(origo.hu)
Jennifer Lopez és Ben Affleck közel húsz év után találtak egymásra, azonban úgy tűnik, hogy másodszorra is válságba került a kapcsolatuk.
Jennifer Lopez és Ben Affleck kapcsolata mesébe illő. A 2000-es évek elején alkottak először egy párt, azonban eljegyzésüket 2003-ban felbontották, majd 2004-ben szakítottak. Eltelt közel 20 év, majd 2021-ben bejelentették, hogy ismét egymásra találtak. 2022 július 16-án Las Vegas aprócska kápolnájában titokban mondták ki a boldogító igent, azonban úgy tűnik, hogy kapcsolatuk válságba került, a válás felé közelítenek.
A pá egyik közeli ismerőse azt mondta, hogy Lopez és Affleck egyre többet veszekednek. Míg a férfi Los Angelesben forgat, addig Lopez New Yorkban dolgozik, és folyamatos megerősítésre van szüksége, ez pedig rengeteg feszültséghez vezet kettőjük között.
Ha házasok akarnak maradni, mindkettőjüknek változtatniuk kell a viselkedésükön.
Jennifer látszat világában él, és az emberek már nem veszik be a színjátékot. Csalónak és nárcisztikusnak tartják, és olyasvalakinek, aki nem érzékeli a körülötte lévő valós világot" - mesélte.
Jennifer nagyon rosszul viseli, hogy távol van Bentől, így nem kapja meg tőle azt a figyelmet, amire vágyik.
A csodának határozottan vége van" - magyarázta.
Az énekes-színésznő népszerűsége az utóbbi időben csökkent, ami miatt legtöbben a férjét okolják - olvasható a Hindustan Times oldalán.
Az eredeti írást itt találja.