A jogászdiplomája megszerzése és a szépségversenyek mellett aktívan beleásta magát a Youtube-videók világába, a blogolásba, szerepelt tévéműsorban, és nemrég jelent meg a harmadik szakácskönyve. Dobó Ági soha nem dől hátra, folyamatosan kutatja, hogyan lehet megújulni vagy éppen új kihívásokat keresni.

Korábban a szépségeddel és egy versennyel kerültél a köztudatba, ma már azonban inkább a gasztronómiát kötjük jobban a nevedhez...

Sokáig küzdöttem azért, hogy a nevem ne a külsőmmel, hanem a teljesítményemmel forrjon össze. Jó érzés, hogy ma már inkább a gasztronómiával kapcsolják össze a nevemet. Rengeteg munkám van ebben, régóta rajongok a gasztronómiáért, valahol mindig is vágytam rá, hogy egyszer olyan munkám legyen, ami egyben a hobbim is. Nehéz aposztrofálni, pontosan hogyan is nevezzem magam, nem is szeretem a különféle titulusokat, annyira sokrétű a tevékenységem, nehéz lenne egy szóval definiálni. Próbálkoztam, milyen gyűjtőszóval lehetne megfogalmazni, ami jól összefoglalja a tevékenységemet. Az angol megfelelője a family lifestyle blogger. Ebben benne van a család, a mindennapi feladatok, a gasztronómia.

Milyen gyerekkorod volt?

Csodálatos! Fantasztikus dolognak gondolom, hogy a húgommal, Edittel olyan szellemiségben nőhettünk fel, ahol több területre is rálátást kaptunk. A szüleink mindig azt mondták, tanuljunk minél több mindent, kóstoljunk bele minden sportba, ne ragadjunk le egynél, használjuk ki a lehetőségeket, minél több mindent tapasztalunk, annál szélesebb lesz a világ és a látásmódunk. A gasztronómia rengeteg új felfedeznivalót rejt, most a fotózás lesz az új terület, amit szeretnék komolyabban megismerni, hogy a saját gasztrotartalmaimat még magasabb szinten tudjam megörökíteni.

Mikor kezdődött a gasztronómia iránti rajongásod?

A családunk életében a kezdetek óta fontos szerepet töltenek be a különböző étkezések. Már gyerekként elkezdődött a rajongásom, már akkor is a konyha volt a központi helye az otthonunknak. Ebben a szellemben nőttem fel, mindig is fontos része volt az életemnek. Hiába lett mára a munkám, mégsem tartom magam profi séfnek, inkább háziasszonynak.

A külsejük miatt nagyobb fókuszt kapó személyekről elsőre azt gondolhatnánk, nincsenek önértékelési problémáik.

Szerintem nincs olyan, aki minden helyzetben elégedett magával, mindig szépnek látja magát, ha belenéz a tükörbe. Velem sincs ez másképp, folyamatosan dolgozni kell fizikálisan és mentálisan is azon, hogy elégedett legyek a végeredménnyel. Aki egy kicsit szemfülesebb, pontosan láthatja, mikor érzi magát jól egy nő, vagy épp mikor van élete legnehezebb időszakában. A legjobb formában általában mindig egy lelkileg viharosabb időszakban vagyunk, nincs ez velem sem másképp.

És ott van az öregedés kérdése, ami sokaknak szintén nagy küzdelem. Korábban valamiért nem foglalkoztatott az idősödés kérdése, jó érzés, hogy fiatalon lettem anyuka, viszonylag hamar elértem dolgokat az életben. Az utóbbi időben viszont, amikor belenéztem párszor a tükörbe, megdöbbenve láttam, hogy mennyit öregedtem. Most először kezdett el komolyabban foglalkoztatni a téma, körülöttem mindenki botoxoltat, különböző szépészeti beavatkozásokra jár, én mégsem érzek erre késztetést, nem akarok fiatalabbnak látszani, mert hiszek a szép öregedésben. Miért ne lehetne szép egy idősebb nő? Miért ne vállalhatná büszkén a korát? Miért csak az a szép, aki állandóan talpig sminkben jelenik meg mindenhol?