már igazi sztár volt a szakmájában mind fotósként, mind filmesként. A rendezőként is elismert művészt Courtney Love javasolta férje számára, akit lenyűgöztek a brit Echo & the Bunnymen zenekar számára készített videói. Cobain fejében eléggé megvolt már a videó, így Corbijn saját bevállása szerint is nagyon keveset tudott hozzátenni a dologhoz. Lenyűgözte a dalszerző vizuális látásmódja, ahogyan látja a dalt, a kidolgozott részletek, amelyeket faxon kapott meg tőle. A kisfilmet fekete-fehérben rögzítették és utána kézzel színezték ki, ami több hétig tartott, így végül csak 1993. október 12-én tudta bemutatni az MTV. Siker lett, de ez nem is volt kérdéses.

HÖLGYEM ÉS URAIM: PAT SMEAR!

Mire a Heart-Shaped Box videó megjelent, addigra a Nirvana újra négytagú zenekar lett. Jason Everman másodgitáros kiválása óta többször felmerült, hogy szükség lenne még valakire a koncerteken, de az igazi igényt az új dalok, az új lemez hangzása hozta el. Courtney Love régi barátságot ápolt a The Germs-tag Pat Smear gitárossal, aki már akkor is egy veterán figurának számított a Los Angeles-i underground zenei világban. Épp előző évben jött ki egy szólólemezzel (So You Fell in Love With a Musician...), így többen észrevették őt, köztük a Red Hot Chili Peppers is megkereste, hogy lépjen be a zenekarba. Végül a Nirvana mellett döntött, pedig tudta, hogy ott csak turnégitáros szerepet kap csupán az elején. Pat Smear végül 1993. szeptember 25-én debütált a zenekar tagjaként a Saturday Night Live című tévéműsorban, ahol az In Utero album két dalát is eljátszották élőben. Ez volt az az este, amikor a zenekar a Phoenix Suns akkori sztárjátékosával, Charles Barkley-val találkozott a televízióban:

IN UTERO A SZÍNPADOKON

Pár nappal a Heart-Shaped Box klipjének premiere után, 1993. október 18-án Phoenix városban elindult a lemezbemutató turné észak-amerikai szakasza. Két nappal később Cobain számára máris különleges nap jött el: október 20-án végül találkozhatott nagy bálványával, William S. Burroughs íróval, akivel az év nyarán jelent meg közös alkotásuk. Cobain az idős művészt az otthonában látogatta meg, ahol beszélgettek és ajándékot adtak egymásnak. Az első közös munka sikerrel zárult, a második felkérést Burroughs visszautasította (Cobain szerette volna, ha ő lesz a Heart-Shaped Box videó főszereplője), de a harmadik ötletre ismét nyitott volt: készítsenek el közösen egy teljes lemezt, amelyen Burroughs szaval, Cobain pedig gitározik.

^{Fotó: James Grauerholz}

ELÉG VOLT A HAZUGSÁGOKBÓL!

Másnap, 1993. október 21-én került a könyvesboltok polcaira az első hivatalos Nirvana-könyv, amely a zenekar jóváhagyásával készült. Ez volt Michael Azerrad Come as You Are: The Story of Nirvana című munkája, amelyhez számtalan éjszakán át rögzített beszélgetéseket a frontemberrel annak otthonában. A könyv minden félreértelmezést és pletykát helyre tett Cobain és a zenekar körül. A bővített kiadás a 30. évforduló alkalmából 2023. október 24-én jelenik meg The Amplified Come as You Are: The Story of Nirvana címen.

LEHET MÉG EZT BONYOLÍTANI? LEHET!

Scott Litt R.E.M. producer újabb felkérést kapott 1993 őszén: lesz még egy kislemez az albumhoz (ekkor még a második meg sem jelent), azt a dalt is keverje újra. Így is lett: 1993. november 22-én a Pennyroyal Tea is kapott egy új mixet, ami a tervezett, 1994-es kislemezre került fel végül.

TÉNYLEG TOVÁBB TUDTÁK BONYOLÍTANI AZ EGÉSZET? IGEN!

Észak Amerikában a Wall-Mart és a K-Mart üzletek úgy döntöttek, hogy nem fogják árusítani a Nirvana új albumát, mert a hátsó borítón található dalcímek között szerepel a Rape Me (Erőszakolj meg) is. Ez a dal egy kifejezetten erőszakellenes felszólalás volt, valamint egy sorai Cobain média általi megerőszakolásáról szólnak, de ez mit sem számított. Amíg nincs új cím, nincs árusítás. Kisebb agyalás után végül úgy döntött a zenekar, hogy kiadnak egy új változatot a CD verzióból: a hátsó borítón Rape Me helyett az szerepelt, hogy Waif Me. És ha már újra kell gyártani az anyagot, gyorsan fogták a Scott Litt-féle Pennyroyal Tea mixet és azt tették rá a korongra. Ez a kiadás 1994 márciusában került az említett üzletek polcaira. A zenekar a döntést azzal indoolta, hogy tudják, sok srác nem jut el a nagyvárosok lemezboltjaiba és csakis ilyen módon tudnak zenét vásárolni. Így feléjük tettek egy nagy gesztust.

LILIOM, GYERTYÁK, KARDIGÁN

A lemezbemutató turné egyik rövid szünetében a zenekar a New York-i Sony Studios komplexumban arra vállalkozott, hogy akusztikus koncertet ad az MTV számára az Unplugged-sorozat részeként. Ez a fellépés egy külön cikket érdemel, de a 20. évforduló napján készült is róla egy átfogó anyag, ami ITT érhető el.

ÉLŐ ÉS HANGOS

Ahogy robogott tovább a turné, egyre nagyobb feszültség lett a zenekaron belül. Ezek alapját Cobain nagy valószínűséggel otthonról hozta be, ugyanis mind Novoselic, mind Grohl, plána Smear nagyon simulékony és kedves ember a mai napig. A stressz, a kötelező körök, a magánéleti nehézségek, a házaséleti problémák viszont beszivárogtak a turnéba, így az év vége felé Cobain már csak Smear társaságában szeretett lenni, Novoselic és Grohl a másik buszban utaztak. Az MTV nem volt teljesen feldobva attól, hogy az Unplugged-felvételen se slágerek, se sztárvendégek nem voltak, így az ő nézetükben jogos volt a követelés, hogy még egy koncertfilmet akarnak. Ez végül Seattle-ben valósult meg 1993. december 13-án. Itt ugyan kapott a televíziócsatorna néhány slágert, de ”cserébe” rögzíthették a szétvert színpadot, a szétzúzott hangszereket és azt is, ahogy Cobain beleköp az egyik kamerába. Érezhetően súlyosbodtak a mentális problémák, ez már korántsem zenekari viccelődés volt, mint mondjuk két-három évvel korábban.



^{MTV Live and Loud. Fotó: Jeff Kravitz}

^{Fotó: Reszegi László}

Az évet további koncerettel zárták, de azt senki nem sejtette, hogy a rájuk köszöntő új év végzetes lesz. Az In Utero lemez azonban hiába lett a zenekar utolsó albuma, hiába nevezhető kétségkívül a legjobb, legkiforrottabb, legjobban szóló anyaguknak, mégsem a végső munka akart lenni. Nagyon sok minden akart lenni és tudott is. Cobain pár hónappal későbbi tragikus halála azonban olyan súlyokat aggatott a lemezre, amelyek nem valósak. Az semmiképp sem egy búcsúlevél, csupán egy végtelenül frusztrált ember megnyilvánulása az akkori állapotáról. Ez azonban semmit nem vesz el a mű értékéből, ugyanis akkor is kulcsfontosságú alkotással lenne dolgunk, ha a Nirvana a mai napig aktív zenekar lenne.