Nem vagyok filmkritikus. Nem is akként írom ezt a cikket. Én csupán nézőként szeretném elmondani, milyennek láttam a Most vagy soha! című alkotást. A filmet, amely megmutatja, milyen is lehetett Petőfi, Jókai, Vasvári - és a többi, maroknyi fiatal, a huszonéves srácok, akikből huszonnégy óra alatt büszke forradalmár lett. A Most vagy soha! egy lenyűgöző, kalandos történet, amelyet mindenkinek, minden magyar embernek látnia kell!

Pipafüstös, párás a levegő a Pilvaxban - nagy a hangzavar, a vendégek beszélgetnek, újságot olvasnak, vacsoráznak, a pincér serényen hordja az asztalokhoz az italokat, ételeket, érzem a sűrű, nehéz, gőzös illatokat. Betér néhány fiatal - Petőfi, Jókai, Vasvári, Bulyovszky és a többiek -, leülnek a sarki asztalhoz, bolondoznak, iszogatnak, lányokról beszélgetnek, kardoznak az esernyőkkel...Olyanok, mint minden huszonéves fiatal - amilyenek mi is voltunk.

Aztán beront egy diák: Bécsben tegnap kitört a forradalom! Szabadságot követelnek!

A vendégek egy pillanatra felnéznek. Van, akinek a szemében riadalom tükröződik; van, akiében reménytelenség, még talán legyint is. Valaki úgy tesz, mintha semmi nem történt volna, szóbeszéd csupán - gondolhatja magában, a pincér inkább aggódik: csak itt ne legyen felfordulás, minden maradjon úgy, ahogy van.

De nem úgy a fiatalok...

"Ha ez igaz, akkor mi mire várunk?”

 szól Petőfi...

"A katonák rájuk lőttek"

- figyelmeztet a diák...

De Petőfi hajthatatlan: 

"Ki tart velem holnap?"

- kérdezi. A fiatalok azonban bizonytalanok, mit is csinálhatnának… Mi lesz holnap? Senki sem tudja.

Azt mindenki érzi: elég egy szikra, és minden lángra lobban.

Azt viszont még nem sejtik, hogy ez lesz az a nap... a szikra... az a március 15-e, ami mindent megváltoztat. Mert néhány huszonéves fiatal, bolondozó srác hőssé válik - huszonnégy óra alatt.

Időutazás... Ülök a moziban, peregnek az események a mozivásznon. Soha nem láttam így a márciusi ifjakat. Láttam festményen, dagerrotípián, láttam szobrokat Petőfiről, Jókairól, és persze minden március 15-én kitűzöm én is büszkén a kokárdát, és a márciusi ifjakra gondolok, micsoda nagyszerű, bátor emberek voltak, a gondolataimban megjelennek az arcok - ahogyan a képeken láttam. Mozdulatlanul, komoly tekintettel. De most ez valahogy más... itt vannak, velem vannak, hallom a hangjukat, nevetnek, ugratják egymást, és én is ott vagyok, igenis ott vagyok velük, ezek a srácok a barátaim, legalábbis, nagyon szeretném, ha a barátaim lennének. Bolondos ifjak, akik jobbá akarják tenni a világot, és ami a legfontosabb: független Magyarországot szeretnének.

A Most vagy soha! című film története 1848. március 14-én kezdődik és március 15-én este ér véget. Mire elég 24 óra? Mit tehet néhány fiatal egy nap alatt? Kiforgathatja-e a világot a négy sarkából ez a maroknyi huszonéves srác néhány óra alatt? Követik-e őket ötvenen, ötszázan vagy talán még ezren is?

A film hűen követi a március 15-i helyszíneket és eseményeket: Pilvax kávéház, jogi egyetem, Landerer nyomda, Nemzeti Múzeum... Ismerem jól a történetet, gyerekkoron óta tudom, mi történt azon a napon. Ismerem a történelemkönyvekből a száraz tényeket. De soha nem éreztem az izgalmát, a felemelő pillanatokat, az illatát, és nem láttam a színeit sem.

Most azonban megelevenedik: látom, ahogy Petőfi felugrik a Pilvax asztalára sáros csizmával – amiért meg is szólja néhány vendég - és elszavalja a Nemzeti dalt, amit előző éjjel írt, le sem feküdt aludni, hajnalban az asztalra borulva ébredt... Igen, valahogy így írhatta Petőfi ezt a költeményt...

"Talpra, magyar!", mondja, először kissé visszafogottan, aztán egyre tüzesebben, látom a Pilvax közönségének arcát: néhányan lelkesednek, többen a fejüket csóválják: ne álmodjanak ezek a fiatalok, nem lesz itt semmi változás... ne akarjanak forradalmat játszani.

Az utcán nyomasztó sötétség, bokáig érő sár, fáklyák fénye világítja meg a házfalakat... Érzem a fáklyák kesernyés füstjét, a nehéz sarat a cipőmön, pereg rám az eső. 1848-ban nem voltak lekövezve az utcák. A sáros Pest-Buda akár az osztrák elnyomás szimbóluma is lehet.

A filmben az épületek, az utcák, a sikátorok tökéletesen úgy néznek ki, mint amilyenek 1848-ban voltak. A díszletvárost helytörténeti kutatások alapján építették fel Fóton.

Jártam ott az egyik forgatási napon. Egészen lenyűgöző volt sétálni az 1848-as Pest-Buda utcáin. De elképzelni sem tudtam, hogyan jelenik meg majd a filmvásznon a Pilvax utcája, a Landerer, amelynek erkélyéről szórják a 12 pontot a fiatalok, hullanak a nyomtatott papírlapok a zuhogó esőben, az emberek kaparják fel a földről az ázott oldalakat. A múzeum melletti vásártér hatalmas és nyüzsgő, a sikátorok sötétek... A filmvásznon döbbenetesen valósághű minden utcarészlet és tér - valóban így nézhetett ki Pest-Buda, és lélegzetelállító, hogy most, 2024-ben láthatjuk ezt.

A film tehát pontosan követi a március 15-i eseményeket, van azonban az alkotásban egy fiktív szál. 

Megjelenik Farkasch, a mélyről jövő, a hatalom iránt lojális magyar ember, aki árulóvá válik. 

Megbízást kap Ignaz von Lederertől, hogy akadályozza meg a fiatalok lázadását. Segítői is akadnak, a város lecsúszott figurái, akik pénzért bármire képesek. Farkasch elszánt, Petőfiék minden lépésénél jelen van - erről azonban a fiatalok mit sem tudnak. Pedig bármikor bármelyikük meghalhatna - Farkasch kegyetlen, gyilkolni akar, hogy teljesítse a megbízást – akár az élete árán is.

Petőfiéket a Pilvaxban ötvenen követik, aztán a jogi egyetemnél már százötvenen, a Landerer nyomdánál már több százan vannak, a Nemzeti Múzeumnál pedig sok ezren… és Farkasch mindenhol ott van.

A Most vagy soha! romantikus kalandfilm, tele humorral, fordulatokkal, lélekemelő pillanatokkal.

"Te dobtál lószart a szobámba?"

- kérdezi Jókai Vasváritól, aki hetykén válaszol: 

"Hát úgy vagyok én öltözve?"

Minden karakter más. Petőfi maga a szív, a szabadság, a szerelem - lobbanékony, érzelemdús fiatalember. Jókai józanabb, körültekintőbb, óvatosabb.

"Ne lövessük le magunkat reggeli előtt."

- mondja Petőfinek. 

"Tudod, hogy mit veszíthetünk."

"Tudom, hogy mit nyerhetünk" 

- válaszolja Petőfi. 

"Hogy a kisfiam szabadon beszélhessen magyarul, az anyanyelvén."

Vasvári Pál bohém, piperkőc, szereti az életet és a szép hölgyeket - forradalom ide vagy oda, március 15-én ebéd közben még randevúzik is.

Értelmiségi fiatalok, akik nagyon sokat veszíthetnek. De elindulnak elszántan a hazájukért, mert igazi Magyarországot szeretnének. Egy független államot. Magyarul élni, szeretni, dolgozni. Látták, hogy ez az ország, ez a nemzet többet érdemel annál, mint hogy gyarmati sorban tartsák.

A film szereplőinek alakítása egészen lenyűgöző. Berettyán Nándor - a Nemzeti Színház színművésze - döbbenetesen hasonlít a költőre, bár valójában nem tudjuk, pontosan hogyan nézett ki Petőfi. Egyetlen dagerrotípia maradt fent róla, de arról is azt mondta a költő, hogy egyáltalán nem hasonlít rá. Berettyán Nándor minden mozdulata, tekintete, hangsúlya elképesztően hiteles; úgy érzem, valóban Petőfit látom, a kissé izgága, lobbanékony, olykor elviselhetetlen természetű költőt, akiben ég a tűz, a szerelem, a szabadságvágy. Ahogy a Jókait alakító Koltai-Nagy Balázs is tökéletesen játszik - Jókai Mór az ész, aki szeretné, ha ez az egész megmozdulás józan keretek között maradna.