Kicsit kevesebb, mint fél éve beszélgettünk utoljára az Ocean Blue című kislemezetek kapcsán. Akkoriban nagy terveket szövögettetek egy nagylemezről, hogy állnak a munkálatok?

Németh Sz. Máté: Készülőben van. Van van 14 szám, de ezt nagyon soknak találjuk. Mivel az EP-nken és a single-ökön kívül még nem volt kint anyagunk, kezdő zenekarként lehet, hogy később jobban megéri kihozni a nagylemezt. Most sok kislemezt tervezünk, amit a végén összehúzunk egy LP-vé, a maradék 4-5, még meg nem jelentetett dallal. Nem szeretnénk elkapkodni semmit, ezt év végére vagy jövő év elejére tervezzük. Próbáljuk beérni magunkat, februárban Beke Istvánnal felvettünk 5 dalt. Nem siettünk sehova a stúdióban, kicsit olyan volt, mintha egy játszótéren lennénk, kísérletezős fázisban vagyunk. Nagyon koncepciózus anyag lesz, szeretnénk színesíteni a repertoárunk vizuális anyagokkal, fotókkal, live sessionökkel.

Ha a ma megjelent life couldn’t help us-t be kellene lőnöd műfajilag az eddig megjelent hat dalotokhoz képest, hova sorolnád?

Németh Sz. Máté: Sokkal poposabb és könnyebben fogyaszthatóbb lett, mint az eddigi dalok. Törekedtünk is arra, hogy mind a szám felépítése, és a hangzásvilága is rádióbarátabb legyen. Az eddigi anyagainkban is megvolt már ez a dream-pop vibe, de inkább beach-popra és lo-fira hajazott, ilyen jellegű Spoti lejátszási listákra is kerültünk rá. Hangszerelésben most kezdjük igazán megtalálni, amit szeretnénk, kezd kialakulni a Colibris-hangzás, de ez még közel sem az, ami a nagylemezen hallható lesz. Szeretnénk olyan ötleteket felvállalni, amiket eddig nem mertünk. Hídépítési fázisban vagyunk. A life couldn’t help us-ban talán az a legnagyobb bátorság, hogy a megúszós énekek helyett már ki mertem nyitni a számat. Törekedtünk egy catchy refrénre és dallamra. Nem degradáló értelemben lett pop-dal, hanem inkább azért, mert könnyebben jegyezhető.

Mi inspitálta a dal szövegét?

Németh Sz. Máté: Amikor az Ocean Blue-ról beszélgettünk, meséltem, hogy az abban taglalt nyári románc inkább csak egy vízió volt, ehhez képest a life couldn’t help us egy konkrét történést dolgoz fel. Szerintem ez érződik a hangulatán és az éneken is, felszakított sebeket. Ez a szám egy múltbéli párkapcsolat talán egyik utolsó dala, most úgy érzem, hogy ez már a végképp elengedés fázisa. Ugyanaz ihlette, mint az első kislemezt, de az a melankólia, ami akkor belengte a számokat, mára a szabadságérzés felé húz.

Melyik a nehezebb? Saját történeteket megírni, vagy elrugaszkodni a valóságtól?

Németh Sz. Máté: Nyilván mindenben vannak személyes élmények és reflexiók. Nem hinném, hogy képes lennék másról írni, mint a saját valóságom. Szerintem a zenénk meg is kívánja, hogy énekesként én bújjak egy kicsit a dalok mögé, így lesz hiteles. Eddig még csak a románcokat írtam ki magamból, de a következő számok témája már más lesz.

Ezek szerint tudsz másról is írni, ami nem románc?

Németh Sz. Máté: Amikor még nem zenéltem, sokszor untam a szerelmes dalokat. Kit érdekel? Mindenki erről ír. Mégis ez az az érzés mindenki számára, amivel a legkönnyebb azonosulni. Kicsit - jó értelemben - szembe köptem magam. (nevet) Az új dalok viszont az életem utóbbi periódusát dolgozzák fel. Az LP-t úgy szeretnénk kialakítani, hogy az elmúlt éveim apróságait mutassa be - hogy miként viszonyulok hétköznapi dolgokhoz, a felnövéshez, az elszakadáshoz. Ennek meglesznek a fokozatai, szeretnénk egy koncepciót kialakítani.

És majd te is beleírod a tipikus budapesti helyszíneket, mint a Blaha, a Madách tér…

Németh Sz. Máté: Esélytelen.

Vannak elveid, hogy milyen populáris dalszöveg-elemeket nem használnál fel semmiképp sem egy számban?

Németh Sz. Máté: Attól, hogy elmozdul a hangzásunk a populáris irányba, és arra törekszünk, hogy ne egy hétperces, pszichedelikus számot adjunk ki, nem jelenti azt, hogy a szövegeimben kliséket fogok használni. Szerintem a mi szövegvilágunk az esztétika köré épül, nagy hatással van rám a magyar kultúra és a költészet maga. Nem fogom sose beledobálni a dalokba, hogy “a körúton este nem tudom mennyire kurva jó”. Nem szeretnénk direkt tálalni, hogy egy budapesti zenekar vagyunk, inkább szeretek elgondolkodtatni és a sorok mögé bújtatni más jelentéseket. Old school vagyok, a The Colibris a gyönyörködtetésről szól, olykor balladai homállyal.

Milyen zenéket hallgattál mostanában?

Németh Sz. Máté: Igyekeztem tudatosan más zenéket is hallgatni, mint általában. Sok popzenét, könnyűzenét hallgattam, amit más mondjuk elátkozna. Nagyon szeretem LANY-t és LAUV-ot, de az indie vonalat, például az Inhalert is megtartottam. Az első EP-nél csak olyan zenét pörgettem, amilyet írni is akartam - The Neighbourhood-ot, Lana Del Rey-t, Chris Isaak-et, Allah-Las-t. De elővettem olyan előadókat is, akiket régebben nagyon szerettem, de mostanában ritkábban hallgattam.

Tehát a Tankcsapdát? (nevet)

Németh Sz. Máté: Tankcsapdát mindig kell hallgatni, de nem engedtem, hogy belefolyjon a zenénkbe. Például a The Smiths-t a középiskolai éveim alatt le se tudtam tenni, vagy ilyen volt a U2 is. Visszahoztam őket is az életembe, kell az inspo a régi zenékből is, a ’60-as évektől a ’80-asokon át napjainkig mindent befogadok.

Mennyire hat rád a közönség visszajelzése?

Németh Sz. Máté: Nyilván nincs még akkora közönségünk, hogy az mérvadó lenne, egyelőre többen hallgatnak minket Amerikából, Mexikóból és távolkeletről, mint Magyarországról. Itthon még nem tudtunk nagyobb bázist kiépíteni, mint mondjuk globálisan. Kezdjük elhinni, hogy amit csinálunk, az az embereknek jól esik. Nemrég kaptunk egy üzenetet egy ázsiai lánytól, hogy az alvászavaraiból az Ocean Blue hozta ki. Ilyenkor elhisszük, hogy van értelme csinálni. A koncertvisszajelzéseink sokat építettek minket, szép és jogos kritikákat kaptunk. Nincs még nagy színpadi tapasztalatunk, igyekszünk, hogy mondjuk a testbeszédünk ne mutassa ki a frusztrációnkat. Ez is hitelesebbé tesz minket.

Hol láthatunk titeket a legközelebb?

Németh Sz. Máté: Május 25-én egy portugál indie-pop zenekarral játszunk az A38-on, ők a Ditch Days. Szeretnénk sokkal kidolgozottabb színpadképet és soundot az új album dalaival, ezzel is sokat foglalkozunk mostanában.