A szalamandrák az erdők titokzatos lakói, akik látványa ritka és különleges pillanatokat ad a természetet szerető embereknek.

A hüllőket, kétéltűeket évszázadok óta sokan nem kedvelik, félnek, tartanak tőlük, pedig igen érdekes életmódú, színes állatokról van szó. Ilyenkor ősz közepe tájékán, amikor az időjárás nyirkos, csapadékos napokat tartogat, erdei túráink során, ha a szerencse is mellénk szegődik, találkozhatunk az igencsak feltűnő megjelenésű foltos szalamandrákkal. A szalamandrák az erdők titokzatos és különleges lakói, akik látványa ritka és különleges pillanatokat ad természetet szerető embereknek.

A nyirkos avarban, a csöndesen csörgedező erdei patakok környezetében, ebben az időszakban keresik a megfelelő helyet, ahol a fagyos téli hónapokat fogják tölteni hibernált állapotban. A Karancs-Medves vidékét tarkító hatalmas erdőségek védelmében az elmúlt napokban már a megfelelő telelő helyet keresték maguknak a foltos szalamandrák.

Azt, hogy a hüllők és a kétéltűek mikor vonulnak téli álomra, alapvetően a napsütéses órák száma határozza meg. Ha ugyanis a napos időszak egy meghatározott szintre csökken, akkor a szervezetük olyan hormont kezd termelni, amely hibernálásra készteti őket. Tavasszal ugyanígy, a napsütés hatására kezdődik el a hormontermelés, ami ébredésre készteti őket. A szalamandrák már február végén, március elején felkelnek.

A lopódzó ősz első jelei a különböző fákon itt-ott megjelenő színes levelek, az első őszi és téli madárvendégek hírnökei és az áztató esők napjai. Ilyentájt érdemes felkeresni a hegyvidéki magasabb tér szintben található öreg lomberdőket, patakvölgyeket, tisztavízű  források környékét, mert hazánk egyik legszínesebb és egyben legrejtettebb életmódú kétéltűjével találkozhatunk, a foltos szalamandrával. A napokban felkerestem a szalamandrák völgyét, ahol a jótékony esős napok hatására előjöttek, s keresésbe fogtak hogy megleljék a téli telelőhelyeiket. A színes avarszőnyegen, amit imitt-amott mohapárnával bevont bazaltkövek színesítenek, megláttam az első szalamandrát. Lassan, de célirányosan haladt egy bükkfa gyökérzete felé, pár méterenként meg-megállva, szétnézve környezetében. Több perc elteltével már az öreg bükk lábához ért, ahol még egy utolsó pillantást vetett erdejére, aztán bemászott a védett gyökerek közti üregbe. Remélem, hogy jövő tavasszal viszontlátom társaival együtt

– osztotta meg nem mindennapi élményét Szokács Krisztián természetfotós a Sokszínű Vidékkel.