Sejtelmes címet adott új albumának a magyar jazz-rock kvintett, mindenki arra gondol, amire akar. Bő lére eresztették mondandójukat, hiszen egy dupla albumnyi muzsikát játszottak lemezre, a 15 dal igazi alkalmat kínál, hogy belemerüljünk a Djabe sokszínű zenéjébe.

Nemcsak fizikai értelemben, zeneileg is két részből ál a lemez. Az első részt mondanám könnyebbnek, három vokális szerzeményt is hallunk itt. A kezdő – címadó – dal egy színvonalas melodikus szerzemény, fülbemászó énekdallammal, könnyed, igényes hangszereléssel. Nem mondanám jazznek sem, inkább egy nagyon kellemes slágernek, bár ilyenek mennének a rádióállomások műsorkínálatában. A másik, a Stars And Moonbeams már karcosabb, hangulatában a Genesist idézi. Nem véletlen, ugyanis vendégként a Djabe háza táján egy jól ismert arc, 

Steve Hackett gitározik, a dal szövegét pedig felesége, Joanna követte el. Mindkét dalban Kaszás Péter tiszta, erős énekét halljuk – nem először – bizonyítva, hogy ő nem csak egy kitűnő dobos. Az utolsó dal a Franciska címet viseli, Barabás Tamás harmadik gyermekének szól, apuka a basszusgitár mellett az éneket is bevállalta, melyet a technika segítségével (is) többszólamúvá tettek. Három hangszer, a basszusgitár, a koboz és a szaxofon mesteri együttműködését halljuk, utóbbi hangszert Rob Townsend, Steve Hackett bandájából szólaltatja meg.

Ez csak a vokális szekció, az instrumentális fantáziák közül kiemelkedik a Could Have Been ritmusos jazz-rockja, ez kapott egy virtuóz középrészt, ami független az alaptémától. A Teen Daysban Koós-Hutás Ároné a főszerep a trombitán, Bubenyák Zoltán is odapakol egy szólót. A Tale lágy meditatív akusztikus gitártéma, persze előjön az elektromos gitár is, itt Égerházi Attila a főszereplő, a szintetizátoros aláfestés kellő misztikumot ad az egésznek. A Silent Travelers visszafogott darab, a végére pörög fel Steve Hackett és Koós-Hutás Áron közös játékával.

A második lemez kísérletezőbb, szerteágazóbb zenét kínál, többféle hangszer szólal meg, mint az elsőn. Mindjárt a kezdés, a Central European Time a magyar népzenére jellemző dallamsorral bír, a háttérben Barabás Tamás nagyon komoly basszuskíséretet biztosít, sőt, egy nagyszerű szólót is elenged. A Hurdy Minute tulajdonképpen folytatása az előzőnek, mert itt is a már hallott magyaros motívumot ismétlik, csak akusztikus formában, tekerőlanttal, ukulelével, hegedűvel játszva. A The Mysterious Tower, ahogy a neve mondja, sejtelmes, misztikus hangok, dallamsorok gyűjteménye, egzotikus ütőhangszerekkel, szintetizátoreffektekkel, basszusgitárral prezentálva. A Walking On Hot Asphalt a lágyabb vonalat képviseli, némi megnyugvást biztosít az előző, kissé sokkoló percek után, lineáris szerzemény, a gitár és a trombita viszi a prímet. A Dawnban kezdetben keveredik a világzene és a magyar népzene, felcsendül a hegedű, aztán egyszer csak átvált egy tipikus Djabe-jazz-rockra. A Started Here spanyolos motívumokat tartalmaz, Rob Townsend és Koós Hutás-Áron szédületes unisonót játszik, ám Áron később sem engedi el a kezdeményező szerepet, aztán Townsend is teret kap az amúgy széttagolt szerkezetű darabban. A Mistben minden találkozik: a hegedű, az elektromos és az akusztikus gitár és Steve Hackett szájharmonikája. Vadnyugati zene, világzene és a magyar népzene elemei keverednek, talán a második lemez legizgalmasabb dala. A lemez zárása, az After lágy jazzfutama, Bubenyák Zoltán hagyományos jazzben gyökerező remek billentyűszólója, majd Koós-Hutás Áron szép szárnykürtszólója. Barabás Tamás visszafogott basszusfutama fejezi be ezt a több mint 80 percnyi izgalmas zenei utazást.

Összegzés:

Egy ilyen hosszúságú lemeznél mindig felmerül a kérdés, hogy az alkotók képesek-e kitölteni a műsoridőt. A Djabe eleget tett ennek, sok hangszerszólóval, még több meglepő zenei ötlettel kiváló dupla albumot hozott össze. Érzésem szerint Barabás Tamás ezúttal nem csak szerzőként, hanem hangszeres játékosként is jelentősebb szerepet vállalt, ami csak javára vált az anyagnak. A Djabe mindig is garancia volt a zenei igényességre, pár taktus után azonnal felismerhető jellegzetes megszólalásuk. A dupla album adta több műsoridőt jobban kihasználták és részletesebben mutatták be azokat a stílusokat – jazz-rock, progresszív rock, világzene – melyeket eggyé gyúrva mesteri módon tesznek saját magukévá.