Az öntudat egyesek szerint még az emberek esetében is csak az elme trükkje, mások szerint azonban nem csak mi, de az állatok, sőt az élettelen tárgyak és dolgok is rendelkezhetnek öntudattal. Ebből nőtt ki a morfikus rezonancia elmélet, ami érdekes, de azért elég nehezen ellenőrizhető állításokat fogalmaz meg a fajokat átszövő információs térről, valamint a feltételezettnél interaktívabb univerzumról.

A pánpszichizmus az a filozófiai elmélet, amely szerint az univerzum minden része, beleértve az élettelen tárgyakat is, rendelkezik egyfajta “öntudattal” vagy legalábbis elmeszerű tulajdonsággal. Az eszme újjáéledése részben annak köszönhető, hogy az empirikus tudományok korlátozottan képesek csak magyarázni a tudatot, ami kihívást az “öntudat kemény problémájaként” ismernek. Ugyanakkor a régebbi filozófia kutakodás mellé ma már felsorakozik az idegtudomány, a pszichológia és a kvantumfizika fejlődése. Például Giulio Tononi integrált információelmélete szerint a tudat elterjedtebb, mint azt korábban gondolták, ami így megkérdőjelezi azokat a hagyományos materialista nézeteket, amelyek szerint a tudat kizárólag összetett agyi funkciókból fakadhat.

Természetesen nem mindenki ért egyet a pánpszichizmus premisszáival. A kritikus hangok, mint Keith Frankish, szerint az öntudat pusztán az elménk által teremtett illúzió, – ezt a nézetet egyébként “illuzionizmusnak” nevezik. Frankish szerint a tudat így valójában nem a valóság alapvető aspektusa, hanem a mentális feldolgozási folyamatok egyfajta átverése, trükkje.

Ehhez képes a spektrum másik oldalán áll Rupert Sheldrake, aki szerint nem hogy az emberek esetében létezik tudat, de szerinte még a Nap és a galaxis is rendelkezik egyfajta tudatformával.

Rupert Sheldrake által kifejtett hipotézis, a morfikus rezonancia szerint minden egyes fajnak van egy közös emlékezete, amely nem fizikai módon, hanem egyfajta rejtélyes, láthatatlan kapcsolaton keresztül terjed. Ezt a kapcsolatot úgy képzelhetjük el, mint egy információs mezőt, amely összeköti az azonos fajba tartozó egyedeket, lehetővé téve számukra, hogy megoszthassák egymással tapasztalataikat és tudásukat, még akkor is, ha fizikailag távol vannak egymástól.

Például, ha egy csoport állat megtanul egy új trükköt vagy túlélési stratégiát egy adott helyen, a morfikus rezonancia elmélete szerint ez az információ átterjedhet más, távoli csoportokra is, anélkül, hogy közvetlen kapcsolatban állnának egymással. A felvetés szerint tehát a természetben létezik egyfajta kollektív tudás vagy emlékezet, amely segíthet az élőlényeknek az alkalmazkodásban és a túlélésben.

Sheldrake elmélete azonban tehát nem áll meg itt: szerinte nem csak az élőlények, hanem a tárgyak is részt vehetnek ebben a fajokon és távolságokon átívelő információcserében, ami alapján a világ sokkal összekapcsoltabb és interaktívabb lehet, mint ahogy azt korábban gondoltuk.

Bár a tudományos közösségben akadnak, akik kétségbe vonják a morfikus rezonancia elméletét. A legnagyobb kritika ugyanis, amellyel az elmélet szembesül, az a hiányzó mechanizmus, amely magyarázatot adna arra, hogyan működhet a morfikus rezonancia a fizikai világ törvényein belül. A tudomány jelenlegi állása szerint ugyanis nincs olyan ismert fizikai folyamat, amely képes lenne ilyen típusú információátvitelre.

(Forrás: Popular Mechanics, Wikipedia)

Az eredeti írást itt találja.