- Utazó tudósító vagy, fesztiválokról, Oscar gálákról számolsz be és sztárinterjúkat készítesz. Ez a te ötleted volt, hogy neked ez az álmod, te ettől érzed jól magad, és valahogy össze kéne kapcsolni a munkával, vagy volt egy ilyen pozíció a tévénél?

- Álmom volt. 19 éves korom óta Pakson, a szülővárosomban kezdtem a televíziózást, illetve a rádiózást,  és mindig lenyűgözött a média világa, az, hogy tényleg eljutni olyan helyekre, ahova nagyon kevesen jutnak el, és nekem mindig valahogy az az ars poeticám, hogy bemutatni olyan helyeket, ahova csak nagyon kevesen tudnak eljutni, és ezzel tágítani az embereknek az ismereteit. Nem mondom, hogy  edukálni is őket, de azért valamennyire ez is benne van. Én nem vagyok az a kifejezett sztáralkat, és néha nem is szeretem magamat látni a képernyőn, de persze, hogyha elmegyek valahova, akkor úgymond kötelező megmutatni, hogy ott vagy a személyes jelenléteddel. Volt, hogy a csatorna révén, de volt, hogy ugye én kutattam ki ezeket az utakat, és már úgy tálaltam a főnökeim, főszerkesztők, hírigazgató elé, hogy nézzétek, van ide egy kontaktom, mit szólnátok ahhoz, hogyha ezeket megcsinálnám?

- Mi volt az első olyan munkád, ami már előre vetítette a jövődet?  

- Fiatal koromban, mikor még a legelső, úgymond sztárral csináltam interjút, az még Pakson, a Paksi TV-nél volt.  Akkor a szekszárdi Gemenc Hotelben készítettem interjút a német kislánnyal, Blümchennel. Ott lépett fel egy szekszárdi diszkóban, és akkor ez volt az első igazi, úgymond sztárinterjúm. Akkor a Paksi TV-nél volt egy mozis műsorom is, amit, mennyire fura, de annak idején a mostani kolléganőmmel, Barabás Évával vezettem. Ő is a Paksi TV-nél volt évekig, aztán fölkerült Pestre, és az RTL-nél kötött ki. Én meg követtem őt. Már akkor a mozis műsorom kapcsán teljesen lenyűgöztek az Oscar-gálák, amiket VHS kazettákra vettem fel és visszanéztem. Csodálattal néztem, hogy Úristen, az a miliő, ami ott van, a nagybetűs Hollywood, ennél nagyobb és jobb esemény nincsen. Gondolkodtam, hogy milyen lehet egyszer csak ott állni, amikor ők végig vonulnak a vörös szőnyegen, és egyszerűen megszólítani, kicsit jobban megismerni őket, hogy milyen emberek ők. Szerintem az a jó interjú, amikor kicsit mögé tudsz látni a sztároknak, és az lett volna a célom, hogy de jó lenne egyszer ott állni a vörös szőnyegen, és onnan tudósítani. És mostanra, jó húsz évvel később ez megvalósult. Nem adtam fel.

2017-es Oscaron a vörös szőnyegen a Dolby Színházban

- Melyik volt  az első Oscar, ahonnan tudósítottál?

- Ha jól emlékszem az első, amikor a Mindenki című film nyert Oscar-díjat, 2017-ben. Mivel tudtuk, hogy magyar jelölt is van, ez a Saul fia után volt, a szerkesztőim azt mondták, hogy menjek én. Akkor tényleg úgy éreztem, hogy ez egy óriási momentum az életemben. Amikor kint a regisztráció után megkapod az óriás badge-et, (belépő kártya, a szerk.) és azt mondja a biztonsági őr, aki egy színesbőrű hölgy volt, hogy ezzel a badge-dzsel lehet menni a vörös szőnyegre. És az még napokkal a gála előtt volt, még szinte fel sem volt teljesen tekerve a vörös szőnyeg, ki se volt terítve. Még volt egy olyan sajtóesemény, hogy te kvázi kitolhattad, kitekerhetted a vörös szőnyeget. Ez egyszerűen egy fantasztikus élmény volt, akkor azt éreztem, hogy végre megérkeztem, erről álmodtam gyerekkorom óta. És az a frenetikus élmény, amikor tényleg meg is nyeri az Oscar-díjat a magyar film, az egy hatalmas euforikus pillanat volt.

- Mi történik, amikor valaki nyer egy szobrot? Szétszedik az újságírók?

- Ez úgy történik, hogy a legnagyobb tévécsatornákat meg a legnívósabb, általában hollywoodi sztármagazinokat engedik oda. Nekem addig lehetett ott lenni, amíg elkezdenek felvonulni a hírességek a vörösszőnyegen. Viszont én bemehettem az úgynevezett Press Roomba, ami azt jelenti, hogyha ők átveszik az Oscar-díjat, akkor rögtön odakísérik őket, amikor az újságírók kérdezhetnek tőlük. Így én ott ültem egy teremben több tudósítóval együtt, mint egy szokványos sajtótájékoztatón. Persze telefont nem lehetett használni, jelentkezni lehetett, ha kérdezni akartál, és vagy szólítottak, vagy nem. Utána átmentek az interjú szobába, ahol a helyi újságírók készítettek velük rövid, hosszabb, rövidebb interjút, és akkor fotózták őket az Oscar-szobrukkal. Úgyhogy ez is egy hatalmas élmény volt.

- Fogtál már Oscar-szobrot?

- Igen.

- Nehéz?

- Nehéz. Akkor fogtam, amikor a Mindenki című film, Deák Kristóf és produceri csapata, illetve a főszereplő megkapta az Oscar-díjat. Utána volt egy kis parti az egyik helyi pubban, ahol megengedték.

-Sikerült interjút készítened valamelyik nagy sztárral?

- Ott nem tudtam sztárokkal beszélgetni, de közben az életem során addig azért már nagyon sokszor volt olyan, hogy vagy filmsztárokkal, vagy zenészekkel tudtam itt Budapesten vagy külföldön interjúkat készíteni. A filmforgalmazók hívtak, hogyha voltak ilyen alkalmak. Ezekre általában Londonba vagy  Párizsba kellett elmenni. Amikor a legújabb Star Wars-széria, a legutolsó háromnak az első részét az Ébredő erőt bemutatták, akkor Londonban volt egy sajtóesemény a Royal Albert Hallban, és ott a vörös szőnyegen én is elmehettem és felvonulhattam. Előtte való nap beültettek több tucatnyi újságírót egy interjúra,  és a Star Wars szereplőitől lehetett kérdezni. Zseniális volt.

Mark Hamill-lal az Utolsó Jedik premierjén

- Ezt hogy kell elképzelni, hogy telefonál a forgalmazó neked: Hé Zsolt, jössz Londonba beszélgetni egy filmcsillaggal?

- Igen, hogy van lehetőség szeretnék-e kimenni. Ilyenkor kimegyek két napra egyedül, mert ezek szuperül beállított interjúk. Nekem csak annyi a dolgom, hogy a kérdéseimmel beüljek egy székbe, és velem szemben van a filmsztár, vagy a rendező, vagy a producer, és akkor szigorúan mondjuk négy percem van feltenni a kérdéseimet. Van egy perc ilyen kis behelyezkedési idő, és négy perc nettó idő az interjúra.

- Sorban állnak, mint a piacon?

- Sorban állnak igen. Várnak a folyosón, és mindenkit körkörösen visznek be a szervezők. Így interjúztam a Marvel kapitány kapcsán Samuel L. Jacksonnal, vagy Brie Larsonnal, aki ugye a főszereplőt alakította akkor, vagy így találkoztam Michael Douglas-szel is. A Covid miatt ezek az események elmaradtak, de online megszervezte a forgalmazó. Így interjúztam a legutóbbi James Bond film kapcsán Daniel Craiggel, vagy  Lea Seydoux-val, aki ugye itt forgatta előtte Enyedi Ildikóval a filmjét.

- Azt látom, hogy Európa-szerte, sőt Amerikába is jársz fesztiválokra tudósítani. A film mellett a fesztivál a másik nagy szerelem?

- Igen. Nagy álmom volt az Ultra Miami. Én szeretem az elektronikus zenét, tehát megbecsülöm és szeretem a nívós elektronikus zenei előadókat. Még a kommersznek hívott, holott nem az,  David Guettát vagy Martin Garrixet is. Becsülöm azt az elhivatottságot és munkát, amit beletesznek ebbe a műfajba. És az Ultra Miami elektronikus fesztivál sok szempontból egy nagy vágyam volt.  Miami ad neki otthont, ahol először jártam Amerikában, és mellé van egy olyan miliő, ami sehol máshol nincs. A város közepén egy tengerparti részen van a fesztivál és azok a hatalmas színpadok teljesen lenyűgöznek. Itt voltam kétszer is és a második alkalommal a Swedish House Maffia több év után meglepetésszerűen újra összeállt. Hatalmas élmény volt ott látni őket. Ezen a fesztiválon interjúztam több DJ-vel és résztvevővel is. Van még bakancslistás álmom Amerikában, ahonnan szeretnék tudósítani. A Coachellán még nem voltam, egyszer már majdnem voltam a Burning Man-en, mert sikerült az akkreditáció. De ott vannak még a különböző szervezési költségek, azért az egy elég drága túra operatőrrel.  Lakókocsit kell bérelni, kaja, pia, minden. Oda nem egy sátorral kell menni, meg nincs ott hotel, hogy megszállj.  De nem adom fel ezt az álmomat sem.

Tomorrowland

- És Európában nagy fesztivál álom?

- Európában az a nagy álom, ami összejött, és azóta arra nagyon büszke vagyok, és nagyon-nagyon szeretem. Mindig néztem néhány évvel vagy akár évtizeddel ezelőtt a Tomorrowlandnek az after movie-jait. Szerintem az az első fesztivál, amelyik egyáltalán behozta az after movie-t, és mindig annyira lenyűgözött. Az egy csodavilág, egy eszméletlen nagy flash lehet oda kimenni. Amikor már az RTL csapatát erősítettem akkor gondoltam egyet és szereztem kontaktot az ottani sajtófőnökhöz, és írtam neki. 2015-ben volt az első, amikor ott lehettem, előtte írtam, hogy szeretnék menni tudósítani a magyar RTL-től.  Kértek be korábbi fesztiválos anyagokat tőlem, és akkor már több éve a magyar fesztiválokról tudósítottam. A Sound, a Sziget, ugye az az alap, amikor oda elmehettem a csatorna révén, és onnan tudósítottam, úgyhogy már voltak azért referenciáim, és ezeket bekérték.

- A Sziget azért egy jó referencia még egy Tomorrowlandnél is.

- Abszolút. Tudják, hogy mi a Sziget, meg ugye a Soundot is ismerik, mert kvázi én mindig úgy mondom, az a magyar mini Tomorrowland. Sok belga is jön ide akik lecsúsznak a Tomorrowlandről, mert nem tudtak jegyet venni. Az anyagokat beküldtem és kimehettem. Amikor elkészítettem a riportokat és kiküldtem nekik, ők ugyan egy szót nem értettek belőle, mert magyarul van, de azt válaszolta a sajtófőnök, hogy Zsolt, you are always welcome at Tomorrowland. Tehát, hogy bármikor, amikor szeretnél jönni, gyere, merthogy nekik annyira tetszettek az elkészült anyagok. És azóta voltam is sokszor a különböző verziókban, mert megrendezték már Brazíliában, meg volt Sao Paulóban is. Aztán pont 2015 volt az az év, amikor voltam Brazíliában Tomorrowlanden, Európában is a belgáknál, és aztán Amerikában is, ott TomorrowWorld néven rendezik meg. Az összes többi változat az Tomorrowland, de Amerikában a Disney miatt nem lehet Tomorrowland, mert nekik van egy parkjuk, Disney Tomorrowland néven. Amerikában mindössze két alkalmat ért meg, azóta nincsen. Viszont most idén visszaviszik Brazíliába októberben több év kihagyás után.

- Mész?

- Nem,  mert már voltam, ez így most annyira újdonságot nem ad, én maradok a belga verziónál, tehát az nálam az etalon. Van még egy verziója, a Winter. Ez volt a harmadik alkalom, hogy megrendezték most március végén az egyik legnagyobb francia síparadicsomban. Több ezer méterre fölviszik az óriási színpadokat. Onnan is tudósítottam már egyszer az első alkalommal.

- Ilyenkor stábbal mész?

- Nem, képzeld el, egyedül megyek.

- Egyedül?

- Igen. Én kamerázok és én interjúzok. Néha vannak segítőim, ugyanis nagyon sok magyar jár oda, úgyhogy nagyon sok barátság is született a Tomorrowlanden.

- Ha bármilyen világsztár jön Magyarországra, akkor mondhatni neked automatikus a belépésed az öltözőkbe? Ha te azt mondod, hogy te akarsz vele interjút, akkor általában le is szervezik neked?

- Ez fifty-fifty szokott lenni. Vagy jelez a szervező, hogy ők jönnek, szeretnél-e interjút, vagy én keresem meg őket, hogy szeretnék egy beszélgetést.  Legutóbb Michael Buble lett volna de végül elmaradt, mert  lemondta. Idén nagyon sok jó koncert lesz, jön a Depeche Mode, Maneskin,  Rammstein vagy Guns N' Roses. Remélem tudok majd jó riportokat készíteni velük.

Martin Gore-ral

- Rohadt irigy leszek, ha bármelyikkel csinálsz interjút.

- A Depeche Mode-dal már sikerült. Berlinben volt egy óriási sajtóesemény tavaly októberben. Én ott majdnem elsírtam magam, amikor bejött Martin Gore és Dave Gahan és megszólalt az új dal, ami nemrég, néhány hete jött ki a Ghosts Again. Aztán Martin Gore nyilatkozott nekem, le voltak osztva, hogy kinek Dave, kinek pedig Martin Gore. Tudtam, hogy este fél hétre kerülök sorra, így kimentem addig várost nézni de kicsit korábban azért visszamentem az interjú helyszínére, ilyen fél öt fele és hívtak a szervezők, hogy itt vagyok-e, mert előbb kéne bemenni hozzá.  Ki volt kötve, hogy se fotó, se videó, se semmi, csak amit ők felvesznek. Ilyenkor nem szabad szelfizni vele, nem szabad aláírást kérni, csak az interjút szabad elkészíteni. Nagyon sokat beszéltünk, hogy mennyire nagy a magyar rajongótábora a zenekarnak, mennyire szeretik Magyarországot és a szívükben egy speciális helyszín, hiszen a vasfüggöny mögött először itt játszottak anno és azóta is hatalmas rajongótáboruk van.  Az interjú végén megkockáztattam egy aláírást, nálam volt egy Depeche Mode könyv és megkérdeztem. Ő mondta, hogy persze, úgyis az utolsó vagy és még egy közös kép is belefért. Úgyhogy ezek azért adják a zamatát az igazi élménynek.

- Volt olyan sztár, akiben mondjuk csalódtál?

- Szerencsére nem. Van, akiről már érzed az elején, hogy nehéz megtörni a jeget, vagy nem biztos, hogy annyira van kedve az egészhez, vagy már elege van mert órák óta itt van, és akkor kvázi ugyanazokra a kérdésekre kell válaszolnia. De szerencsére lekopogom, még nem volt egyetlen egy sztár se, aki ellenséges lett volna. Valahogy mindig megvan az az affinitásom, hogy jól kérdezem őket, meg ugye belehelyezem őket egy jó interjúba.

- Rajongó típus vagy?

- Abszolút igen. Szerintem ez adja azért a sava-borsát az egésznek, mert ha valakiről sokat tudsz, azzal nemcsak azért szeretnél találkozni vagy fotózkodni, mert nagy élmény, hanem azért is, hogy egy kicsit jobban megismerheted, hogy ők miként viselkednek. És szerintem ez a jó, ez az igazi egészséges rajongás.

- Van valami nagy skalp, amit meg akarsz még szerezni?

- Hát a Madonnát még nem adom fel, bár már annyira felismerhetetlenné plasztikáztatta magát, hogy félek elmegyek majd egyszer mellette. De azért vannak még nagy skalpok, akikkel szeretnék beszélgetni. Szerintem ez viszi előre az újságírói lelkemet is, hogy mindig vannak új rendezvények, mindig vannak új előadók.

- Ha visszamehetnél úgy az időben, hogy csak egy koncert erejéig, akkor hova és milyen koncertre mennél?

- Hát, akkor egy Elvis Presley. Édesapámnak is a nagy kedvence volt, és mindig hallgatta az Elvis Presley bakeliteket, és olvastam már akkor könyveket róla. Tehát oda elmenni egy klasszikus Elvis Presley koncertre, az hatalmas élmény lenne.

- Még a korai, vagy egy ilyen vegasi showra?

- Hát, inkább akkor már egy vegasi showra, de amikor még ereje teljében volt, nem az élete vége fele amikor már szegénynek az egészsége nem volt rendben. Ugye most láttam az életéről készült filmet, az Elvis-t, zseniális volt. Sajnos a főszereplővel nem tudtam összefutni, pedig itt forgatott Pesten egyébként most hónapokig a Dűne második részét, és jó lett volna vele egy közös fotó meg egy interjú, de sajnos nem jött össze. Ilyenkor ők nagyon elbújnak, és nem nagyon adnak hírt magukról. Vannak, akik vállalkoznak rá, de sajnos vele nem lehetett.

- Mi a különbség mondjuk egy magyar topfesztivál és egy európai topfesztivál között?

-  Nehéz ezt összehasonlítani. A hazai fesztiválok  nemzetközileg magas szinten vannak, legyen az a Sziget vagy a Sound. Más a lépték, azért látszik, hogy egy más büdzsével dolgozik mondjuk egy Tomorrowland és más büdzsével, mondjuk egy Sziget Fesztivál. Viszont a lehetőségekhez képest már akkora nagy különbség nincs, mert ha meghallja valaki azt, hogy Sziget Fesztivál, akkor ide már nagyon-nagyon jó szívvel jön, és van, aki szeretne is a Szigetre, vagy a Balaton Soundra jönni. A Tomorrowland meg azért más kategóriában, mert aki ott nincs, az annyira nem is létezik elektronikus zenében. Több, mint 600-an lépnek fel, gondolod el. Nagyítóval kell nézni, hogy ki mikor lép fel, tehát egyszerűen hihetetlen mi van ott a két hétvége alatt. Persze, most mondhatok ilyeneket, hogy amikor a Tomorrowlanden 40 fok van, akkor osztogatnak ingyen napernyőket, vagy osztogatnak ingyen, hűtött ásványvizeket, vagy a nagyszínpadhoz lemennek és papírtálcákon felszeletelt görögdinnye szeleteket osztogatnak. De ezeket azért nem lehet összehasonlítani, mert más lépték, és az anyagi lehetőségek is mások. De már line up-ban egy Balaton Sound, az tényleg egy mini Tomorrowland.

 - Hogy érzed, a helyeden vagy?

- Abszolút. Tehát én nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy ilyen lehetőségeket hozott nekem, és amit mondtam is az elején, ebben azért kemény munka van, de szeretem csinálni. Nekem mindig az volt a munkámról az elképzelésem, amit nagyon sok mindenki mond, hogy akkor vagy egy jó munkahelyen, hogyha sok idő után is úgy mész, hogy van benne kihívás, jó szívvel mész be, és kvázi a hobbid vagy a szerelmed, és nekem nagy szerencsém, hogy tényleg azt csinálhatom, amit szeretek. Tehát ez volt kisgyerekkorom óta az álmom, vagy fiatalkorom óta az álmom. Nem cserélnék senkivel.